Nyugati nyaralás (2022) 70% 195★

Szerintem ez fantasztikus volt!!
Régen láttam már ennyire jó magyar vígjátékot!
Sőt, talán a legjobb magyar vígjáték. Nem voltak benne kínosan erőltetett poénok, sőt abszolút hiányzott belőle a tipikus trógerség, ami oly sok magyar filmre jellemző sajnos.
Kellemes meglepetés volt, és nagyon jól éreztem magamat.
A színek, képi világ, ruhák, helyszínek na meg a zenék…minden toppon volt!
Én nagyon ajánlom!:) Főleg moziban ha lehet.

A végén a szál nekem elvarratlan maradt és több dolog is volt, amit egyszerűen nem tudtam hova tenni, de a poénok jók voltak és a színészeket is bírtam.

Sajnálom, ez nem lett jó. Utóbbi időkben jó néhány újabb magyar filmet megnéztem, és a zöme tetszett is. Itt a poénok nekem nem jöttek be, sok minden pedig túl irreális volt, még viccnek is.
spoiler
spoiler
spoiler
Egy valóságelemet találtam: sokáig volt tényleg olyan, hogy nem adtak útlevelet nyugatra egy egész családnak, együtt-sőt, sokaknak egyáltalán nem adtak.
Nézem az alkotók neveit-ennél sokkal jobbakat írtak, készítettek-szerintem.

Nem vagyok meggyőződve arról, hogy a hazai filmgyártás jelenlegi normái és teljesítményei maximalizálják-e a bennünk (magyarokban) és a bennük (alkotókban) rejlő lehetőségeket, de nem akarom túlokoskodni a dolgot – nem nézek hozzá elég kortárs magyar művet, de a közbeszéd ingerküszöbét átlépő alkotások visszhangjai alapján alátámasztva érzem ezt a benyomásomat. Sőt, a Nyugati nyaralást látva is ez az érzésem: egyáltalán nem rossz film, rengeteg szerethető aspektussal bír, és mégsem jön meg az a nagyon várt pofon az arcomba, amitől elégedetten csettinthetnék, „ez de jó volt!”…

Nem volt amúgy rossz, de autentikusan szólva kicsit sárgára és kicsit savanyúra sikerült. Igaz, a miénk, de ez gyenge vigasz annak biztos tudatában, hogy ettől a színvonaltól tudtak hazánk filmesei valaha nagyságrendekkel jobbat, érdekesebbet, szebbet csinálni. Ha már Balaton és magyar Riviéra, hát legalább az Ötvös Csöpi filmekig illik ilyenkor visszanézni, hiába forog már néha reflexből a szemem, ha felcsendül a tévében a Pogány Madonna zenéje.
Na de a lényegre térve: a nyolcvanas évek feeling tetszik is meg nem is. Nagyon kézenfekvő módokat választottak a megidézésére, itt nagy hibákat nem látok, talán ezt a Soltész Rezső vonalat érzem túlerőltetettnek, nem is kicsit, és hát a zenei háttereken még mindig lehetett volna tovább tolni előre a retró-faktort. Tulajdonképpen elég lett volna csak bekapcsolni a kocsiban a Retró Rádiót – lehet, ez költségesebb megoldás, mint felvetetni két változatban Péterfy Borival a 99 Luftballonst? Minden más téren, úgymint díszletek, ruhák, frizurák, inkább vélek felfedezni valamiféle óvatosságot a produkción, azt hinném, nem akarták túlzottan is nevetségessé, befogadhatatlanul autentikussá tenni ezek által az ábrázolt világot, de néha megszaladt az alkotók keze és pont hogy túltolták a dolgot.
A színészek szeretetreméltóan ügyesek, Szőke Abigél és Tóth Mátyás okvetlen, Pokorny Liával rossz lóra sosem teszünk, és Mészáros Sportszelet Máté is jól mutat a képernyőn, még ha nem is teljesen magától értetődő a közte és Pokorny közötti állítólagos szerelmi kapcsolat és kémia. Minden más téren változatos a helyzet, Patkós Márton Soltész Rezsője érkezhetett volna bármelyik húsz évvel ezelőtti Irigy Hónaljmirigy produkcióból, és Suhajda elvtárs emberei sem lépik át egy véletlenszerűen kiválasztott Sas Tamás vígjáték színvonalát.
Ahol a mozi mégis nagyon megúszik, az egyrészt a nagyon vékonyka története, amiben van egészen konkrét Mézga család és/vagy Családi vakáció utánérzés, meg egy maximum csak skiccszerűen kidolgozott ügynökösdi-tökkelütött nyomozósdi-a hatalom bajszát húzogató vonulat. Nem túl nagy volumenű, nem túl eredeti, inkább csak ürügy egy-egy sikerült poén elsütésére. Még idegesítőbb a nem túl hiteles, sőt, egyenesen erőltetett és irritáló „de sz*r ez a világ” gondolatiság. Utóbbi kapcsán értem, hogy a hamis kádári nosztalgia ellen sok művész szeretne manapság fellépni, még azt is elhiszem, hogy az alkotók közül akkortájt a tinédzser éveiket élő Lévai Balázs és Tasnádi István így emlékeznek a nyolcvanas évekre, de ez a fajta fanyalgás egyszerűen hiteltelen egy menő, jó körülmények között élő, a külföldi útjára anyagilag már előkészült, a helyi pártszervezethez is becsatornázott autószerelő és a családja szájából – nem éltem ugyan benne, nem is akarom megmondani a frankót, de biztosra veszem, hogy a magyar társadalom vastagabb része, illetve az a vékonyabb réteg, amit Gyuri és családja képvisel, nem érezte börtönnek a gulyáskommunizmus utolsó éveinek Magyarországát.

Nem nézhetetlen film, valójában, mint írtam, szerethető, ugyanakkor van benne néhány idegesítő elképzelés a bemutatni kívánt világról, de mégiscsak az vele a legnagyobb probléma, hogy nem elég jó. Lehetne még viccesebb, még önironikusabb, még nyolcvanasévekbelibb, így meg olyan kis savanyú és sárga… Most meg, az internet és a Netflix korában ugye az sem olyan nagy vigasz már, hogy a miénk.

Mostanában egyre több bizalmam van a magyar filmek felé, mert egyre jobbak, szórakoztatóbbak és igényesebbek. Pont ezt vártam ettől a filmtől is, de ez most nem sikerült jól. Vígjátéknak kevés – szerintem egy humoros rész nem volt benne – kriminek pedig komolytalan. Valahogy ez a film most nekem a ’90-es évek magyar filmjeit idézi, amik ilyen erőlködések voltak még, hogy hasonlítsanak az amerikai filmekhez, de sehogyan sem sikerült nekik, mert hiányzott belőlük az eredetiség…
Folyamatosan azt éreztük, hogy ott lenne a poén a levegőben, csak nem csapják le és így átment egy kicsit ilyen kínos szájelhúzásba. Nekem ez most nem jött be.

Ötvös Csöpi ehhez képest egy James Bond. Elképesztően kínos az egész.

Az már nem lehet senkinek meglepetés, hogy az utóbbi években igazán remek magyar filmek készülnek el sorra. Hol van már a „nem nézek magyar filmet, mert az összes gagyi” szlogen, amit előszeretettel hangoztattak még pár évtizede az emberek.

Na de ez a magyar filmreneszánsz eddig valahogy a vígjátékokat kihagyta a szórásból – aztán jött Tiszeker Dániel.
Már a Nagykarácsony is egy abszolút vállalható vígjáték volt, és most a Nyugati nyaralás is hozta ezt a szintet.

Nem kínos, izzadós, ezeréves „poénokra” épülő jelenetekkel van tele, hanem van benne kreativitást, ötlet, és tényleg vicces tud lenni a mai nézőknek is. Legalábbis nekem az volt, pedig az én humoromat is rendesen eltorzították már a netes meta-meme-ek.

Ez a film is felül a nosztalgiavonatra, ami mostanában itthon is divat lett, lásd például A besúgó sorozatot. Bája egy része a nyolcvanas évek megidézésből fakad, ami az én, illetve a nálam kicsit idősebb generációnak már önmagában is élmény: jé, ilyen szódásszifonja volt a nagyinak, jé, ilyen konyhaszekrényünk volt. (Történetesen felnőtt életem első és egyetlen albérletében pontosan olyan hálószoba bútor volt, mint a filmben…pedig az már a kétezres években történt…:D)

Persze ez még kevés lenne az üdvösséghez: jó a sztori, jók a karakterek, és különösen tetszettek a kikacsintások különféle filmes műfajokra. Ezek sem voltak erőltetettek, néha konkrétan egy-egy snitt erejéig tartottak, de érezhető volt bennük a főhajtás ezek felé a műfajok felé.

Egyetlen kritikám talán az lenne, hogy túl sok volt a szál, és emiatt néha felszínes maradt a kibontásuk. Ami a Nagykarácsonyban különösen tetszett, hogy mennyire kedveli a mellékszereplőit, az itt sajnos nem tudott megvalósulni, a túl sok mellékszereplő miatt.

Poénokat nem akarok lelőni, de két darab, zenéhez köthető utaláson/cameo-n meg eldobtam az agyam: spoiler

Szóval remélem, Tiszeker Dániel folytatja a magyar vígjátékok készítését, hogy végre erre a műfajra se legyen kínos beülni a moziba. :)

Elképesztően jellegtelen, rettentően unalmas, felfoghatatlanul középszerű másfél óra volt, nagyjából annyi haszonnal, hogy amíg lement, legalább a telefonomat fel tudtam tölteni.

Halálosan felesleges film, semmivel nem lenne rosszabb hely a világ, ha nem készítik el. Sőt. Nem is értem, pisztolyt tartottak az alkotók fejéhez, hogy ezt le kell forgatni? Kötelező volt vígjátékot csinálni olyan embereknek, akiknek teljesen nyilvánvalóan semmiféle közük nincs a műfajhoz? (És a krimihez, de a romantikus filmekhez se.) Hogy Tasnádi István forgatókönyvíróként hogy volt ilyenre képes, nehezen emészthető.

De ez még csak hagyján. Hogy valaki közönségfilmben 2022-ben olyan jeleneteket csináljon meg, mint az a gagyi belassított sétálás az Eye of the Tigerre… nem enyhén van olyan íze ennek a borzalomnak, mintha valami középiskolás médiaórai beadandónak lett volna szánva, az osztály kevésbé tehetséges felétől. És elnézést minden médiatagozatos középiskolástól.

Nulla viszonya van a 80-as évek Magyarországához, a Balatonhoz, a Szovjetunióhoz, a kémfilmekhez, családi filmekhez és hát bármihez, ami itt előkerül. A magyar film legbárgyúbb hagyományait idézi.

Egy kikapcsolós, humoros, nosztalgikus kis film megfelelő élccel. A színészek jók, a poénok jók, a történet jó, és a díszletek és jelmezek és a kor megalkotása szuperül sikerült. Egy esti szórakozáshoz ez tökéletes film.

Nyilván limonádé, de elég jó színészi játékokkal. Kifejezetten szórakoztató volt, és nem is nyújtották el feleslegesen hosszúra. Amennyi volt ebben a témában, azt tisztességesen beletették.