Kedvencelte 2

Várólistára tette 79


Kiemelt értékelések

BeL1eVe 

Bo Burnham coming of age mozija abszolút terápiajellegű. Megkapó őszinteséggel beszél a belső szorongásról, a megfelelési kényszerről, a megnyílás félelmeiről, valódi önmagunk kinyilvánításáról, önbizalmunk megtalálásáról. Elsie Fisher imádnivaló.
Kayla személyiségével borzasztóan tudtam azonosulni, egykori énemre emlékeztetett és igazából némely jellemvonása máig bennem van. Az egyes szituációkat merőben át tudtam élni, amiket Anna Meredith elektronikus zenéi olykor megdobtak, de akadnak megmosolyogtató momentumok is.
Az apa figurája eleinte viccesen furcsa volt nekem, de a tábortűznél játszódó beszélgetés helyre tett mindent, hihetetlenül megérintett, kis híján megkönnyeztem. Sokatmondó, nagyon fontos film, a fiatal generációnak kötelező néznivalóvá tenném.

Zahra 

Elég valósághű coming-of-age story lett, a lány néha már túlságosan cringe volt számomra, de alapvetően élveztem a filmet. Szuperül mutatta be a tinédzserek útkeresését, hogy mennyire meg akarunk felelni másoknak és a „menők” közé tartozni.

walksdowonders 

Valaki fel tudna világosítani, hogy miért került ez a tokától-bokáig dráma a vígjáték kategóriába is?

Mr_Catharsis91

Jó kis coming-of-age film volt, amely egyben szociológiai látlelet is lehetne az amerikai általános sulikról. Az az árnyékos dolog elég meglepő, de jópofa dolog volt. Lehetett a lánnyal azonosulni, bár ezt gondolom inkább a geek-ebb emberek érezhették át a helyzetét. Bennem is volt, hogy szívesen néztem volna tovább, hogy hogyan veszi az akadályokat Kayla. Megkockáztatom, hogy megérhetne egy gimis folytatást is a film.

1 hozzászólás
Rémálom 

Teljesen jól összerakott coming-of-age sztori, ami tényleg megragadja azt a kínos átmenetet általános iskola és középiskola között. Nagyon bejött, kellemesen vicces és megható is volt. Az apa karakter nagyon jó figura, végre jó volt látni egy aktívan jó apa szülőt a mozivásznon ábrázolva.

Azért elég furának tartom, hogy ez R rated csak egy műpénisz képe miatt, haha.

mandu 

lehet, hogy én nem voltam elég kretén, de ez nagyon nem relatable ><
abban azonosulni tudok, hogy nyolcadikban én is csúnya meg kövér voltam, de ennyi
tényleg vannak olyan tinik, akik ennyire menőek akarnak lenni? ewwww

edie

Sokkal jobb volt, mint amire számítottam. A vígjáték címkét én se nagyon tudom hova tenni, kb. 10%-ban volt az, a többi inkább dráma. Azért tele volt kínos jelenetekkel, a tipikus menőgyerek önmagában is kínos volt szerintem, de örülök hogy megnéztem. A z apuka pedig nagyon aranyos volt végig.


Népszerű idézetek

Nocharity 

– What's in the box?
– My dreams and hopes for the future.
– And you're burning them?
– Yeah…

Bogesxd 

I think if she turned out like me, being her mom would make me really sad.


Hasonló filmek címkék alapján