Várólistára tette 1


Kiemelt értékelések

Emerson 

Annyit ráncoltam a homlokom a film alatt, hogy attól féltem, egyszer csak úgy maradok. Kb. annyi értelem volt benne, mint az Eden Lake-ben. Erőszak just for fun. IQ max. 50. Még úgy a film közepéig sikerült röhögnöm néhány jeleneten és megvolt a halvány reménysugár, hogy ez egy olyan film, ami annyira szar, hogy már jó – a pálmát egyértelműen a kesztyűben való kézmosás vitte, de aztán lefáradtam a sok agyatlanságtól. És szenvedtem. Nagyon. Már nem lassú halált kívántam a szereplőknek meg magamnak, hanem gyorsat. Legyünk túl rajta minél hamarabb!
Lefogadom, hogy a színészek 90% csak azért vállalta a szerepet, hogy beülhessen a Maserati-ba. Mással nem tudom magyarázni, hogy miért jelenhettek meg a forgatás helyszínén.
Edinburgh-ból sajnos nem sokat lehetett látni, ezért az egy csillagot… eh, mire is adjam? Á, megvan! A film végén a City Art Centre épületén ott feszített az Ansel Adams felirat. Azt kifejezetten jól esett látni. Minden mást… hát nem.

(5 perccel később)
Kap még egy csillagot, mert a Trouble in the Heights sokkal de sokkal bénább film volt, szóval nem lenne fair, ha ez is annyit kapna, mint az a borzalom. fene az áldott jó szívemet


Hasonló filmek címkék alapján