Kedvencelte 10

Várólistára tette 64


Kiemelt értékelések

Shad 

Noh idén eddig ez volt a legjobb thriller, amit láttam:) Igaz még csak május van:) Tény, hogy ezt a sorozatot fáradt fejjel ne kezdje el az ember lánya/fia és az is, hogy 3-4 résznél nem lehet többet megnézni belőle, mert bezsong a fejed. Oda kell figyelni a részletekre, a nevekre, néha egy apró emlékfoszlány is fontos lehet. Engem a nagy szereplő gárda egyáltalán nem zavart, sőt kifejezetten élveztem, hogy folyamatosan változik a kép és mindig más kerül a célpontba. Az agyam folyamatosan dolgozott, ki hogy mit miért és meddig, folyamat téziseket állítottam fel, hogy aztán sokszor saját magam által el is vessem. Néha bejött a tippem, néha nagyon mellé ment:)
Karakterekbe nem nagyon mennék bele, a két főszereplő szépen formálja egymást a végére, a csipet csapat jó, de ebben a sorozatban sokkal több a szürke vagy éppen gonosz ember, mint a jó. Viszont meg kell hagyni, mindegyik szerepre jó színészt találtak:) és hogy őszinte legyek, bár a sorozatgyilkosunk kíméletlenül és kegyetlen módon gyilkolt, de egyikért sem volt kár… legalábbis a végéig, míg be nem gőzölt végleg:P
Kinek? aki izgalmas krimire/thrillerre vágyik, humor forrás alig van benne , romantika meg szinte semmi. Viszont tapadsz a képernyőre és megmozgatja az agyad minden sejtjét :) Fontos, hogy fáradt fejjel tényleg ne kezdjetek neki és, aki nehezen boldogul a bonyolultabb történetszálakkal hamar elvesztheti a fonalat :) Minden esetre én élveztem:)

5 hozzászólás
Theana 

Túlzás nélkül mondhatom, hogy az egyik legmeghatározóbb krimisorozat, amit eddig láttam, és nem szoktam ajánlgatni, de ezzel a sorozattal bátran megteszem.

A cselekmény hihetetlenül összetett és sokrétű a sorozat legvégéig, ami akkor élvezhető és izgalmas igazán, ha a néző követi az eseményeket, megjegyzi a neveket, az emlékfoszlányokat, mert akkor nem lehet elveszteni a fonalat. Az első két epizód nekem kicsit nehézkes volt, mert csak a szememmel követtem a történteket és nem az agyammal. Az a titka, hogy figyelni kell.

A sorozat több szempontból zseniális, de a főgonosz különösen. Nagyon sok mese bonyodalma egy buta, néha értelmetlen bosszúálló gonosz karaktertől indul, akit a hős szereplő minden szempontból lealáz. Sokszor piti oknak tűnik, amiért háborút indít. Itt viszont teljesen átérezhető, sőt jogosnak gondolható bosszúról van szó. Az embereknek egy idő után természetesen elegük lesz abból, ha azt látják, hogy ok nélkül szenvednek, míg a bűnözők mindent megúsznak és gondtalanul élik tovább az életüket. Jogosan merül fel a kérdés, hogy miért és hogy mit lehet ez ellen tenni. A gyilkosság erkölcsileg és a törvény szempontjából büntetendő tett, de látva, hogy kiket öl meg a gyilkos, lelkiismeretet furdaló módon mégis lehet szimpatizálni vele, mert sokkal rosszabb tetteket követtek el azok, akiket megbüntet, mint maga a gyilkos.
Én látok benne társadalomkritikát a médiával, a rendőrséggel, az ügyészséggel és a lakossággal szemben, a végső üzenet pedig megint csak zseniális. spoiler

A karakterek a poszterek alapján külsőleg nagyon el lettek találva, a színészgárda nagyon pazar. Yoo Seung Honak rettenetesen jól állt ez a szerep, Lee Se Youngnak meg nagyon örültem, hogy megkapta ezt a komolyabb karaktert. A négyes fogatot imádtam, jól összeszoktak, és külön örültem, hogy a két bohóc kicsit enyhített a feszült és komor hangulaton, jót tett a sorozatnak az a nagyon kevés humoros jelenet és megjegyzés. A párosunk nagyon jól illett egymáshoz, remek csapatot alkottak a különbségeikkel.

Az ost egyik darabját imádom, baromi jól illik a sorozathoz, komolyan tökéletes lett (https://youtu.be/Jni-43cw6r8). A sorozat hangulata nagyon feszült és dinamikus, engem ez fogott meg az elején leginkább.

A mínusz csillag az utolsó epizódért van, plusz egy kicsit az utolsó előttiért. A nyomozás végig követhető és logikus, kicsit függővé is tesz, hogy megtudd, mi lesz a következő nyom, röviden: remek az egész. spoiler Mindenre kapunk választ valamilyen módon, tényleg minden szálat szépen elvarrnak a végére. Viszont spoiler… Ezzel a szállal nem sikerült megbékélnem, és nem is tudom hová tenni ezután a 14 zseniális epizód után. Plusz, spoiler!!! Hahó, most komolyan? Egy nagy sötét folt ez a befejezés. A képregényt pedig nem olvastam, de hallottam, hogy más a vége.

Ettől függetlenül, ha nem nézem a lezárás ezen részét (ami azért valljuk be, a cselekmény csúcsa kellett volna, hogy legyen), briliáns thriller-krimi. Magasra tette a lécet.

barbikaunatkozik 

8,5 csillag

Egy rendkívül izgalmas, rengeteg csavart és rejtélyt felvonultató elég sötét szórakozás, amit minden thriller rajongónak csak ajánlani tudok. Senkit ne tévesszen meg a poszter, vagy akárcsak az első rész, mert a hangulat, egyes enyhítő pillanatokat valamint a befejező rész második felét (de erről bővebben később) leszámítva, végig feszült és komoly. Romantikát se várjatok, ez nem az a műsor, és vicces pillanatokból sincs túl nagy választék. Sok olyan morális kérdést felvonultat, ami alapjaiban megkérdőjelezi a rendszer működését. Nem találja fel a spanyolviaszt, azonban a meglévő elemeket ügyesen csomagolja új köntösbe.

Viszont előre figyelmeztetek mindenkit, hogy lehet nem árt egy jegyzetfüzetet elővenni, mivel rengeteg karaktert felvonultat a sorozat, és mindenkinek megvan a maga szerepe a nagy egészben. Tipikusan az az eset, amikor ha nem figyelsz oda, nem fogod érteni, mi miért történt. Emiatt nem csodálkoznék, ha annyira megosztó lenne a közösségben a darab, mint világszerte sokak számára. Sajnos nem egy helyen kapott nem túl rózsás értékeléseket pontosan ezért, azzal a szöveggel, miszerint zagyva hülyeség az egész, ahol azt se tudják az írók, hogy mit akartak. Itt nem fogják a nézők szájába rágni a történet minden mozdulatát, annyi szent, de csak emiatt kihagyni kár lenne ezt a remek sztorit.

Mivel nem szeretnék spoilerekbe belefutni, ezért a szereplőkre nem térnék ki hosszasan. Egy-egy háttér vagy jellem felvázolása is árulkodó ennél a szériánál, úgyhogy maradjunk abban, hogy vannak vicces zsaruk, komoly zsaruk, korrupt zsaruk, még korruptabb ügyészek, hányingert keltő média, elmebetegek, természetfeletti háborodott sorozatgyilkosok, pszichopaták. Van itt minden, ami csak lehetséges a műfajban. Színes és változatos karakterek kiválóan megformálva, ráadásul nem mehetünk el amellett, hogy sokan szellemiségükben is árnyaltak.

Ám, hogy ne csak dicshimnuszt zengjek, meg kell említsem a negatívumokat. Az egyik a már említett szereplőgárda nagysága, de erről az előzőekben volt már szó. A másik a tátongó lyukak, amiket az utolsó két rész tartogat számunkra. A központi karakterként szolgáló sorozatgyilkos motivációja és kiléte kiderül, azonban vannak bizonyos dolgok, amiket feldobnak, majd a levegőben is hagynak. De az egyik utolsó áldozatról is elmondható ez. A harmadik probléma a befejező résszel van, aminek első feléhez képest a második átmegy rózsaszín álomvilágba, ez pedig az előzményeket tekintve nem volt jellemző. Végig két lábbal a földön próbált járni az egész, kivéve a fantasy elemeket, amivel ez a zárlat nem feltétlenül összeegyeztethető. Arról nem is beszélve, hogy kihátráltak valamiből, ami ott lengett végig, viszont nem merték meglépni úgy, mint az eredeti. Pedig mennyivel érdekesebb befejezése lett volna a sorozatnak. Az igazán újító lett volna, azonban valamiért (el sem tudom képzelni az okát -.-) a készítők inkább egy biztonsági játékra vették a figurát. Ez a megoldás sem rossz, de a The Smile Has Left Your Eyes után érzete van. Kár érte!

A hangulatot pedig mi más fűszerezné meg jobban, mint a zene és a látványvilág. Instant kedvenc lett a két theme ost, de az aláfestők is remekül fokozzák a légkör feszültségét. A fényképezés nagyon szép, és még a vizuális effektek szakszerű elkészítésével sem spóroltak.

Mindennel együtt, ez a sorozat egy igazi gyöngyszem, amit a thriller és krimi rajongóknak kár lenne kihagyni. Akik nem rettennek vissza a véresebb jelenetektől, a néhány jumpscare-től és önmagában a morálisan szürkébb világtól, azok számára csak ajánlani tudom.

3 hozzászólás
Katyesz

Na ez egy jó anyag volt! Ennek tényleg sikerült az utolsó fejezetig mozgatni az agytekervényeket, hogy ki, kivel,mit, mikor, és főleg, hogy ki áll az egész mögött.

dalmushka 

Omg, kedvenc drámám az idén (eddig). Először nagyon vonakodtam elkezdeni mert azt hittem egy tipikus krimi lesz de annyira örülök, hogy végül aztán elkezdtem. Egyszerűen fantasztikus volt, minden percét imádtam és azt mondom, hogy így kell megirni egy jó krimit. Bár nagyon hasonlított a He is a Psychometric – re de ez sokkal jobb, osszeszedettebb és sötétebb volt egy komplex sztorival. Minden részben rengeteg csavar volt és szinte soha nem állt, mindig történt valami és mindig izgatottan figyeltem, hogy hova tudják meg elvinni a sztorit. A karaktereket mind nagyon megszerettem és a főszereplő páros közt is nagyon imádtam a dinamikát. Romantikára szükség nem volt, az sokat rontott volna a dramán és nem is fért volna bele (bár én shippeltem őket). A színészere se volt panasz, Yoo Seung Ho az egyik kedvenc színészem és most sem csalódtam benne. A drámában volt pár zavaró dolog de ezek csak kisebb hibák. A vége egy kicsit túl édes lett, talán jobban örültem volna a webtoon befejezésenek de így is jó volt, őszintén megnézék belőle még egy évadot, szerintem sok potenciál van még benne.

Szisszamisza

Nem a szellemektől, démonoktól vagy bármiféle gonosz lénytől kell félni, az embernél nincs nagyobb szörnyeteg.

kkata76 

Nagyon jó a sztori, az összes színész remek volt, csak majdnem túlbonyolították a dolgokat… A közepén azt éreztem, hogy hú de nem tudom követni, hogy ki kicsoda és kivel van, túl sokan voltak. A végére persze minden tiszta lett, de volt egy-két rész, amikor elvesztem a történetben.

Felhő

Hogy a zenéknek utánanézek, az tuti biztos!

Ahogy az is, hogy lehetetlen nem nézni, ha már egyszer belekezdtél. Volt pár olyan pillanat, ahol lanyhult az érdeklődésem, de kb. rögtön a következő percben aztán történt valami olyan, ami miatt muszáj volt folytatnom.

Van pár nagyon szerethető mellékszereplő, egy bonyolult ügy rengeteg névvel, amit én őszintén szólva csak nagyon nehezen tudtam követni, de még őszintébben szólva a legerősebb érv, ami emellett a sorozat mellet szól, az a főszereplője.

Dong Baek menő! De tényleg. Nincs jobb szó rá. Ha egy részt is végignézel belőle, tudni fogod, miről beszélek.

Viszont nem marad meg a sematizált szuperzsaru szerepében, hanem egy nagyon is rétegelt, jól kidolgozott személyisége van. Itt ez az emlékolvasás dolog. Dong Baek nem csak a képsorokat, de az érzéseket és a gondolatokat is kvázi beszkennelve ugyanúgy átérzi a lányát elvesztett anya fájdalmát, ahogy a tettes dühét és bosszúvágyát. Az egyikre feloldást talál a munkájában, míg a másiktól nem menekülhet. Ehhez hozzájön az, hogy SAJÁT emlékei egy jelentős és meghatározó részét elvesztette. Vele együtt az eredeti identitása egy részét is. És a kérdések, rejtélyek és bizonytalanság között ott vannak ezeket a lyukakat parazitaként kitöltő „gonosz” emlékek. A bűnözők emlékei, amik megváltoztathatnák. A bűnözők gondolatai, amik akkor se távoznak, amikor az eredeti származtatójuk már megbűnhődött, sőt, ennek hatására csak erősödnek.

És Dong Baek mégis egyre csak hajt tovább, mániákusan és küldetéstudattól fűtve küzdve a rossz ellen, mindig a morális „griffendéles” jót követve. Újra felépítette a személyiségét, ami megingathatatlanságának oka talán épp a nyomozó bizonytalan múltjában keresendő, a konstans külső és az idegen emlékek általi belső nyomás és támadások ellenére se törik meg.

Szóval ja, olyan emberként, aki számára egy történetben mindennél fontosabbak a karakterek milyensége, és aki ez alapján határozza meg a történet minőségét is, határozottan bírom. :)

Igazából maga az egész történet egy hatalmas agymunka, nagyon nehéz emlékezni a nevekre, nagyon nehéz összekötni a szálakat. Egy csillag levonás azért, mert nem volt pihentető, és nagyon sok zavaros rész is maradt bennem, ami ki tudja, lehet az én mulasztásom, de! Mivel annyira nem vagyok rajongója a bűnügyi sorozatoknak, mégis tetszett, ebből számomra az következik, hogy aki alapból kedveli a műfajt, imádni fogja. :)

SunflowerSz 

Nem vagyok kifejezetten krimi rajongó, de ez a sorozat tetszett. Az, hogy egy telepata nyomozó a kiindulópont eleve különlegessé teszi a történetet. Minden részben pörögtek az események, annyi minden történt, hogy sokszor kicsit tényleg úgy éreztem, hogy elvesztettem a fonalat. Egy idő után a fő gyanúsított kiléte valahogy kezdett zavaros lenni, szinte mindenki gyanúsnak tűnt, én is próbáltam percről percre megfejteni, hogy vajon ki lehet az igazi tettes. De kicsit csalódott voltam mikor végül kiderült, hogy ki az… nem tudom, a végét összecsapottnak éreztem, ezért vontam le a két csillagot.
Yoo Seung Ho nagyon tetszett ebben a sorozatban, jól állt neki Dong Baek szerepe és úgy egészében tényleg mintha neki lett volna kitalálva ez a karakter. Dong Baek kis csapata egyébként nagyon tetszett, tényleg olyanok voltak, mint egy kis család és nagyon jó volt a dinamika közöttük :)
Lee Se Young miatt néztem azonban meg igazából, már láttam korábban más szerepben is és nagyon szimpatikus volt, itt is tetszett a szerepe, de kicsit úgy éreztem, hogy az ő történetszálát valahogy mintha a végére elfelejtették volna (?). Lehet, hogy nekem maradt ki valami, mert tényleg annyi minden történt és annyira sok szereplő volt, hogy néha követhetetlennek éreztem és szerintem ez volt a legnagyobb hátránya ennek az egyébként izgalmas sorozatnak… mindenesetre Lee Se Young játéka nagyon tetszett, jó volt ebben a szerepben.
Hyo Seong volt a másik oka, amiért meg akartam nézni a sorozatot, de sokkal kevesebb részben szerepelt, mint vártam. Tudom, hogy nem volt nagy szerepe, de szerintem ügyes volt és jól játszott, igazán tetszett, hogy Ji Eun kiállt azért, hogy az igazságot tudják meg az emberek és ezzel jó célra akarta használni a hangját a médiában.
És most, hogy felfedeztem Jung Ha Joon-t ennek a sorozatnak köszönhetően, remélem, hogy még láthatom másban is :) ő szintén nem szerepelt sokat itt, de valahogy mindig őt kerestem a vásznon, ha éppen úgy alakult :) iszonyú aranyos volt az a helyzet, szóval remélem felfigyeltek rá és ajánlanak majd neki több szerepet is.
Aminek kifejezetten örültem, hogy nem volt olyan igazán romantikus szál a történetben, most valahogy nem vágytam erre és nem is volt rá szükség azt hiszem.

silentscream 

Nem sok krimit láttam az utóbbi időben, de ezt nem lesz egyszerű felülmúlni. :) Izgalmas volt elejétől a végéig, eléggé kellett összpontosítanom, hogy tudjam követni az eseményeket. Néha mondjuk már kissé zavaró volt ez a rengeteg név, kibogarászni, hogy ki kicsoda. Egyébként eléggé összetett, eközben nem lehet unatkozni az biztos. A színészek pedig jól alakították az egyes karaktereket.


Népszerű idézetek

Theana 

Dong Baek: Just because I fight against scumbags, doesn’t mean I need to become one as well.

1. évad 16. rész – The Power of Memories
Theana 

Koo Kyung Tan: Without Superintendent Han, this can’t be the true Avengers though.

1. évad 11. rész – A Deep Wound
Theana 

An evil memory never goes away easily once it enters your mind.

1. évad 13. rész – The Name of the Prophesy
kkata76 

– Will he really try to kill us?
– Not us, you.

1. évad 10. rész – Trauma Trigger
Felhő

– We call a bastard like you a weakling. You can't do anyhing, but continously get attacked.
– Letting them attack me means that I'm strong!

1. évad 16. rész – The Power of Memories

Hasonló filmek címkék alapján