Három éve, a felnőtté válás küszöbén találkoztunk először a négy barátnővel, akik gyerekkoruk óta sülve-főve együtt vannak. Lena, Carmen, Bridget és Tibby útjai azonban most elválnak, más-más egyetemen kezdik meg tanulmányaikat. Természetesen ezúttal is fontos szerep jut a varázslatos, a… [tovább]
Négyen egy gatyában 2. (Négyen egy gatyában 2.) (2008) 119★
Képek 17
Szereposztás
Kedvencelte 13
Várólistára tette 58
Kiemelt értékelések
Nagyon szeretem ezt a filmet. Vicces, szórakoztató, aranyos, kedvelhetőek a szereplők. A poénok is jók, az alapsztori is jó. :-)
Ez a rész megerősítette bennem, hogy Alexis Bledel nem tud mást eljátszani, mint Rory-t. Ha nem tudtam volna, hogy egy másik filmet nézek, akkor simán azt hiszem, hogy a Szívek szállodája.
Végre Blake Lively sem volt annyira ellenszenves, sőt szerethető lett. Most mondjuk a másik két lány volt picit fura, de mindegy.
Ez a rész már nem is annyira a szerelemről szólt, mint inkább a felnőtté válásukról.
Mint film, nagyon jó, ám mint adaptáció, elég rosszul sikerült, hiszen három könyvet dolgoz fel… A történet így eléggé megváltozott, de így is szeretem, csak el kell vonatkoztatni az alaptól, és mivel tényleg kevés közük van egymáshoz, könnyen sikerül :D
Tinikorom kedvenc könyvét elevenítették meg. Úristen, Lena és Kostos szerelme a világon a legtisztább. Emlékszem, vagy ezerszer elolvastam ezt a részt az ágyamon fekve, és mindig bőgtem rajta. Sokszor elképzeltem, hogy nekem is részem lesz egy ilyen szerelemben, ki ne álmodna róla? És azóta az a nagy álmom, hogy eljussak Santorinire… a nászutamon. Ez a könyv (jelen esetben a film) képes visszarepíteni az időben és újra átélem azokat az érzéseket, amiket akkor éreztem.
Egyébként úgy álltam neki most a filmnek, hogy még nem láttam, aztán kb. a felénél döbbentem rá, hogy dehogyisnem. Nem is baj, legalább újra megnéztem. És Avery?? Kicsit neki is drukkoltam, de hát na.. nagy Avery&Kepner rajongó vagyok :D Azért a végén minden úgy alakult, ahogy kellett.
Népszerű idézetek
Lena: Hű, nagyon finom. Add meg a receptet!
Leo: A receptet? Nincs hozzá recept.
Lena: Nem receptből főzöl?
Leo: Nem. Az olyan volna, mintha kifestőt festenék, érted? Az benne a legjobb, hogy sosem tudhatod, mi sül ki belőle. Ettől lesz izgalmas.