Musical Arslan Senki (2019) 70% 1★

Mivel nemrég néztem meg az animét, így egész friss az élmény, elég jól emlékszem a cselekményre, a szereplőkre, a történetre. Azt gondoltam, hogy nem fogják az egész animét adaptálni, azt hogy még az első évadot sem, és azt is, hogy ki fognak hagyni egy-két dolgot, szereplőt, de azt nem gondoltam, hogy pont Étoilet hagyják ki, mert hát a lustaniai oldalról ő egy fontos szereplő volt, fontos szerepet játszott Arslan életében, döntéseiben. Szóval ez egy kicsit szíven ütött. Egyébként szinte az összes lustaniait kihagyták a sztoriból – a császárt, aki egyből beleszeret Tahaminébe, az öccsét, aki át akarja venni az uralkodótól a hatalmat – egyedül Bodin maradt meg (hála az égnek -.-) illetve pár nevenincs katona. Szóval az egész történet tulajdonképp Arslanra és Hilmesre koncentrál.
A darab bemutatja Arslan első csatáját, ahogy menekülni kényszerül Daryunnal, majd találkozik Narsusal és Elammal, később az Ecbatani események után Gieve és Farangis is csatlakozik hozzájuk, majd a Peshawarba vezető úton elszakadva egymástól Alfreed is előkerül. Eközben Hilmest is láthatjuk, ahogy tervezgeti, hogy teljesítse be a bosszúját. Majd Peshawarnál össze is futnak és kiderül, hogy ki ő valójában, Arslan elhatározza, hogy visszafoglalja Ecbatanát, és tulajdonképp ezzel van vége a darabnak.
Nagyon jól megoldották a csatajeleneteket azzal a pár statisztával, és a jelmezek is nagyon szépek, karakterhűek voltak, viszont a színészi játék egyáltalán nem volt kiemelkedő.
Hilmesből hiányzott a düh, ami éltette a bosszúvágyát. Kedvelem Imari Yuu-t, de ezt a szerepet nem érezte át. Amikor pedig levette a maszkot a sminkje sem volt elég meggyőző, hogy már pedig neki leégett a fél arca…
Arslan szerintem túl kétségbeesett volt néhány jelenetnél, ami szintén nem volt rá jellemző. Gondolok itt arra, hogy például, amikor Hilmes megvágta a karját, és amikor realizálta, hisztérikus rohamot kapva markolászni kezdte… Emellett sokszor az empátia sem jött át, megvoltak a jelenetek (már, ami megmaradt így, hogy sokat ki is vettek), de valahogy mégsem éreztem a belőle áradó empátiát; és sokszor inkább gyerekesnek éreztem a karakterét.
Daryun sem volt az igazi, neki sem volt olyan a kisugárzása, amilyennek lennie kell, de ettől független nem volt rossz.
Narsussal úgy nem volt bajom, szerintem ő sem volt rossz. Szép volt az énekhangja is, és jót mosolyogtam az Alfreeddal közös jelenetén – ami az animében egyébként idegesített. Alfreed itt sokkal elviselhetőbb volt, talán mert nem szerepelt annyit.
Elam szintén jó volt, szerintem az egyik legjobb.
Farangis is jó volt, karakterhű, meg volt a kisugárzása is, ahogy az animében is, bár a Gieve-vel való találkozásnál a jelenet vége felé kezdte már kicsit túltolni – ez talán a koreográfiának köszönhető és nem a színésznőnek.
Szándékosan hagytam utoljára Gievet, mert abszolút kedvenc volt, ő volt a legkarakterhűbb, ő alakított a legjobban, és – Hilmes mellett – énekelni is ő énekelt a legjobban (ami egy bárdtól azért elvárható :D). Meglepett egyébként Yamada James Takeshi, mivel még egy olyan szerepben sem láttam, ahol énekelnie kellett.
A többi szereplő közt is voltak jobbak illetve rosszabbak, és bár Andragoras és Tahamine nem sokat szerepeltek, épp ezért nem is kaptak külön színészt, hanem a statiszták valamelyike alakította őket, de talán pont emiatt vagy nem tudom, de eléggé csalódás volt mindkettő. Andragorasból is hiányzott az a kisugárzás, amitől félelmetes és visszataszító lesz, illetve Tahamine jelleme sem tükrözte királynői mivoltát. Kahrlan és a többiek viszont jók voltak.
A dalok nem voltak rosszak, de különösebben egyik sem ragadott meg igazán. Összességében pedig egy egészen jó adaptáció, és ajánlom azoknak, akik szerették az animét illetve szeretik a történelmi musicaleket.