Music Transfigured: Remembering Ferenc Fricsay (2003) 80% 1★

Ritán kerül elő a hazai közbeszédben, de ha valamiben Magyarország a XX. század közepén óriás volt, akkor a top karmesterek külföldre exportálásában abszolút – mondjuk ez ugyanolyan szomorú tény is egyben, mint a tudósaink által külföldön elért eredmények, amivel aztán pro-kontra villogunk világnézeteink előjelétől függően, de attól még örömteli a tény, hogy Solti Györgytől kezdve Széll Györgyön át Fricsay Ferencig máig is sok, meghatározó karmestert adunk a világnak szinte folyamatosan.

Fricsay ezen a téren nagy favoritom, nem egy kritikai portálon olvashatjuk róla, hogy azon kevesek egyike, aki sosem készített rossz felvételeket, maximum bizonyos művekhez nem illett a látásmódja. Életútja kanyargós, igazi XX. századi karrier volt, hogy mást ne mondjunk, a második világháború alatt a honvédség egyik fő karmestere volt, és csak a negyvenes évek végén, a német operaéletben betöltött egyre aktívabb szerepe révén hagyta el az országot – bár 1963-ban bekövetkezett halála korai volt, a lemezfelvételi öröksége gazdag, és az itt látható archív felvételek is tanulságosak.
A doku kortárs interjúkból (mármint javarészt húsz évvel ezelőtt készült interjúkból) áll össze, a még ifjú Antonio Pappano csillogó szemekkel mesél Fricsay-ról, de megszólal Vásáry Tamás és Dietrich Fischer-Dieskau is. Az interjúk mellett röviden életrajzi tényeket kapunk kézhez, majd a legnagyobb attrakcióként archív felvételeket Fricsay próbáiról, például Kodály Háry János szvitjéről. Fricsay itt régi vágású kémiatanárnak tűnik, aki gazdag, heves gesztusokkal és fürge magyarázatokkal okítja a zenekart a hogyanról és a miértről, látványos és elragadó, de nem úgy, mint Bernstein színpadiassága vagy Karajan lehengerlő szigora. Leginkább valóban egy tanárra emlékeztet, aki azonban képes inspirálni, és bár tisztában van teljhatalmával, nem ezzel visszaélve éri el kitűzött céljait. Szintén tagadhatatlannak tűnik a katonai szolgálat emléke – de azt kell mondanom, jó értelemben.

Jól sikerült, érdekes és lebilincselő doku, amiben azonban uralkodik némi nyelvi zűrzavar – igaz, a Mezzón elvileg beállítható a felirat, ha az ember tévéje/távirányítója tud ilyet, de ennek minőségével én sosem voltam kibékülve. Plusz érdekesség azonban, hogy bár Fricsay vezénylése közben németül beszél, ha nem is értjük meg maradéktalanul a szavait, maga a lendülete és a kommunikációja milyensége sokkal többet elmond, mint elsőre hinnénk.
Klasszikus zene iránt kicsit is érdeklődőknek nagyon ajánlom!