Az angyalföldi nyomornegyedből a füstös pesti bárokig, majd Párizs patinás koncerttermei: Cziffra György tragédiában és örömben bővelkedő életéről szól „A Virtuóz” című dokumentumfilm.
Kiemelt értékelések
Serge_and_Boots 
A Virtuóz (2016) 90%
Zenei téren az elmúlt jó tíz nap Cziffra Györgyről szólt nálam – az Erato által gyönyörű dobozba rendezett (papíron összes, gyakorlatilag körülbelül összes) felvételei és az életrajzi könyve adták az alapot, majd ez a doku lett a betetőzés. Azt hiszem, Cziffra kapcsán az is kihallhatja a zene nagyszerűségét és önmagáért beszélő lenyűgöző sodrását, aki alapból nem hallgat klasszikus zongoraműveket. Előadásában a saját, egyedi, hányattatott életútjából származó megannyi gyakorlatias jellegzetesség, a vele született zsenialitás, a gyökerek ereje, és a francia virtuóz zongorizmus egyesült csodálatos módon…
A film hiper-rajongó üzemmódba állított megszólalóit és az ő állásfoglalásaikat azért érdemes külső információkkal árnyalni: a kritika ma már nem tekinti Cziffrát sem követendő példának (hisz ahogy a filmben is elhangzik, módszere, tartása gyakorlatilag hibás a zenei pedagógia szemszögéből nézve), sem viszonyulási alapnak, egyedi és izgalmas jelenség volt, de vélhetően követhetetlen példakép, megismételhetetlen csoda.
A filmben ízlésesen, valószínűleg a rendelkezésre álló költségvetéshez igazodva keverednek az archív felvételek, a kortárs interjúk és a játékfilmes betétek. Utóbbiak kedvesek, jól fokozzák a hangulatot, de érezhetően vékony a kivitelezésük. Szükség viszont van rájuk, hiszen Cziffra karrierjének nem egy korai fordulata és tragédiája (börtönévek, bárzongoristaként töltött idő) egyszerűen semmilyen módon nincs dokumentálva, még egy fotót, filmfelvételt sem lehet bevágni róluk (és micsoda kincs lenne ma bármilyen hangzóanyag a Kedvesből!). Különösen a film végén szellemesen térhatásúvá varázsolt fotókkal is találkozunk, amik igazán sokat dobnak az élményen, néha többet is, mint a játékfilmes részek. Akad itt néhány régi francia játékfilmszerű betét is, ami arra utal, hogy még a művész életében odakint alaposan megadták a módját az előtte való tisztelgésnek.
Az interjúk maximálisan elfogultak, viszont első kézből érkeznek, Vásáry Tamás, Balázs János és Dr. Ferenczy Miklós szavai aranyat érnek, furcsán ironikus módon az egyetlen megszólaltatott közvetlen leszármazott, Isabelle Cziffra nagyon keveset beszél és akkor is franciául. Cziffra és felesége ellenben az archív felvételeken sokat beszél magyarul, a tragikusan fiatalon elhunyt Ifjabb Cziffra György viszont egyáltalán nem. Az ő zsenialitását maga Cziffra is gyakran aláhúzta életrajzi könyvében, szeme fénye volt, nem is tűnik véletlennek, hogy ezután az ő (legalábbis a lemezfelvételi) karrierje is látványosan lelassult.
A film nagy erénye a könyvhöz viszonyítva, hogy keveset időzik a Cziffra által szerintem szándékosan zavarosan körülírt háborús esztendőknél, sőt, ezeket balladai homályban hagyja, de annál többet mesél az ’56-os emigráció utáni francia mindennapokról – ezekről a zongorista a saját könyvében jószerével semmit sem ír, az az ember gyanúja, hogy legendáriumi képet próbál magáról kialakítani, pedig minden létező gesztusa olyan személyiségre utal ezt nem számítva, akinek nincs ilyesmire igénye vagy szüksége.
Szépen sikerült projekt egy méltatlanul ritkán emlegetett, de a zenét kedvelő emberek számára sok örömet okozó muzsikus emlékére. Érdeklődőknek mindenképpen ajánlom meghallgatni mellé Cziffra ötvenes évekbeli Magyar Rapszódiák felvételét, és az 1986-ban megjelent, már Senlis-ben felvett Liszt/Cziffra-albumot. Ezen kívül bárki számára könnyen elérhető az 1983-as első Tavaszi Fesztivál témába vágó koncertfelvétele, például itt: https://www.youtube.com/watch…
