Mintaapák (2019–2021) 65

Új napi sorozat indul a TV2-n. Fenyő Iván, Klem Viktor, Mészáros Béla és Szabó Kimmel Tamás a főszereplői az új fikciós sorozatnak, amely négy nagyon különböző apa életét mutatja be. A sorozat a Dear Daddies című argentin széria alapján készült, de a magyar sajátosságokat figyelembe véve a hazai… [tovább]

Képek 21

Szereposztás

Szabó Kimmel TamásTamás
Fenyő IvánGéza
Mészáros BélaMiki
Klem ViktorSzabolcs
Stohl AndrásJani
Kovács PatríciaLinda
Polyák LillaKlára
Földes EszterPetra
Kuna KataEmma
Botos ÉvaVera

További szereplők

Kedvencelte 35

Várólistára tette 70


Kiemelt értékelések

Patyolatpitypang

Régen jobb volt. Amikor még Fenyő Ivánt nem Kamarás Iván játszotta. Szabó Kimmel Tamás meg a szívemcsücske volt, így mégnagyobb bennem a düh.

Chris90

Magát a sorozatot nem értékelem, sem szövegesen, sem csillagosan, tekintettel arra, hogy csak az első részt láttam, és nem tervezem továbbfolytatni. (Nem azért, mert rossz, hanem mert eszembe ágában sincs 150 részig lekötni magam.) Egyébként nem volt rossz kezdés, felvázoltak egy alapszituációt, ami kellőképpen érdekes lehet, bár fogalmam sincs, ebből hogyan egy ennyire hosszú sorozatot készíteni, hogy az ne válljon unalmassá. Ha 15-20 rész lenne egy évad, biztos vagyok benne, hogy nézném, de így inkább megmarad az emlékeimben egy olyan napi sorozatnak, ami jól kezdődött, és a sikerre és a nézettségre való tekintettel abban a hitben élek, hogy nem vesztett a minőségéből később sem. Majd valakit azért megkérdezek az ismerősi körömből, mi lett a vége.

ananiila

Az elején nem jött be, de aztán észrevétlenül rászoktam.
Aranyos volt, jó szereplőkkel.
Aztán jöttek a színész cserék. Fintorogtam, különösen Klem Viktor cseréjén.
Most látva az első részeket rájöttem, hogy nem a színész csere a baj, hanem, hogy teljesen ellaposodott a történet. Uncsi.
Ismét felszabadult 1 órám.

EsteeNotlauder

A 7 csillagot az eredeti szereplős felállásra adtam.
Amióta konkrétan majdnem mindenkit lecseréltek nem nézem. Kiábrándito


Népszerű idézetek

Kicsicsillag95 

az állatorvosnál:
– Bercike depis? Egy papagáj fel tudja fogni, hogy szar az élet?

Kicsicsillag95 

Klára: – Mi az ott a szekrény mögött?
Géza: – Egy ajtó Narniába.

Nocharity 

– Nagy baj van?
– Nagy baj nincs, csak sok kicsi.
– Pontosabban?
– Tulajdonképpen minden.

Audrey_Cortez

Rendőrnő: Hogy jutottak be?
Géza: A főbejáraton.

Coffee

– Mondd azt Emmának, hogy „béke, béke, barátság, mi volt ez a szamárság?” És akkor kibékül veled. /Dani/

A tökéletes pasi olyan paradoxon, mint a diétás csoki.

Nocharity 

– Nem viccelek.
– Hát ahhoz kéne humorérzék is, nem?

Krenai 

Vera: Mi van már megint?
Miki: Petra kikészít.
Vera: Most épp mivel?
Miki: Azzal, hogy… folyton elégedetlenkedik.
Vera: Ilyenek ezek a nők, sosem elég nekik semmi.
Miki: Most szerinted ez vicces?
Vera: Hogy megint hozzám jössz panaszkodni a nőről, akivel megcsaltál és aki miatt leléptél otthonról? Várj, áh, azt hiszem eléggé.
Miki: Jól van, örülök, hogy jól szórakozol.
Vera: Azt nem mondtam. Mert ez inkább beteges, csak próbálom a komikus oldaláról megközelíteni, hogy ne kelljen rád borítanom az asztalt.
Miki: A lányok, hogy vannak?
Vera: Ez aztán a frappáns átkötés, te úgy váltottál egyik témáról a másikra, hogy szinte észre se vettem.
Miki: Muszáj neked is a véremet szívni?
Vera: Igen, muszáj.

Nocharity 

Próbállak nem utálni… szólok, ha sikerült.

Nocharity 

– Azért megnézhetem, mit írtál?
– Persze. Majd ha 18 éves leszel.


Hasonló filmek címkék alapján