Mindig az ördöggel (2020) 74% 182★

Összefoglalnám, hogy én mit is láttam:
spoiler
Furcsa történet volt ez tehát, de a kacifántos viccet félretéve brutálisan bemutatta, hogy milyen az, mikor egy (keresztény) hit köré épülő közösségben a túlzottan hiszékenyeket kihasználják azok, akiknél az úgynevezett „vallási hatalom” van. Emellett lényegében azt is elénk tárja, hogy miként működik a Karma, hisz a legtöbben megkapják, ami jár, hacsak utólag is. A színészi játékok erősek, bár egyiket sem éreztem igazán kiemelkedőnek. (Egyedül talán Pattinson-t volt érdekes egy ilyen féreg képében látni, bár az V. Henrikben sem sokkal különb.) Amúgy nem értem, hogy miért várták sokan, hogy Tom vicceket durrogtasson. Egy ilyen filmben mégis hova? Minek? Miért? Szakadjatok már el a MCU-tól, de komolyan! Én örültem, hogy ezúttal ő is megmutathatta, mit is tud valójában. Hangulatilag amúgy elég nyomasztó darab, tehát senki se számítson szórakoztató popcorn mozira. Nem mondanám egy mesterműnek, hisz számomra kissé szétszórt volt, a téma pedig erősen távol áll tőlem, de a Netflix eddigi filmes kínálatát nézve mindenképp egy jobb alkotás. Nem igazán tudok róla többet írni, ajánlani meg pedig max. annak tudnám, akit hozzám hasonlóan a szereposztás is képes rávenni egy film megtekintésére.

Nekem ez tetszett, a sztori is rendben volt, és jó volt, ahogy a szereplők élete valamilyen szinten egybeforrt, és a végére elvarrtak minden szálat. Tetszett, hogy több szálon fut, és lassan minden a helyére kerül, és végig lekötötte a figyelmemet, feliratosan néztem, és próbáltam nem a feliratot nézni, és nagyrészt ment is. A történet azért egy kicsit lassú lefolyású volt, és néha brutális, spoiler De azért nekem bejött a cselekmény, a színészek játéka is, már a könyvre is nagyon kíváncsi vagyok. Némelyikük nagyon hitelesen alakította a szerepét. Főleg Tom Holland, Bill Skarsgård, és Sebastian Stan tetszett. Bár Robert Pattinson karaktere nagyon nem tetszett, se Jason Clark-é, mindkettő taszító volt, és unszimpatikusak volt. De a többiek jók voltak, és az alapsztori is jól fel lett építve, a narrátor is jó volt. :-) Legközelebb szinkronnal újranézem, de tetszett eredeti hanggal is, főleg Tom és Bill, meg Sebastian. ❤❤❤

Fura, több szálon futó történet ,néha nagyon csapongó; hit és erőszak egyvelege pár karakter életén keresztül bemutatva. Amit hiányoltam, hogy nem voltak jól kibontva a szálak, talán egyedül az Arviné közelítette meg a közepes szintet.
A színészekkel nem volt probléma, a történet kibontásával annál inkább, néhol unalomba is fulladt.
A könyvet nem olvastam, de csak jókat hallottam róla, szóval talán majd egyszer sorra kerül.

Azta. Én még sokkban vagyok.
Nyomasztó mégis remek film volt.
Bár szerintem kicsit sok szálon futott a történet és ennek köszönhetően nem lett minden rendesen kidolgozva, van ami túl lett húzva, van ami hirtelen lett elvarrva… A vége (bár nem bántam hogy pörgött, mert végre kicsit felrázott) pedig szintén el lett sietve. Legalább is szerintem.

Illetve rettentő boldog vagyok hogy egy újabb komoly szerepben láthattam Tomot. Több ilyet! *.*

Ebből a szempontból tény, hogy az adaptáció nem is próbálja közelebb hozni ezeket a meglehetősen széttöredezett társadalmi koncepciókat a nézőkhöz, de miért is próbálná? Ahogyan az amerikaiak számára ismeretes az 50’-es és 60’-as évek meglehetősen erőszakos időszaka, úgy számunkra sem kellene magyarázni az 50’-es évek feketeterrorjának kulturális hatásait, mert akkor az a hazai nézők számára didaktikus lenne. Számunkra talán kicsit távol áll ez a fajta keresztény, átható Biblia-idézetekkel tarkított narratíva, viszont Amerika alapításának fundamentuma a Biblia és a kereszténység, amire ők tényleg megpróbálnak ráhúzni mindent, ami részben áthatja az egész alkotás tematikáját: Istenről papol egy pedofil pap, aki csak arra használja a reverendát, hogy naiv lányokat tegyen magáévá. Istenről énekel és a gospelt imádja az aberrált gyilkos, aki azért rabol el embereket, hogy aztán fotókat készítsen róluk halálukban. Az Isten mögé bújt frázisoknak legtöbbször nincsen semmiféle társadalmi-hitbéli tartalma, pusztán a megszokás kőkemény hatalma, ami mögött viszont az Ördög kísértése zajlik. Istenfélő amerikai állampolgárok lepaktálnak egész életük során az Ördöggel, s Isten nevében inkább feláldoznak egy kutyát, holott a Biblia tiltja az áldozatbemutatást. Végtelenül komor és gyomorforgató embereknek lehetünk szemtanúi, akik szinte semmit sem változtak az 1840–1860-as évek Cormac McCarthy regényei óta, pusztán lovak helyett autóval járnak, s mexikói indiánok helyett túrázókra vadásznak. Ennek az atmoszférának a megfestéséhez pedig megtalálták a lehető legjobb színészeket: Tom Holland bár részben még mindig hozza a naiv kisfiú szerepét, de végre többet tud mutatni Pókember-skatulyájából, míg Bill Skarsgard majdnem egy Pennywise szintű emberi szörnyeteget tudott megtestesíteni, nem beszélve Robert Pattinsonról aki játszi könnyedséggel hozta az erkölcsi-anti Edward szerepét, ahogyan Harry Meiling is zseniálisan alakítja a téveszmés pap szerepét – régen volt már a Harry Potter.

A Három Óriásplakát Ebbing határához tudnám részben hasonlítani a filmet, legalábbis hangulatában és tematikájában, habár annak narratívája jobban fókuszált volt, s nem is próbált ennyi szálat mozgatni egyszerre. Az amerikai társadalom egy olyan szeletét mutatja be az alkotás, aminek maximális megértéséhez ismerni és érteni kell az egész amerikai – s leginkább a déli államok –, történelmét, ami óriási, s nem amerikai nézőknek meglehetősen átláthatatlan feladat. Ezek hiányában az alkotás bár érthető lesz, de az erőszak prominens szerepe, az amerikai társadalomba mélyen beágyazott Isten-tisztelet mögött meghúzódó üresség, valamint az 50’-60’-as évek változó amerikai társadalmára történő aprólékosan elhelyezett kritikus utalások mind zárva maradnak a nézők előtt. Valószínűleg mind a könyv, mind a film egy amerikai mű amerikaiaknak, amelyet leginkább úgy tudnám magyar párhuzamba helyezni, mintha mi magyarok megpróbálnánk bemutatni a rendszerváltás utáni Borsod megye esszenciáját a külföldiek számára: mi magyarok értenénk, viszont a külföldiek számára maradna egy több szálon futó, lassan építkező, enyhén didaktikus alkotás, amelyet sokan csak a szereplőgárdáért néznek meg. Számomra az év eddigi egyik legerősebb alkotása!

Értékelés: 9/10

Tökéletes példája ez a film annak, hogy a szuper színészek sem tudják elvinni a hátukon a sztorit, ha az lapos.
A legnagyobb baj ezzel a filmmel, hogy túl sok karaktert próbál követni, és szétcsúszik a fókusz – csak az utolsó fél órára pörög fel a történet, ott érnek össze a szálak, addig istentelenül darabos. Hiába érdekesek az egyedi sorsok, hiába néztem volna külön-külön mindannyiuk életét, a film sajnos nem igazán tudja, hogy mit is akar bemutatni. A déli amerikai életet? Egy hatalmat kihasználó papot? Egy elveszett gyermeket? Egy sorozatgyilkos párt? Egy szerelmét elveszített apát? Egy lefizetett rendőrt, aki rég beleroskadt az álmaiba?
Szóval túl sok a történet, kevés hozzá az idő, hogy olyan minőségben dolgozza azt ki, ahogy azt szeretnénk. Pedig a hangulata kimondottan tökéletes – nyomasztó, feszült, de tökéletes; az aláfestő zenéket is eltalálták, és hát mint mondtam, a színészek egyszerűen zseniálisak. Tom Hollandnak nagyon jól állt ez a komolyabb szerep, mert megmutatta, hogy így is ott van benne az a kis csalafintaság, amit a Pókemberben láttuk; Pattison nem okozott csalódást, nem hiába mondogatom évek óta, hogy figyelni kell rá, undorítóan jól hozta a fiatal pap szerepét. A többiek meg csak szimplán jók, egyébként kiemelném közülük Harry Mellinget, aki a fanatikus istenhívőt hozta, és akit amúgy anno a Harry Potter filmekben láthattunk Dudley-ként. Igen. A mi kis dög Dudley-nk is felnőtt, és nem kicsit alakított itt.
Szóval jobb is lehetett volna ez a film, mint amit kaptunk – most inkább csak a hangulat volt az, ami igazán megfogott. Valahol a Cormac McCarthy könyvekre és a Cohen tesók filmjeire emlékeztetett, ami szerintem nem pont a legrosszabb dolog, ami történhetett ezzel a filmmel.
Csak az idegesít nagyon, hogy nyitott véggel zártunk, és fogalmam sincs, mi lett a főszereplőnk sorsa…. :/

Előre bocsájtom, nem olvastam a könyvet, ebből kifolyólag baromira lekötött a film. A korhűség működik, a karakterek érdekesek, a színészek kifogástalanok, a külön futó sztoriszálak izgalmasak, csak maga az összkép nem áll össze egy koherens egésszé.
A csapongó, kissé túlzottan terjengős végeredmény ellenére, azért bőven ajánlható darab.

Két dolog van, ami veszélyes ezen a világon: az egyik a stoppolás, a másik a fanatikus keresztyének, akik aztán kegyes mázba burkolják saját gyarlóságaikat.

Tom Holland alakítása nagyon tetszett, telitalált erre a szerepre. Kellett az ő kisfiús-kamaszos arca, így teljesen természetes volt az a mély igazságérzet, ami általában a tinédzsereket jellemzi. Ártatlan egyfelől, másfelől nem hagyja nyugodni, hogy a bűn büntetés nélkül maradjon.

Robert Pattinson pedig ismét – szó szerint – őrülten jót alakított. Egyszer valaki felhívta a figyelmemet a hangjára, azóta eredeti nyelven nézem a filmjeit. És basszus, tényleg: még sosem volt két filmjében azonos a hangszíne. Nála nem működik az 'oda sem nézek, de megmonom, ki beszél éppen'. És nem csak a hangja, de úgy en bloc az alakítása félelmetesen jó lett. Az utolsó jelenetében annyira crazy, hogy egy pillanatra eszembe jutott: ha nem Batman szerepét kapta volna, akkor el tudnám képzelni Jokerként is. Sőt, igazából amilyen arcjátéka van, kicsit sajnálom, hogy majd a fél arcát maszk fogja fedni.

Na de vissza ehhez a filmhez:
mindig van bennem egyfajta szekunder-szégyen, hogy az egyház legtöbbször úgy jelenik meg a filmvásznon, hogy valami visszaélésnek, abúzusnak, meghasonlásnak a terhét teszik rá. Hiányzik ez nekünk, mint ablakos tótnak a hanyattesés…

Amiért nem adom meg a maximális 10 pontot, hogy piszok hosszú… mi a búbánatért kell lassan standarddá tenni a 2,5+ órás filmeket?! Oké, itthon nézni más, mint moziban, de basszus közben kiteregettem, ruhát hajtogattam, bevasaltam, körmöt lakkoztam, kutyát etettem… és még mindig nem volt vége. Kérem vissza a 90-100 perces mozit!

Nem tudom felfogni ép ésszel, hogy ez miért tetszik mindenkinek…
A színészi játék viszi a prímet, de ez a tény sem tudja palástolni, hogy a sztori még arra sem jó, hogy a háttérben szóljon… Már a 20. perc után álmosság lett úrrá rajtam, másfél óra után már lecsukódott néha a szemem, az utolsó fél órát meg félálomban töltöttem el a képernyő előtt. Barátom erősködött, hogy nézzem meg vele, mert ő imádta – eddig is tudtuk, hogy totálisan ellentétes az ízlésünk filmek terén, de ez most bizonyosodott be 100%-osan. (Cserébe én megnézettem vele Az ördög Pradát visel c. filmet és arra egy hetest adott so I guess I won?!)

Túl hosszú, túl sok szálon fut és az érdekes alapfelvetés ellenére túl hamar unalomba fullad a dolog. Kidolgozatlan történetszálak és összecsapott befejezés. A könyv ennél csak jobb lehet.