A problémás Mary kiszabadul a börtönből. Nehezen találja helyét, az esküvőjére készülő egykori barátnője sem fogadja kitörő örömmel. Mary Jess-szel való találkozása valószerűtlen kapcsolatba fordul, ami talán segít feldolgozni a múltját.
Várólistára tette 2
Kiemelt értékelések
Ez egy jó film, csak nem jó nézni. Annyira jól adja a csaj a suttyót a bamba nézésével, pedig amúgy jól néz ki. Jól is ki nézhetne. Ennyit tesz az értelem hiánya, kiül az arcra, csúnya lesz tőle az is, aki szép. Én sajnos nem hiszek a kitörésben. Én nem tudnék felkarolni egy ilyet, mert félnék tőle. Ördögi kör. Mary dühös, mert nem veszik emberszámba, Maryt nem veszik emberszámba, mert dühös.
Szinte már tehetségnek nevezném azt a képességet, amivel ilyen rossz címet ki lehet találni, pedig minden ebből eredő elvárásom ellenére nézhető film volt. Nem mondom, hogy akár többször is, de erre az egy alkalomra engem lekötött, sőt a főszereplő elb*szottsága és akcentusa még szórakoztatott is. Összefüggő volt a történet, és egészen érthetőek voltak a háttérben meghúzódó apróságok is. Ilyen összeszedett történetre és karakterekre nem számítottam.