Marmalade Boy (2018) 17

ママレード・ボーイ
127' · japán · romantikus, vígjáték

Koishikawa Miki egy középiskolás diák. A szülei elmondják neki, hogy elválnak és partnert cserélnek egy másik párral. A másik párnak van egy Yuu nevű fiuk, aki megtetszik Mikinek miután összeköltöznek.

japán

Képek 11

Szereposztás

Sakurai HinakoKoishikawa Miki
Yoshizawa RyoYuu Matsuura
Tsutsui MichitakaKoishikawa Jin
Tanihara ShosukeYoji Matsuura
Nakayama MihoChiyako
Dan ReiRumi
Sato TaikiGinta Suou
Marmalade Boy (2018)
Forgatókönyvíró

Kedvencelte 5

Várólistára tette 18


Kiemelt értékelések

Netta88 

Ezt a filmet is teljesen random választottam egy kihíváshoz még hónapokkal ezelőtt, azóta is váratott magára, hogy megnézzem. Nem ismerem sem a mangát, sem az animét, és a leírást sem olvastam el, hogy mégis miről szól, vagy ha el is olvastam, nem emlékszem rá, szóval olyan, mintha el se olvastam volna. Még az előtt sem olvastam el, mielőtt elindítottam a filmet, úgyhogy teljesen meglepetés volt az egész történet, amit egyáltalán nem bánok.

Komoly témákat feszegetett a film, elég érdekes, sőt már kissé bizarr módon. Két család, ahol a szülők úgy döntenek, hogy elválnak egymástól és párt cserélnek már alapból nagyon furcsa a számomra, de hogy még egy fedél alá is költözzenek, és még el is várják, hogy a gyerekeik ne szeressenek egymásba.
Nos az egész bonyodalmat a szülők hozzáállása okozta, az önzőségük, és az, hogy nem beszéltek meg semmit a gyerekeikkel, így aztán a gyerekek sem beszéltek a szülőkkel az érzéseikről, a bizonytalanságról, amit éreznek. Ezek újabb és újabb titkokat, bonyodalmakat szültek, míg végül a gyerekek sínylettek meg mindent. Ők szenvedtek a legjobban. A végén már azon izgultam, szurkoltam nekik, hogy spoiler A végén persze minden kiderül, végre beszélnek egymással, és megoldódik minden, és egy boldog befejezést kapunk. Emellett voltak más bonyodalmak is, mint pl a tanár-diák szerelem. Ezeket annyira nem bontották ki, leginkább a főszereplőkre koncentrált a film, de jelen volt, és erős volt a jelenléte, még ha nem is bontották ki igazán. Kedveltem a szereplőket, köztük is leginkább Yuu-t. Ő is inkább magába tartotta a gondolatait, nem beszélt sem a szüleivel arról, ami a szívét nyomja, sem Miki-vel nem osztotta meg, hogy miért teszi azt, amit, mégis valamiért nekem ő lett a legszimpatikusabb. Talán, mert amikor rájött a dolgokara, próbált helyesen cselekedni, észnél maradni.
A film üzenete elég egyszerű, mégis néha nagyon nehéz. Pláne nem abban a korban, amiben a főszereplők is vannak. Pláne nem olyan témákról, mint amit a film boncolgat, de ha nem beszélik meg, akkor az lesz, ami itt is történt.
Nem a legtökéletesebb film, mégis nekem nagyon tetszett. Mosolyogtam, izgultam és sokszor csalt könnyeket a szemembe. Biztos, hogy újra fogom még nézni valamikor. :)

Dreamborder

Azt hiszem, valamikor nagyon régen láthattam az animét is, de nem sok minden maradt meg belőle. Nem is nagyon szeretnék hasonlítgatni, nekem ez a film baromira tetszett. Jó, el kell tekinteni attól az alapvetően fura szituációtól, hogy a szülők elválnak, de mégis egy házban élnek. :D
Nagyon jó volt maga a film minősége is, nem vagyok hozzáértő, de egyszerűen jó volt nézni.
A színészeket nagyon bírtam, szerintem szuperül játszottak! Nem tudom, volt-e olyan, aki nem zúgott bele Yuu-ba, de én egyértelműen nem tudtam neki ellenállni. :) Miki karaktere is abszolút szimpi volt, őszinte, egyenes leányzó.
Szóval ez a kedves kis film nálam bőven 10 csillagos. :)

4 hozzászólás
krlany 

Szuper aranyos film a végén egy jó nagy gubanccal, amit csak sikerül kibogozni. Meg kell néznem az animét is. Jó nagy kedvet csinált hozzá.

Gwener 

❤ ♡
Elfelejtettem közben, hogy dráma vagy vígjáték a besorolása = az utolsó 30 percben annyira izgultam értük, hogy megmozdulni se mertem és még levegőt is alig vettem és spoiler :DDDDD

1 hozzászólás
silentscream 

A mangát nem olvastam, így új volt számomra a történet.
Komolyan, ez is csak japánoknál fordulhat elő, hogy ilyen fura megoldást találnak az együttélésre. :D A végső beszélgetésnél néhol már lemaradtam, hogy akkor ki kivel volt és mikor. :D Egyébként szerintem a főszereplő páros aranyos volt együtt. Számomra szórakoztató volt, érdemes volt megnézni.

Kyupirappa

Mindenképpen az anime után szerettem volna megnézni, hogy legyen összehasonlítási alapom. Nyilván egy 1520 perc hosszúságú anyagot nehéz 120 percbe sűríteni, nem is lepett meg, hogy a szereplőgárda felét kihagyták és javarészt csak a főszereplők szálával foglalkoztak. Azt viszont sikerült rendesen megvalósítaniuk, ott aztán tényleg nem feledkeztek meg semmiről sem.
spoiler
Aki teheti, inkább az animét nézze meg előbb vagy a mangát olvassa el és csak utána nézze meg ezt az adaptációt. :)
Ja és piros pont, hogy itt Miki nem az a hisztis liba, mint amilyen az animében szokott lenni sokszor :'D

Nikolett_Varga 

Imádtam ezt a filmet, azt hiszem ez 2018 egyik legjobb japán filmje. A főszereplő pár aranyos és szerethető és bár a sztori tipikus japán, mégis nagyon jól le volt vezetve :)

2021: Újranézve is ugyanúgy magával ragadt. Csodálatos film, két csodálatos főszereplővel :)


Hasonló filmek címkék alapján