Seishun Buta Yarou wa Bunny Girl Senpai no Yume wo Minai (Seishun Buta Yarou wa 1.) (2018–2018) 85% 34★

Kezdjük az érdektelenebb, de nem elhanyagolható technikai tényezőkkel. A rajzolással nagyon elégedett vagyok, főleg a női karakterek sikerültek káprázatosan. A seiyuu munka kiváló és külön érdekesség, hogy egy testvérpár is szinkronizál az animében. Az ending nagyon tetszett; maga a dal is szuper és bejött a megoldás, hogy mindig az a lány énekli, akiről az epizód szólt, miközben a dal végig ugyanaz marad. Az opening ezzel szemben számomra hallgathatatlan.

Az alaptörténet már önmagában is érdekes; a Serdülőkori Szindróma különböző megnyilvánulásaival foglalkozik, tehát olyan esetekkel, amikre nem igazán van tudományos magyarázat (vagy van, de alapvetően nem lenne lehetséges a megvalósulásuk). Ezek a szindrómák akkor lépnek fel, ha az alanyt valami kellemetlenség éri vagy olyan dolog, amivel nem tud mit kezdeni, nem tudja túltenni magát rajta.

Alapvetően több kis blokkból áll a történet, de a részek összefüggnek, ami nekem nagyon tetszett. Szóval érdekes és izgalmas a cselekmény, de nem ez rabolta el a szívemet.

A karaktereket nagyon jól kitalálták. Emberiek, emberi gondokkal és küzdelmekkel. Romantikus történet, amiben a középiskolások éretten (!) viselkednek. A szereplők felnőtt fejjel tudják kezelni a kialakult helyzeteket és kapcsolatokat, a problémákkal együtt. Felbukkan benne erotikus értelmezésű dolog, de az egyedi hozzáállás és a humor miatt kicsit sem obszcén vagy zavaró. Ez pedig nagyon tetszett. Egyébként is, a humora és a szereplők beszédstílusa, életfelfogása nagyon közel áll az én értékeimhez.

Engem nagyon megfogott az anime hangulata. Egy pillanatra sem unatkoztam; nincs tele zavaró fillerrel, egyszerűen csak élveztem az egészet, és nem volt olyan szereplő, akit ne kedveltem volna.

Nagyon cuki volt, nagyon szerettem az egész hangulata olyan comforting volt. Mégis valami aprócska dolog hiányzott azért. Erős kilences ^^

Ideje ehhez is értékelést írni, mivel ezt az animét nagyon megszerettem, és nem értem, miért nem írtam erről.
A Bunny Girl Senpai-jal még akkor találkoztam, mikor kijött. Akkor, 2018 ősze volt, és úgy gondoltam, hogy a szezon animéi közül többe is belenézek, és a Bunny Girl Senpai már elsőre is nagyon tetszett. Úgy voltam vele, hogy ezt minden képpen folytatom.
Három évvel később, amikor talán két hete a barátom rámírt azzal, hogy ezt ajánlja, jutott eszembe, hogy „ja amúgy, létezik ilyen anime is".
A Bunny Girl Senpai, avagy becsületes nevén a Seishun Buta Yarou wa Bunny Girl Senpai no Yume wo Minai, avagy magyarul a „Mihaszna semmirekellők aligha álmodhatnak nyúljelmezbe bújt lányokkal" nem egy egyedi anime. Rengeteget merít mind a Clannadból, mind az Erased-ből, mégis, az összkép egy rettenetesen friss animét alkot. A light novelt és a mangát elolvastam, mind a kettő nagyon tetszett, a light novel főleg, terveim szerint legalább azt be fogom szerezni.
Az anime több részre van feltagolva, és a pubertáskori szindróma jelenségével foglalkozik, aminek rohadtul találhattak volna jobb nevet. Amúgy utánanéztem ennek, és nem vagyok benne biztos, hogy ez az elmélet valóban létezik, mert a Google a kulcsszavakra csak ezt az animét dobja ki, na mindegy.
A romantikus nem az én műfajom, de ez az anime eléggé meghozta a kedvem (de bárhol keresek, csak nagyon mainstreameket találok, amik annyira nem érdkelnek. Akik ismernek ehhez hasonlókat, attól szívesen fogadok tippeket! :D).
A pubertáskori szindrómát úgy tudnám a sorozat alapján leírni, mint egy súlyos trauma vagy önmagunknak mondott hazugság, lélekben történő rendellenesség, vagy egyéb „hiba a mátrixban" miatt kialakult, egy ember köré fókuszáló természetellenes jelenség. Ez sokkal kevésbé bonyolultabb, mint ahogyan hangzik, még akkor is, ha az anime többször is Schrödinger macskájával, Laplace démonával vagy a kvantumfizikával dobálózik. Példákat tudok mondani a sorozatban: ilyen Sakurajima Mai, aki azok után, hogy az anyja a tudtán kívül leszervezett egy modellfotózást, ami kínos helyzetekbe hozta, annyira megharagudott rá, hogy emiatt abbahagyta a színészkedést, holott szerette ezt csinálni, erre pedig a „szindróma" úgy reagált, hogy eleinte egy-két, majd egyre több ember kezdett keresztülnézni rajta, láthatatlanná vált, majd a létezése is kedzett kitőrlődni. Pont mint Fuuko a Clannadban! Csak azzal a különbséggel, hogy miután a Mai-szálat lezárták, Mainak nem csak annyi szerepe lesz, hogy néha beugrik a közösbe és mond egy viccet, majd elhúz a francba (hú, ez nagyon felidegesített a Clannadban!).
Ilyen még a főszereplő húga, Azusagawa Kaede, aki még talán az egyetlen olyan karakter, akinek a pubertáskori szindrómájáról beszélhetek spoilerek nélkül (mivel a történet végén vele kapcsolatban lesz két nagy csavar is, azokat nem lövöm le, csak annyit, amit már a sorozat elején is tudunk róla). Azok után, hogy pár osztálytársa lelkileg terrorizálták és bántalmazták, Kaede fizikai traumának élte meg, ezért időről időre, ha a trauma iránti fájdalom felszínre tör, a semmiből vágások és zúzódások borítják a testét.
A szindróma másik jellemzője, hogy csak lányokra hat, meg a főszereplőre, mert ha másképp lenne, akkor ebből az animéből kimaradna a hárem. Azért becsületére váljon, hogy sokkal jobban bánik a háremmel, mint a legtöbb anime, mert nincs az, hogy az istenverte MINDENKI bele van esve a főszereplőbe. Persze, azért romantikus történet nem lenne szerelmi háromszög-négyszög nélkül, amiket Koga és Shoko szolgáltatnak, de ha ezt az animét bárki más készítette volna, akkor Futaba és Nodoka is egymással versengtek volna Sakutáért, ha meg a Boku no Pico készítői, akkor még Kaede is.
Akkor az alaptörténet nagyjából keverve van az Erasedből és a Clannadból.
A hangulata az Erasedhez közeledik inkább, de a hárem, a természetfeletti rész, és az, hogy a történetszál váltakozik, a Clannadra hajaz. Két vagy három részenként ugyanis van egy váltás, amikoris egy másik (lány)karakter szindrómájára fókuszál. Kezdetben Mai és a láthatatlansága, utána Koga, utána Rio, utána Nodoka, majd Kaede, a movie-ban pedig Shoko. De az ő szindrómájukról nem mondok semmit, legyen elég annyi, hogy kreatívak voltak a készítők!
Akkor ha már a történetről és a felépítéséről beszéltünk, jőjjenek a karakterek!
Sakuta, a főszereplő, az egyik, de megkockáztatom, hogy a kedvenc anime főszereplőm. Ennek rengeteg oka van. Egyrészt, nagyon vicces karakter. A párbeszédein általában hatalmasakat nevettem. Meglehetősen szabadszájú fiú, aki nem pirul el az első alkalommal, amikor megpillant egy lányt. Kiírtam pár idézetet a sorozatból, de könnyen meglehet, hogy akik nem vevőek az ilyen stílusó poénokra, azok az idézetek elijeszthetik a sorozatról, pedig nem kéne, mert a sorozatban semmi olyan nincs, ami az érzékenyebb lelkűeknek bántana. Illetve ez nem igaz, mert a BGS egy komoly dráma, de erre a részre értem.
Az egyik kedvenc idézetem:
„Sakuta: Nyugi, nem csinálok semmit a használt fürdővizeddel.
Futaba: Azusagawa.
Sakuta: Hm?
Futaba: Fulladtál volna meg, ahelyett, hogy megszólalsz."
Úgyhogy maradjunk is ennyiben.
Emellett nagyon tetszik Sakuta hozzáállása is a dolgokhoz. Hogy amíg van akár egy barátja is, akivel tényleg komolyan barátok, addig nem érdekli, ha az iskola összes többi tagja szívből gyűlöli. Amellett, hogy látszólag nemtörődöm, beszólogatós pojáca, a harmadik indok, ami miatt imádom, hogy rettentően segítőkész. Remek barátja Mai-sannak (romantikus értelemben), remek barátja Kogának, Rionak, Nodokának és Kuniminek (baráti értelemben), és fantasztikus testvére Kaede-nek. A testvére iránti odaadása lenyűgöző, az egyik legszebb testvér kapcsolat, amit valaha láttam. Egyszerűen tisztán érződik Sakuta odaadása Kaede iránt.
Valamint nincs az, mint a Clannadban, hogy a főszereplő nem tudom, hogy miért segít az összes lánynak az iskolában, akinek segítségre van szüksége, itt komoly indoka van.
Mai-on azért segít, mert az önmarcangolása és a jól látható depressziója önmagára emlékezteti, és őt korábban Shoko mentette ki ebből az állapotból, és ezért is határoz úgy, hogy ő pedig az az ember lesz, aki Mai-t kimenti.
Kogán azért segít, mert a lány dilemmája, stílusa, félelmei és beszédében felismeri pontosan ugyanazokat a tényezőket, amiket a húgánál már tapasztalt, mielőtt a lány magába süllyedt volna.
Futaba kezdettől fogva a barátja volt, Nodoka meg Mai testvére, Kaede pedig az övé. Mindenkinél megvan az indoka, hogy miért segít.
Akkor a többi karakter… Mai-san hasonlóan jó karakter. Jóval komolyabb jellem, mint Sakuta (nincs, az, hogy… „SAKUTA: De jól áll rajtad a jukata. – KOGA: Csak a melleimet nézted meg, ugye?"). Öröm volt nézni, ahogy szünet nélkül húzza és szívatja Sakutát. Annak ellenére, hogy már a sorozat elején összejönnek, romantikus animéhez méltatlan módon, a végén sem csattan el csók. Ennek ellenére iszonyúan nyilvánvaló, hogy ő is szereti a főhőst. Amellett, hogy a munkája miatt keveset találkoznak, nem intézi el ezt annyival, hogy „ha nem tetszik ez neki, akkor szakítson", hanem bűntudata is van emiatt. Általában a színészek nem maradnak meg egy párkapcsolatnál sem sok ideig (Leonardo DiCaprio 9 feleségnél tart!!!), de ők tényleg az a pár, akiknél érződik, hogy mennyire is szeretik egymást. Mai is nagyon odaadó tud lenni, ha arról van szó, ez pedig a movie-ban jön le a leginkább.
Koga (a két kedvenc karakterem a fent említett kettő, de) egyértelműen a legfrissebb karakter. Meglehetősen önbizalomhiányos ember, aki állandóan azon dolgozik, hogy az összes társa szeresse, és olyan random hülyeségeken kezd el pánikba esni, amik miatt úgy gondolom, az ő története is meglehetősen szomorú (például egy népszerű fiú szerelmi vallomását azért nem merte visszautasítani, mert félt, ha így tesz, az összes barátja kiutálja). Emellett pedig nagyon szórakoztató karakter. Nagyon vicces volt nézni, ahogyan Sakuta folyamatosan húzza a lányt, és viccelődik vele, az első találkozásuk pedig a sorozat legjobb pillanatai közt van.
Futaba mindig kémikusköpenyt és szeműveget visel, és mindig kotyvaszt, ergo vagy OKOS, vagy szakács (az egyik nem zárja ki a másikat, mielőtt valaki félreértene!), mert az OKOS emberek mindig ezt csinálják. Nem amúgy, általában nagyon idegesít, amikor a rajzfilmekben (animékben is) az orrunk alá próbálják dörgölni, hogy ő NAGYON okos. Amerikai rajzfilmeknél, ha fiatalkorúról van szó, bevett szokás, hogy űrhajót épít (mert minden okos ember ezt csinálja), animéknél pedig az, hogy egymástól független egyenletek suhannak el a szeme előtt. Ez itt is megvan, de ettől függetlenül Futaba is egy szerethető karakter. Hozzá is rengeteg vicces megszólalás került („Értesítem Mai-sant, hogy buján néztél rám."), de emellett az önutálata, az, hogy nem képes elfogadni magát és a depressziója még érdekesebb karakterré teszik.
Te jó ég, nem akarok mindenkin végigmenni, annyiran vannak… Mostantól az összes karakterről fél mondatot írok. Ott van Nodoka, aki nővérkomplexusos. Ott van, Kaede aki a bátyján kívül képtelen bárkiben is megbízni. Ott van Shoko, aki Sakuta első szerelme, és a történet egy pontján csak úgy random felbukkan. Ott van Kunimi, aki Sakuta és Futaba barátja és szerelmének tárgya (mármint, csak Futabáé), és hűséges barát. Ott van még Maezawa, aki egy meglehetősen bully sportoló, aki szereti kihasználni a nőket. Ott van a vörös hajú lány, aki Kunimi barátnője, és nem szereti Sakutát.
Akkor beszéljünk egy kicsit a technikai részről! Az animáció kiemelkedően nagyszerű, és nincs benne felesleges CGI! Mert már a tököm kivan vele, hogy az animék 90%-ába, ha beledöglenek is, de beletömik azt a hülye CGI-t!
Az openingtől agybajt kaptam (ha még egyszer meghallom, hogy „KIMI NO SEI! KIMI NO SEI! KIMI NO SEEEEEEEEEEEEEEEEEI!", szerintem nekem is előjön három random vágás a mellkasomon.
Az ending ellenben gyönyörű. Remek ötlet volt, hogy a dal, a zene és a képi világ azonos, de maga az ending mindig az adott rész főszereplője köré épül fel.
Persze, vannak hibái az animének. Mivel ez egy többszörösen megcsavart misztikus thriller a romantikus köntös alatt, logikai bakiktól sem mentes. A double Futaba szálnál éreztem a legtöbb ilyet, de igazság szerint nem volt annyira zavaró.
A movie-nál is éreztem logikai bakikat, de azt meg majd ott emelném ki (ja várj, ahhoz már írtam értékelést).
Na jó, most nézem, mennyit írtam. Hajlamos vagyok sokat írni. Öhm… hálám jeléül, ha végigolvastad, tessék, itt egy kis cukorka: https://www.google.com/search….
Összességében a BGS egy instant kedvenc, remek karakterekkel, hihetetlenül jól kidolgozott, megcsavart, de nem túlcsavart történettel és aranyos romantikus szállal. Hibái vannak, de nagyítóval keresgélném őket.
Jól van, szerintem én újranézem az Erasedet. Kedvem lett rá. Apropó, rewatch: aznap, amikor befejeztem az animét, neki is álltam újranézni, és végig is néztem, tehát ennyire jó ez az anime.

Ennél sajnos jobbra számítottam. Az elején nem kapott el, és ez később sem változott azzal együtt, hogy voltak egész aranyos, szerethető részek. Az ötlet furcsa, és működhetett is volna, de nekem kevés volt összességében. A szereplők nem váltak szimpatikussá (főleg Mai). Sakuta stílusa rendben volt. Ötvözte a perverzet a viccessel, és mindezt teljesen komoly és semleges hangon. De a kapcsolata Mai-jai nekem nem tetszett, nem éreztem kiegyensúlyozottnak és kölcsönösnek. Koga volt még szimpatikus. A többi szereplő vagy irritált, vagy hidegen hagyott. Nem bánom, hogy megnéztem, de kidolgozottabb dologra számítottam ekkora százalékkal.

Bizalmatlan voltam a sorozattal. Még eleinte a szereplőkkel se tudtam mit kezdeni. De aztán lement az a 13 rész, és nagyon pozitívan csalódtam.

A hangulatára, és érdekes témájára kapja a maximumot. A szereplők egész közel kerültek hozzám. Egy úgynevezett tinédzserkori / serdülőkori szindróma a témája. Főszereplőnk Azusagawa Sakuta találkozik a könyvtárban egy nyuszijelmezes lánnyal, aki Sakurajima Maial a híres gyerek színész. Úgy tűnik csak ő látja őt. Mindenki más figyelmen kívül hagyja.
Nagyon jó volt hogy képes volt megújulni úgy, hogy nem szakad el az eredeti koncepciótól. Érdekesre sikerül minden kis szál.

Külön említést érdemelnek a zenék. Az opening jóra sikerült, az ending meg megvett kilóra, azzal a különleges hangulattal, amit áraszt magából. Ráadásul az utóbbi változik az aktuális részhez igazodva.

Nem sok reményt fűztem az animéhez de ahogy nálam lenni szokott egyszer mindent meg kell/lehet nézni.
Én naiv azt hittem csak Sakuta és Mai a főszereplő és róluk szól mind 13 rész de aztán jöttek be más karakterek is a serdülőkori szindróma miatt, Jó még 2-3 karakter oké de, hogy minden részre vagy minden második részben. Nekem így zsufi volt. Minden más a karakter dizájn és a zenék jók voltak.

Én ezt nagyon bírtam. Nagyon jó párbeszédek vannak benne, és zseniális, ahogy a szerelmespárunk kezeli a dolgokat… igaz, érettségben nem is tűnnek középiskolásoknak. Mondjuk elég komoly témát is dolgozz fel a sorozat, kellő komolysággal…
Nagyon örülök, hogy lesz folytatása, és annak is, hogy az, egy egész estés anime lesz.