Kedvencelte 2

Várólistára tette 11


Kiemelt értékelések

Yuuko 

Bár szívesen nézném a továbbiakban is Miyuki és Kaguya történetét, de igazából tetszett a végkimenetel, illett hozzájuk. Jól hozta ez az évad is az előzőek hangulatát, jól lehetett szórakozni rajta. Most inkább a főpár „kapcsolata” és Ishigami szerelme volt a középpontban, Chika pedig kissé háttérbe szorult. De szerintem jó volt ez az arány, és ő is hozta a karakterét, főleg, amikor korábbi traumáitól szenvedve, de megpróbálta megint mentorálni Miyukit. Igazából Hayasaka az egyetlen, akit annyira nem szerettem meg a főszereplők közül, a többiek mind a szívemhez nőttek.

MoiraCarey 

Sajnos manapság hatalmas, gyakori probléma az Japánban, hogy a történet elsősorban üzlet: Addig tart, amíg veszik, nem addig, amíg van mit mondania. Pont ezért örülök most annyira a Kaguya-sama 3. évadának, mert abszolút rácáfolt az imént említettekre. Eddig is nagyon szerettem ezt a sorozatot, de most egyenesen imádom. Első osztályú romcom. Nemcsak hogy nem vesztett semmit a színvonalból, még jobb is lett. Nem fogyott ki a viccesebbnél viccesebb helyzetekből, a kreatív ötleteiből. A szerelmi szálban (is) jelentős fejlődést mutatott fel: Ahelyett, hogy megragadt volna ugyanazon a(z egyébként nagyon jó) szinten, mint az előző évadok, sikeresen túllépett a „mind game” központúságon, és sokkal érettebben nyúlt a szerelemhez. Mint egy parabola. És persze elképesztően aranyos volt. Hát igen, ilyen egy kompetens író alkotása. A rendezés szintén top tier, rendkívül érdekessé és erőteljessé tett egyes jeleneteket; a műfajához képest már-már túl kiemelkedő.

Ahogy elnézem, adaptálandó anyagot és (főleg :D) népszerűséget tekintve, semmi akadálya, hogy folytassák a szériát. Mondanom sem kell, hogy biztosan nézni fogok egy ilyen gyöngyszemet. Elég volt megnézni az ED szívmelengető videóját (gyönyörű visszautalás), már tudtam, hogy ezt nem üzletből, hanem szívből csinálják.

oscuridad

Ez tényleg „ultra romantikus” volt, főleg az előző évadokhoz képest. Bár szerintem a humor ezzel arányosan kicsit csökkent is, de ez sem rontott semmit. Sőt kifejezetten tetszett, hogy végre erősödtek a szerelmi szálak.
Végre Iino is kezdett kedvelhető karakter lenni. Van ebbe az évadba is sok aranyos, és szerethető jelenet.
Viszont kár, hogy csak ennyi rész van, szívesen néztem volna még. (Nem tudom, hogy várható e folytatás, de igazából anélkül is lezártnak tekinthető.)

Kaname32 

3. évadja követem Kaguya és Miyuki szerelmi vallomásaik kereszt tűzét. És mondhatni végre megtört a jég.
Hozta az elmúlt 2 évad színvonalát, nem mondom, hogy némelyik rész nem lett picit lapos de vannak hullám völgyek. Az évad végére vissza hozta a szintet. Még mindig Kaguya és Fujiwara a legpoénosabb karakterek.


Hasonló filmek címkék alapján