Made in Abyss (Made in Abyss 1.) (2017–2017) 86% 41★

Az anime első hallásra teljesen egyszerű, viszonylag kommersz történetnek tűnik, némi inverz szállal; a megszokott kalandozások nagy részével ellentétben itt nem felfelé, hanem lefelé kell menni. A rajzolás bűbájos, szinte meseszerű, nem csak a karakterek szempontjából, hanem a táj és a bestiák részéről is. Éppen ezért nem szabad beugrani sem a kedves látványnak, sem a finom indításnak; ez az anime egyáltalán nem gyerekeknek való, többször kifejezetten durva és lélektanilag elég megrázó. Szeretem, amikor a külcsín és a belbecs úgymond „nem passzol”.

A karakterek nagyon érdekesek, bár engem Riko néha irritált. A mellékszereplők közül viszont kiemelném Ouzent és Nanachit, illetve egy fehér sípos férfit, aki éppen csak felbukkant a történet végére, pedig az ő szála talán a legérdekesebb. A lefelé haladás viszonylag gyorsan és problémamentesen megy egy ideig, majd a főhősök találkoznak a nyusziszerű Nanachival; innentől garantált volt számomra a bőgés.

A csodálatos szörnyek mellett a gyerekeknek a mélységi betegséggel, avagy átokkal is szembe kell nézniük. A történet nagyon lassan indul be, sőt, nagyon lényegi esemény kevés történik, de mindenképpen megéri, hiszen egyáltalán nem olyan bűbájosság, mint aminek ránézésre és a történet alapján tűnik.

A rajzolás nagyon tetszik, egyrészt ad az egésznek egy kellemes hangulatot a gyönyörű hátterekkel, a különböző, kreatív élőlényekkel, másrészt a gyerekek kifejezetten meseszerűek. Az opening és az ending szerintem felejthetőek, viszont a köztes zenék megdöbbentően jók, az OST simán benne van a kedvenc animés albumjaim listájában. Nagyon magával ragadó és tökéletesen átadja az adott szituációkat.

Az évad végére pedig olyan masszív, komoly és megrázó témát mutat be a történet, ami elég megdöbbentő a sok humor és cukiság után. Az anime ugyanis sokszor vicces, szerintem nagyon jól kezeli a humort.

A sztori dramaturgiája zseniális, de tényleg fontos kiemelni, hogy gyenge idegzetűeknek nagyon nem ajánlott. Szerintem az elmúlt évek egyik legjobb animéje ez, mindenképpen látni kell. Hihetetlen, komolyan.

Érdekes, izgalmas, néha brutális és szívszorító, de tele van jobbnál jobb történetekkel. Olyan fordulatok vannak benne, hogy néha csak pislogok. Riko időnként nagyon idegesítő, de Nanachi a zen plüssnyuszi abszolút favorit, a legjobb karakter. Az ő története is elég meredek, és hát mi jöhet még… és még csak most indulunk az 5. szintről… nagyon várom a következő évadot.

A rajzolás ne tévesszen meg senkit, a kezdeti gyerekes hangvétel után nagyon gyorsan változik az összkép.
Ami nem is csoda, hiszen a Mélység tele van veszéllyel.
Tetszett ez a barlangász közeg, hogy ott is meg vannak jelölve a „szintek” a sípok színe alapján.
A legjobbak a fehér síposok, belőlük is kapunk ízelítőt.
Regu és Rico, de úgy általában a gyerekszereplők nagyon szimpatikusak.
Jól elegyíti a humort és a drámát, a szintek pedig kellően változatosak, ahogy a lakói is.
Az opening/endingjét is nagyon szerettem.

Szemet gyönyörködtető rajzok és animáció, jól eltalált zene, remekül kidolgozott világ és egyedi karakterek (igen, Riko marha idegesítő tud lenni olykor) teszik felejthetetlenné. Bár tele van pajzán fixációval amit a karakterek naiv ártatlansága befogadhatóbbá tesz, nehéz fennakadni ezeken egy ilyen erőteljes animében. A gyönyörű, varázslatos világ sokszor kérlelhetetlen, kegyetlen természetet takar, legyen az emberen kívül vagy belül és ahogy mélyebbre és mélyebbre ereszkednek hőseink a tátongó kráterben, egyre valóságosabbá is válik a veszély, a sokkoló brutalitás, a barátság ereje és igen, a könnyek is, amiket ez a történet kifacsar belőlünk. Az első évad a maga 13 részével letaglózó tud lenni, pedig ha nem is indul épp vígjátéknak, azért megtesz egy utat. Érdemes látni, annak is, aki egyébként semmilyen animét nem szokott nézni, mert rendkívül eredeti és ha nem is azonnal, de beszippantja az embert.