Lidérces órák (1985) 72% 57★

Vannak olyan filmek, amiket csak véletlenül nézünk meg a tévében, mert éppen ráérünk. Még a címét se jegyezzük meg, csak úgy átsuhan a film az ember agyán. Viszont van úgy, hogy ezekből a filmekből megmaradnak képkockák az emlékezetben, amik időnként előmotoszkálnak. Például így forognak a gondolatok: … ehm, régen láttam egy filmet, amit talán újranéznék. Csak úgy, mert olyan hangulatos volt.. esős éjszaka, nagyváros.. ebben a filmben valami fiatal pasi járja az éjszakát, és az mintha sose akarna véget érni.. és sok benne a fura figura.. és amiben valaki egy lakásban szobrokat csinál papírból.. vagy pénzből? Nem mai történet, talán nyolcvanas évek. És itt megállt a tudomány, így nehezen lehet megtalálni és mit is akarok.
Baromi régen láttam ezt a filmet, és baromi régen keresem is. Időnként eszembe szokott jutni.
A véletlen folytán tegnap rábukkantam, úgy hogy nem is kerestem. Megnéztem a Dogmát, és annak a szereplőit nézegettem az IMDB-n. Linda Fiorentino szerepelt még 1985-ben egy Lidérces órák (After hours) című filmben. Megnéztem a tartalmát és … b@sszus, ez tuti hogy az a film. És az is volt. :)
Szóval ennyi bevezető után csak annyit mondhatok, tegnap meg is néztem rögtön a filmet. A stáblista ígéretes volt, Martin Scorsese rendezte, a zeneszerző meg Howard Shore. Tetszett is, olyan jó retro nyolcvanas évek nagyvárosi hangulata van, és tényleg őrült és szürreális az egész éjszaka, szegény srác egyre több zűrbe keveredik, egyik helyről, a másikra sodródik. A vége meg tök poén. :)
Még egy kis érdekesség: https://moly.hu/konyvek/henry-miller-rakterito Ezt olvassa főhősünk a film elején.

Objektíven szemlélve olyan 7-es, 8-as lehet ez a film, még csak nem is Scorsese leg…je, de számomra igazi különlegesség, ezért elfogult vagyok. Tegnap láttam először, teljesen véletlenül akadtam rá, elegendő volt adnom neki 20 percet és már tudtam, hogy imádni fogom. Fogalmam sincs kinek tudnám ajánlani, de ha az első fél óra nem szippant be, akkor hagyd is annyiban, mert a film végig ilyen, sőt még ilyenebb lesz. Ez egy hangulatfilm, tökéletesen megteremt és végig fenntart egy bizonyos atmoszférát. Ha ehhez tudsz kapcsolódni, akkor azt kívánod, bár sose érne véget. Ha nem, akkor megőrjít az unalom.
A hangulat pillérei: nagyváros, egy teljes éjszaka, eső, cigi, a legátlagosabb főhős a legfurcsább karakterekkel szemben; egy egyszerűnek tűnő feladat, aminek az elérésétől egyre távolabb sodródik a főhős, de közben egy pillanatara sem érződik pancsernek. A vígjáték címke helyett a kaland talán helyénvalóbb lenne, tekintve, hogy az éjszaka során többször is veszélyben van és viccesnek nem mondanám.
Mindenkinek akadnak olyan napok a múltjában, amikor semmi sem jött össze, és a nap végén a totális csőd és kudarc állapotában már csak nevetni tudunk a saját kínunkon. A film hangulata és a cselekménye a saját, hasonló élményeimre emlékeztettek. Persze nálam ennyire nem fajultak el a dolgok, mint a filmben, de a sajátjaim és jó érzés volt ismét elmerülni bennük. Nem vagyok benne biztos, hogy most a film képességeit vagy a saját emlékeimet értékelem, bizonyára mindkettőt :D

Leggyakoribb rémálmaink tökéletes, filmkészítési szempontból kikezdhetetlen és élvezetes megjelenítése a Lidérces órák – nem félek az idei évben megnézett filmek közül feltenni őt az elsők közé, még annak tudatában is, hogy ez a bizonyos elsőbbsége nagyon-nagyon kevesen múlott…

A Lidérces órák alapötlete a zseniális egyszerűség és a nagyot kockáztatás jegyében születhetett: Paul Hackett, az életunt, jól menő programozó (korunk, avagy a korszak egyik szellemi jobbágysorba kényszerített kizsákmányolt biorobotja) érdekes kaland elé néz éjfél múltával, randevúra hivatalos a város másik végébe, a művészeti ambícióktól, különcségektől és lepukkadtságtól terhelt Sohóba. Mivel a főhősben megvan a vágy, hogy kitörjön a szürke hétköznapokból, elfogadja a meghívást, taxiba száll, és innentől kezdve különös események láncolata indul meg körülötte, melyek egyre veszélyesebbé, nyomasztóbbá és terheltté válnak számára és a néző számára is. Egy bizonyos ponttól kezdve a Lidérces órák nézése elkezd vonzóan frusztrálóvá alakulni, mivel alapvetően tudunk azonosulni a főszereplővel, ám ő fokozatosan elveszti a kontrollt saját cselekedetei és olykor még józan esze felett is. Kálváriája azokhoz a rémálmokhoz hasonlít, amikben hiába törekszünk előre, nem haladunk, inkább hátrálunk, egy helyben futunk, látjuk a távolodó kitűzött célt, annak elérése mégis egyre lehetetlenebbé válik. Paul élményei a valóság és a hosszú ideje álmatlansággal küzdők agyában szövődő hallucinációk, paranoid képzelgések határán táncolnak. Groteszk, de alapvetően saját logikával bíró események, torz, mégis valós emberi gesztusok, jellemek és döntések sorakoznak a filmben, amik külön-külön talán nem ijesztőek, sokszor szerethetőek, izgatóak, együttérzésre okot adók, együtt azonban végzetesen ingerlőek. Paul rájuk adott reakciói is az emberi elme és jellem telítettségét, fáradását reprezentálják, toleranciája és nyitottsága lassan feloldódik a kimerültségben, csalódásban, félelemben, kétségbeesésben…
A döntő tényező, ami miatt ez a vesszőfutás – számomra! – katartikus végkifejletet tudott elérni, a végkicsengés volt: spoiler

Szellemessége és egyedi ötlete mellett a Lidérces órák három fontos gondolatot ébresztett még fel bennem.
Egyrészt a megvalósítása filmművészetileg kimagaslóan jó, úgy érzem, mind a rendező, mind a színészek szerették a projektet, nem lehet igazán belekötni ilyen irányból a munkájukba. Különösen megdicsérném a főszereplő Griffin Dunne-t – sosem hallottam róla korábban, de rendkívül meggyőző teljesítményt nyújtott.
Másrészt a Lidérces órák bizonyos szempontból tele van egyszerre káros és haladó üzenetekkel, kellemetlen sztereotípiákkal, amik bámulatosan jól tudják ötvözni egymást. Gondoljunk csak a rendkívül sok női karakterre, akik között egyetlen szellemileg épet sem találunk: felületes és sérült, hátráltatott jellemek, akik mégis kézről kézre adják az ő szemszögükből szánalmas és olykor elviselhetetlen Pault, tudtukon kívül sorsát veszik kezükbe, és mindvégig hűek maradnak önmagukhoz. Nem szerethetőek, de erősek, erősebbek, mint bárki ebben a moziban.
Harmadrészt, és itt megint a film végére kell reflektálnom, a Lidérces órák egyik legfőbb, talán spontán üzenete az, hogy miként minden szélsőséges élethelyzetben megtanuljuk igazán becsülni magát az életet, úgy megfordítván a közhelyes bölcsességet: szürke hétköznapjaink nyomasztó súlya alatt könnyedén megfeledkezünk róla, mennyire jó sors is jutott nekünk irodáink, lakásaink melegében, kényelmes ruháinkban, a számunkra biztosított közlekedési, vásárlási, szabadidőnk eltöltésére kínálkozó lehetőségeink között.
Már-már misztikumba hajló feltételezés, de sajnos egyfajta igazság: olykor nem is kell több újszerű inger és élményanyag ahhoz, hogy kicsit elmosolyodjunk megszokott környezetünk ölelő, elunt kényelmében, mint átutazni lakóhelyünk egyik végéből a másikba – ahol, ugyebár, ki tudja, miféle dolgok várnak ránk…

Szórakoztató film. Unalmas délutáni kikapcsolódásnak tökéletes. 7/10

Idén valahogy az összes ilyen idegesítő filmet megtalálom… :P

Istenem de ismerős ez az állapot .Volt már hasonló szituációm noha nem ennyire abszurd is,de hasonló módon az idegösszeroppanás kerülgetett ,átéreztem abszolut
Mókásak voltak azért ezek a lehetetlen helyzetek.:DD