Kedvencelte 6

Várólistára tette 36


Kiemelt értékelések

Coralie 

Megérdemli a 10 csillagot, számomra nagyon kellemes meglepetés volt. A karakterek, a színészi játék, a történet, minden a helyén van benne. Már az első rész is igazán drámai, de később is van min izgulni, ahogy bonyolódik a cselekmény, egészen az utolsó pillanatig. Ha valaki szereti a kosztümös drámát, akkor érdemes megnéznie!

Zzsófi

2 nap alatt ledaráltam, nagyon magába szippantott. Az első 2 rész még kicsit döcögősebben indult számomra, de aztán alig bírtam megállni, hogy ne egymás után nézzem meg a részeket hajnalban.
Mindegyik színész zseniális, akit utálni kell, azért, akit nem, azért. Még a gyerekszereplők is határozottan jól játszanak. A női karakterek pedig jól vannak kidolgozva és igazán erősek, motiválóan hatnak (legalábbis rám).
A jelmezek, frizurák nagyon szépek, mégsem túl erőltetettek.
A zene is kitűnő, pont jó arányban van jelen a részekben és nem vitték túlzásba, de amikor kell, akkor nagyon ott van.
És hát a kedvencemet hagyom a végére… Az operatőri munka annyira lenyűgöző volt számomra, hogy sokszor legszívesebben sóhajtoztam volna a csodálattól.
Egy jó tanács! Franciául nézzetek, angol felirattal. Az angol szinkron elrontja a hangulatot. És nézzetek, mert nagyon jó!!

brena 

Rég láttam ilyen jó kosztümös filmet,inkább drámai mint lányos film!Teles ok cselszövéssel titokkal,jó azért romantika is van benne :)
nézzétek meg!!!!

Mátrixi

Sokkoló volt az eleje, alig mertem a képernyőre nézni. Hol voltak a férfiak? Könyörgöm, hol voltak? És számos, hasonlóan súlyos kérdést vet fel a film, amelyeket történelmi forgószelek újra és újra elénk dobnak.

Kontra_Judit 

Az élet produkálja a legjobb történeteket, és ahogy megfilmesítették, egyszerűen zseniális. Bár nem tudom, hogy a valóságban is így történtek-e az események, ahol a jó valóban elnyeri méltó jutalmát, a rossz pedig a büntetését. De csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a filmről. A három főszereplő nő (Alice, Rose és Adrienne) ahogy a Nők a fronton c. sorozatban is, hihetetlen teljesítményt nyújtottak! 3 újabb kedvenc színésznőt választottam!


Hasonló filmek címkék alapján