L döntésének hála Kirát legyőzték, ám ennek nagy ára volt… az ifjú nyomozó elvesztette legnagyobb pártfogóját, Watarit, és neki magának is csak huszonhárom napja maradt az életre.
Miközben próbálja lezárni a történteket, Watarit keresve két gyerek is betoppan L életébe… a kisfiú egy thai… [tovább]
L: Change the World (Death Note 3.) (2008) 19★
Képek 6
Szereposztás
Kedvencelte 3
Várólistára tette 29
Kiemelt értékelések
Ez a film már egy elég komplikált eset. Ellentétben a filmes univerzum első két részével, az L: Change the Worldnek már nem az eredeti manga, hanem egy novella az alapja. Maga a novella nekem összességében tetszett, főként azért, mert L karaktere nagy kedvencem, és gyakorlatilag teljes mértékben rá fókuszált, főként arra, hogy hogy dolgozza fel a gyászt, és a saját halála kérdését – egyben mélyebben belement a Lighttal való barátságába, ami a filmekben nem jött át igazán, szépen rámutatott, hogy egyébként mennyire erős közösséget érzett vele. A történet nem igazán rúghat labdába a fő szál mellett, a fő antagonista kategóriákkal unalmasabb ellenfél, mint Light volt, de kellemes kiegészítő.
A film nagyjából jól hozza a novella cselekményét, egy-két nagyobb változtatást eszközöl csak. Az egyik ilyen Near – ő a novellában a háttérben tevékenykedő karakter, de ragaszkodnak a mangás személyiségéhez, manipulatívabb, aktív segítő. A filmben nem annyira aktív, itt „csak” egy elképesztően okos autista kisfiú – viszont gyönyörűek azok a jelenetek, ahol az L-lel való kapcsolatát építik, azt mutatják, hogy a főszereplő, aki ugyancsak a saját világában él, felismeri a mások számára abszurdnak ható rendszereket, és képes vele kommunikálni akkor, amikor senki más nem ér el hozzá. Maki egy átlagosabb, aranyos kislány, néha csinál butaságokat, de az L-lel való kapcsolata neki is bájos, szép és szomorkás, hogy ebben a huszonhárom napban hogy készteti olyan fejlődésre a szereplőt, ami után valószínűleg sokkal jobban elboldogult volna a világban egyedül is. Sajnos sokkal kisebb a hangsúly a Lighttal való barátságon, és annak feldolgozásán is, a gyásszal kapcsolatban kizárólag Watarival foglalkozunk.
Az OST nagyon szép, Near témája különösen jól sikerült.
Összességében, ha valakinek tetszett az első két film, esetleg olvasta a novellát, érdemes megnézni, de ne várjátok ugyanazt az atmoszférát, és gondolatvilágot, mint a Death Note-nál… nagyon más kérdésekkel foglalkozik.
A film története a Halállista előtt, közben és utána játszódik.
Amibe bele kell kötnöm:
1. Az elején ledobnak egy bombát egy thai falura, a bombára miért szereltek ejtőernyőt? Akkor a haldokló falusiaknak nem fog feltűnni?
2. Szerintem indokolatlanul sokszor beszélnek angolul a filmben, funkciója nincs, és eléggé hiteltelen.
spoiler
Ezeket leszámítva ez egy teljesen nézhető film, bár nem túl maradandó. L egy terrorista szervezet ügyébe csöppen, akik biológiai fegyverrel akarják megtisztítani a Földet.
L nyakába szakad két gyerek, az autista Near és egy virológus lánya, Maki. Hármójuk kapcsolata eléggé szépen alakul, bár gyorsan lepörög, nem hagy időt, hogy rendesen kibontakozzon.
A terroristák elképzelése érdekes, ennek ellenére az akciók eléggé gyengék.
Kicsit fura volt a filmet nézni. Egyrészt a DN-ból minimálisat használ fel, másrészt L lelki világát eléggé jól kibontja utolsó napjaiban. Végigmegy a gyászon, majd megtalálja azt az ügyet, ahol kamatoztathatja képességeit.
A legrosszabb az összes film közül. Unalmas, agyonhúzott és béna. Kizárolag Matsuyama alakítása miatt jár a két csillag is.
Népszerű idézetek
Maki: Miért csak édességet eszel?
L: A cukor az agy legfőbb energiaforrása…
Rendőr: Megtiszteltetés, hogy a legendás L parancsnoksága alatt szolgálhattam.
L: Sosem voltam parancsnok. De még mindig maradt két napom.
Ryuk: Light az új világ istenévé akart válni. Neked ez nem tetszene?
L: Nézd meg, milyen halála volt. Szerinted az istenhez méltó?
L: Huszonhárom napon belül csendesen meghal… hát, ha ez így megy tovább nem lesz olyan csendes, mint reméltem.
L: Én majd adok neki nevet. A „Near” tökéletes lesz. Mindig a „közelben” leszel, ha valakinek segítség kell.
Maci: Üdv itthon. Jó napod volt?
Maki: Igen. Az elmúlt öt nap fantasztikus volt.
L: Tedd ilyenné a holnapokat is.
L: Tudod, mindegy, mennyire vagy okos, vagy tehetséges, egyedül nem lehet megváltani a világot. Ez az izgalmas a dologban.
Folytatása
Összehasonlítás |