Kisváros (1993–2001) 74% 50★

Gyerekkorom egyik kedvenc sorozata volt. Persze mai szemmel már látom a hibáit is, sőőőt. Ettől függetlenül kellemes emlék marad a számomra, illetve időnként szívesen meg is nézek belőle egy-két részt, ha belefutok valamerre. (Vagy pedig direkt és célirányosan keresem a lehetőséget; van ugyanis nem egy olyan epizód, ami szívemnek fontos / kedves.)
Amely még szintén a széria javára írandó, hogy rengeteg színész lehetőséget kapott általa arra, hogy kicsit kipróbálhassa a filmezést. Igen, az alapvetően színpadi művészek is. Akkor nyilván ez nem tűnt fel, viszont most már rácsodálkozom, hogy milyen sokan felbukkantak benne, akár csak kisebb villanások erejéig is…
Személyes kedvencem amúgy „Máté fiam” volt, meg persze Járai és Hunyadi, valamint Zolnay. Utóbbi – aki nem tudná, egyébként Lux Ádám :) – még levelet is írt nekem anno, mesélt kicsit a sorozatról is, s hát bizony én azt a küldeményt a mai napig meleg szívvel őrzöm.
Szigetváron többször is megfordultam már életemben, egyáltalán nem ismeretlen a számomra, így nyilván nagyobb élmény is nézni a képsorokat, hiszen tele van ismerős helyekkel-helyszínekkel az egész.

De hát mindez logikus, nem?… :)

A Kisváros az egyik legemlékezetesebb próbálkozás volt arra, hogy a 90-es években végre összehozzunk egy nyugatias krimit. Persze, nem sikerült tökéletesen, de nekem azért egy szerethető kis hülyeségnek maradt meg a sorozat. Az elején, és tulajdonképp a sorozat nagy részében egy fiktív határváros, Végvár ad helyet a történeteknek. Alapvetően az elején még inkább határőrös sorozatról van szó, az Usztics Mátyás által kiválóan alakított Hunyadi főtörzs főszereplésével. De fontos szereplők még a Hollósi Frigyes által játszott Járai és a Győri Péter által alakított Balog is. Ahogy megy előre a sorozat, úgy tűnik át a cselekmény határos akciósorozatból sima rendőrös krimibe, de ez alapvetően még működik is. A sorozat ügyesen össze volt hozva, a történetek jók voltak, a karakterek megírásával sem volt gond (majdnem mindegyiknek volt egy különleges személyiségjegye vagy beszólása, ami állandó volt – pl. hogy Járait kb. mindig evés közben láthattuk). Persze azért mégis csak egy kora rendszerváltás utáni magyar alkotásról van szó, azaz néha azért bukdácsol egy kicsit a sztori, néha fölöslegesen menőzik a nézővel, de ha sikerül belelátni a saját korába, akkor okés a dolog. A végén talán egy kicsit már maga a sorozat is keresi saját magát, hiszen nem egy, de két városváltás is előkerül az utolsó évadokban. A főleg a KGB által szolgáltatott zenék elég fülbemászóak.
Alapvetően csak azoknak való, akik szeretik a műfajt, és nem bánják, ha nem egy tuti mesterművel lesz dolguk, de nekem személy szerint tetszett a műsor, és szívesen megnézem egy-egy rész ismétlését.