Kilo Two Bravo (2014) 79% 8★

Kellett egy kicsit üldögélnem ezen a filmen, és most sem vagyok biztos benne, hogy reális értékítéletet tudok alkotni róla – de ha már bizonytalan az ember, inkább legyen nagyvonalú, főleg ha a jó különböző fokozati közül kell választania.

Fene tudja, ki és miért érezte szükségét, hogy az eredeti Kajaki címet Kilo Two Bravóra magyarítsa, khm… De maradjunk az egyszerűség kedvéért a Kajakinál. Megtörtént eseményeket feldolgozó háborús drámáról beszélünk, amit már-már dokumentarista stílusban, veteránokkal, egyébként talán éppen az események eredeti hőseivel a fedélzeten forgattak le. A sztori kőegyenes és egyszerű, egy brit különítmény csapdába esik egy aknamezőn* Afganisztán hegyei között.
A Kajaki minimalista alkotás, jószerével egyhelyszínes kamaradráma, cselekményének nyolcvan százaléka egy pár méter széles vízmosásra korlátozódik. A minimalizmust naturalizmus súlyosbítja tovább – aknatépte emberek testét bámuljuk majd hosszú perceken keresztül, férfiagóniát, bajtársi heccelést akkor is, amikor már nem is érezzük azt helyénvalónak. A cselekmény fordulatai annyira lehetetlenek, hogy a drámafaktor mellett akaratlanul is felüti a fejét a fekete humor: el tudom képzelni, hogy a spoiler valaki már felnevet a képernyő előtt – ez már nem is balszerencse, inkább átok, egy nagyon gonosz komédia.
Szóval miközben minden, amit ez a film tartalmaz, maga a hiperrealisztikus háborús élményanyag (mínusz néhány feltűnően rosszul kinéző CGI animáció olyan helyeken, ahol lehetetlen lett volna reprodukálni mondjuk egy valódi helikopter leszállását), a mozi maga tulajdonképpen nem több, mint egy hiperrealisztikus háborús élményanyag, valódi történet, jellemfejlődési ívek, karakterábrázolások nélkül. Elsőre nézve szerintem a legtöbb néző nem is lesz képes megkülönböztetni egymástól a sok átizzadt pólós katonát.

Ennek fényében: kivételesen nem a kimagasló alakításokért, a vizuális szépségért, bölcsességért, hanem natúran azért a nagyon direkt, nagyon egyenesen az arcunkba tolt háborús mikro-drámáért lehet csak ajánlani a mozit, ami egyébként tényleg működik benne. Alapesetben lehet, hogy ez nálam kevés lenne, de mégis érzem annyira okosnak és célszerűnek a Kajakit, hogy „egész pozitívból” „nagyon pozitívba” lendüljön a mérleg nyelve.
Szerethető hetes.

*A cselekmény során végül is kapunk egy félmondatnyi magyarázatot arra, miféle lehetetlen helyzetbe is keveredtek a katonák, spoiler, így a lúdbőröztető horrorfaktor már abszolút működőképes…

Ez egy állati jó film volt! Lehet, nekem vannak furcsán kötve az áramköreim szerintetek, de nem a borzalmakat és a drámát láttam benne, hanem motivációt, inspirációt, bajtársiasságot, önzetlenséget, kitartást a végtelenségig, és baromira felemelő és inspiráló volt az egész. És ha már az embernek meg kell halni, hát így spoiler: egy ügyért, egy célért, ill. ilyen barátokért, bajtársakért, különben értelmetlen a halál, de még az élet is.

Lehet h velem van a baj, de ez nekem egyáltalán nem tetszett. Oké, megtörtént eseményen alapul. Ez mentség arra, hogy unalmas egy film? Nem hiszem. Ez nem egy jó film, ennyi.

Őszintén sajnálom azokat, akik ott a valóságban megsérültek, de basszus tudták hogy egy sűrű aknamezőn vannak és úgy járkáltak meg ugrabugráltak ott, mintha egy homokozóban lennének…