Repülőgép-eltérítés történt! Valamennyi utast, köztük az Igarashi szülőket elrabolta egy Azuma nevű bűnöző és a 666-os körzet néven ismert tiltott területre szállította őket. Az Igarashi testvérek a bajbajutottak megmentésére sietnek, ám Azuma, vagyis Kamen Rider Daimon szembeszáll velük. Célja,… [tovább]
Kamen Rider Revice: Battle Familia (2022) 1★
Szereplők
Kiemelt értékelések
Ideális volt vasárnap délutáni filmnek. Könnyed kitekintő volt, tipikusan japános humorral.
3000 évvel ezelőtti Amerikából indul a történetünk, amikor is Azuma és társa megkapják a halhatatlanság pecsétjét, hogy majd ő szolgáltasson igazságot az emberiség felett. Majd átkerülünk a jelenkorunk Japánjába, amikor is eljött az ítélet ideje.
A film nagyon látványos lett, igazi akció és harci jelenetek, tele CGI-jal. Ami most inkább gyengébbre sikeredett abból a szempontból, hogy sokkal inkább látható volt, hogy hol alkalmazták. Sok humoros jelenet is arról árulkodik, hogy nem vették komolyan a filmet. Úgy tűnt, mintha inkább egy extra lenne, a főtörténethez érdemben semmit nem tesz hozzá. A gonoszokat sem lehetett komolyan venni.
Végülis kifutott valamerre a történet, megvolt a maga szépsége, bája, humora ami miatt érdemes volt megnézni, de nem tette többé a Revice történetét.