Az autizmussal élő emberek egész máshogy észlelik a világot. Gyakran tesszük fel a kérdést: Miért nem beszélnek? Miért viselkednek így? Miért jegyzik meg a vonatmenetrendet, telefonkönyvet vagy miért tudnak mindent a bolygók mozgásáról vagy éppen a sárgarépa fajtáiról? Miért sikítanak,… [tovább]
Kedvencelte 1
Várólistára tette 12
Kiemelt értékelések
Negative_Singularity
2 hozzászólás
Ne tagadjuk, sok embert érdekel a szellemi fogyatékosság, és nyilván ennek köze van ahhoz, hogy viszonylag sok hollywoodi film készült ebben a témában; no, meg ami más, az általában érdekes.
Akár még hiánypóló is lehetne ez a film, de sajnos nem lett az. Az eleje olyan, mintha egy gimnazista beadandó dolgozatát mondaná fel egy lány, aki épp most tanulta meg a folyékony olvasást. A tartalma fontos, de kb. a wikipédia szintjén van, és sajnos nem lehet rá azt mondani, hogy a közérthetőség miatt, mert a gyerekes mondatszerkezetekbe rengeteg szakszó vegyül, és erősen kétlem, hogy a narrátor érti a jelentésüket.
A közepe felé két videorészlet is átemelésre került a youtube-ról, ráadásul az egyik lány, aki aspergeres, hát… őszintén, ő azt mondja magáról, hogy autista, csupán azért, mert jó képzelőerővel rendelkezik. Amiből pedig megél: előadásokat tart erről. Hiteltelen, könyörgöm, ennyi erővel minden író fogyatékos, vagy az is, akivel már előfordult, hogy hosszasan bambult el úgy, hogy közben erősen járt az agya egy képzelt jeleneten.
Egy ilyen erősen megkérdőjelezhető hitelességű példát beletenni ebbe a filmbe, szerintem öreg hiba. Csúnya, de az emberek erősen autista betegeket szeretnének látni, hogy belekukkanthassanak egy olyan világba, ahol számukra nincsen hely – hogy feltörjék a jégszekrény ajtaját. Ha azt látják, hogy már megint van ezer ága egy adott betegségnek, ami igazából nem is olyan szörnyű, akkor a közöny mellé még csalódottság is párosul. Gusztustalan az ember, tudom. Valahol egyébként dühítő, hogy normális emberek (tehát iskolázottak, értelmesek, szocializálódottak) önmagukat kategorizálják be, mint betegek; legyek érzéketlen, de ez számomra szimpla viselkedészavar, mint a hiperaktívság.
De maradjunk annyiban, hogy igaza van a megszólalóknak, fogadjuk el. Akkor is rossz a film felépítése; az erős autizmustól kellene az enyhe felé tartani, rávilágítani arra, hogy ez nem betegség, hanem fejlődési rendellenesség, amivel együtt lehet élni. Hiszen erről beszélnek benne, és itt talán egyet is tudok érteni ebben, bár, ha ez igaz, akkor türelemmel és terápiával, no meg akarattal fejleszthető, javítható, akárcsak egy depressziós „mássága”. (nyilván nem a durva autizmus, hanem az asperger szindróma)
Nem tudom… ez, amikor egy felnőtt szinte büszkén mesél az aspergeres mivoltáról, számomra baromi hiteltelen, főleg úgy, hogy normálisabb, mint az emberek többsége.
Na, nehogy már attól valaki ne legyen normális, mert sokat képzelődik, meg nem mer kapcsolatot teremteni a társaival, meg ő a furcsa lány/fiú, mert képtelen beilleszkedni. Ebből kiindulva az emberek bő 90%-a nem normális.
A vége valóban érdekes, ahogy a taníttatásukról beszélnek, ez az, ami erős, és elgondolkoztatja az embert, hogy mennyire sokfélék vagyunk, egészségesek, meg nem egészségesek, hanem egy kicsit mások, de ők semmiféleképpen nem kevésbé emberek, vagy buták.
Tessék elmenni a Nem adom fel kávézóba! Ott lehet értelmi és testi fogyatékosokkal beszélgetni, ők a felszolgálók. Lehet tőlük kérdezni, ha egyedül nem tudnak válaszolni, segítenek nekik a gondozók, önkéntesek. Egy kávé elfogyasztása alatt többet tudhatsz meg az ő különleges világukból, mint ebből a filmből…
Olah_Rita
Olyan dokumentumfilm, ami kicsit régimódinak, amatőrnek tűnik. A narráció kicsit felolvasásszerű. A legjobb része a vörös hajú lány beszéde nekem. Temple Grandin beszéde túlzásnak tűnik.A szülőkkel való iterjú, vagy a Lizinkás is jó, de én abban a második felszólalóban találtam magamra. Mivel most újra felmerült bennem, hogy én is közéjük tartoznék, ezért választottam egy kihívás azon filmjei közé. amiben saját magam látom. De ha mégse vagyok a spektrumon, akkor is oda tartozhat azon rész miatt, amikor a lány az iskoláról beszél, mikor a saját világában merül el. Na én is pont ilyen voltam. Sokat újat nem tudtam meg belőle a zavarról, , de ez azért van, mert már számtalan ismeretet szereztem máshonnan.
ienski
Örültem, hogy rátalálhattam erre a kis dokumentumfilmre. Régóta érdekelt a téma, s felemelő érzés, hogy még többet tudhattam meg eme rendellenességről. Jövendőbeli gyógypedagógusként igenis szívemen érzem ezen emberek sorsát, s őszintén, szívemből nem értem, miért gondolhatja bárki is, hogy ezek az emberek bármivel is kevesebbet érnének, mint az „átlagba” sorolhatók. Az egyetlen hibája talán a filmnek a narrátor rendkívüli monotonitása, mely egyes emberek számára unalmassá teheti a művet.
