Kedvencelte 8

Várólistára tette 75


Kiemelt értékelések

Törpillaa 

Nekem ez a film nem igazán jött be, egy kissé uncsi is volt, és a szereplők se lettek a kedvenceim. Tom Cruise sosem volt a kedvenc színészem, és ez most sem változott meg, de kíváncsi voltam már erre a filmjére is, és habár nem volt annyira rossz, az akció is tűrhető volt, de még így se lett szimpi, pedig nem rossz sztori. A végét viszont majdnem elaludtam többször vissza kellett pörgetnem.

4 hozzászólás
unknown

Aki egy akciófilmre vágyik, annak ajánlom ezt a filmet. Ez bizony akció.
Kedvenc jelenetem az autós üldözés utáni buszos rész volt, valamint amikor a házban verekedtek. De mindegyik izgalmas.
Egyedül ami zavart, az az volt, hogy nem volt mindegyik teljesen valóságos, valamelyiknél eléggé látszódott, hogy csak megjátszották. Ez lehetett volna jobb is.
A történet is jó volt, de a végével nem voltam megelégedve. Amit az öreg leművelt, áh, nem is beszélek erről. Mínusz 1 csillag. Nem az mondom, rossz volt, csak idegesített, hogy elszúrta a dolgokat.
Az utolsó pár mondat feldobta az élvezetet. Jack Reacher…

AniTiger 

Igazából jó ideje meg akartam nézni, mert Jeremy Renner miatt megkedveltem a Tom Cruise-os akciófilmeket (hosszú sztori, hagyjuk). Szóval azóta nem zavar a pacák, színésznek jó, a többit igyekszem kizárni…

Most teljesen sikerült. A karakter, akit alakított iszonyat jó volt! o.o Érdekes módon mindenkinek volt sztorija, a film cselekménye meglepett és végre…végre…végre… így zárták rövidre a rosszfiúkat. ;DDD Mióta drukkoltam már ilyen lezárásért.

1 hozzászólás
Andilány 

Nagyon izgalmas volt. Ez nem olyan film, amiben csak száguldoznak, meg lövöldöznek végig, ez olyan film, amiben minden kis részletre figyelni kell, mert csak úgy áll össze a teljes kép. Végig fent tartotta a figyelmem, izgalmas volt a nyomozás. Voltak benne vicces jelenetek is és persze autós üldözés, meg lövöldözés, verekedés is, mindenből pont kellő mennyiségben.

2 hozzászólás
Titcsi

Szerintem ez egy nagyon jó film. Izgalmas és érdekes is, itt Tom Cruise-on nagyon látszik, hogy megöregedett, bár ez nem vont le semmit a film értékéből.
Két kedvenc részem van benne, az első pár perc, és a telefonbeszélgetés Charlie és Jack között, az nagyon vicces. :D

Honey_Fly 

TV-ben láttam valamelyik este (ezek szerint még működik rajta nem sport csatorna is). Magamtól azt hiszem soha nem néztem volna meg, de kő-papír-ollóban mindig a férjem nyer… Tom Cruise: -2 csillag. Ahhoz képest nem is rossz a 6.

Panna

Ezt én hogy szeretem!!!
Szerintem nagyon jól összerakott kis filmecske, jó alaptörténettel, jó főszereplőkkel.
Megfejelve egy isteni mellék gonosszal! :D
Ráadásul vannak benne vicces (számomra) jelenetek…

24 hozzászólás
Szencsike 

Mint filmélmény, egészen korrekt akciófilm, annak előnyével (izgalmas sztori, jó kis nyomozás), ebből a szempontból nem kell sokat várni tőle. Hátránya, hogy amolyan tipikus akciófilm: a főhős agyba-főbe ver mindenkit, de természetesen neki lesz igaza, mégha egy-egy ötlete úgy tűnik, hogy a semmiből jött elő. Na, ehhez a „semmihez” kellett a könyv, a Csak egy lövés szerencsére a jobb Reacher-kötetek közé tartozott, viszont a filmes verzióját szépen megkurtították. Ami maradt belőle az a tömény lényeg, Tom Cruise jól hozza a karaktert, és ha maga végezte az akciójeleneteket, az üldözéseket, akkor minden tiszteletem neki.

TribeBubu 

Nem igazán szoktam szeretni az ilyen „magambanszétveremazösszesrosszfiút” típusú filmeket, viszont ez nem csak jól meg volt rendezve, de a poénok is óriásiak voltak benne. Tom Cruise-t pedig nem tartom egy színészóriásnak, de a tehetsége bőven elég egy akciófilmhez. Producerként kiválóan végzi a dolgát.
A sztori fordulatos és rejtélyesebb a megszokottnál. Gondolom, ez annak köszönhető, hogy könyvadaptáció.
A legnagyobb forma szerintem az egész filmben Robert Duvall figurája. Nem sűrűn látni ilyet, hogy az elpusztíthatatlan, kőkemény főhőst oltogatja és szívatja egy idős bácsi :D

Aveline

Jai, és @Panna kihívása miatt nézetem meg a filmet, mivel Tom Cruise nem tartozik a kedvenceim közé bocsi Tom. Tetszett, látványos volt, az akciójelenetek jók voltak, az eleje pedig különösen ütősre sikeredett. Újranézős. :))

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

Panna

Sandy: – Bírom a vér látványát…
Jack Reacher: – Csak mikor azt látja belőle, hogy nem terhes .

Kicsicsillag95 

Jack: – Meghalt valaki?
felügyelő: – És ha igen?
Jack: – Akkor csakis szégyenében, mert én vigyáztam rájuk.

Kicsicsillag95 

Zsaruféle. Legalábbis az volt. Nem törődik törvénnyel, nem törődik bizonyítékkal, csak azzal hogy mi a helyes.

Sunshine 

– Akkor… hogy kerítjük elő ezt a Reacher-t?
Emerson felügyelő: Nyilvánvalóan akkor kerül elő, amikor ő akar.
[Titkárnő bekopog]
– Elnézést kérek. Egy Jack Reacher nevű úr van itt.

Sunshine 

– Láthatnám az igazolványát?
Jack Reacher: Hívja ide [Sandy-t]!
– Valamit mutatnia kell.
Jack Reacher: Mit szólna egy mentő belsejéhez?

Christinewinchester 

Jack Reacher: There are four types of people who join the military. For some, it's a family trade. Others are patriots, eager to serve. Next, you have those who just need a job. Than there's the kind who want a legal means of killing other people.

Christinewinchester 

Jack Reacher: Well, imagine you've never seen it. Imagine you've spent your whole life in other parts of the world being told every day you're defending freedom. And finally you decide you've had enough. Time to see what you've given up your whole life for. Maybe get some of that freedom for yourself. Look at the people. Now tell me which ones are free. Free from debt. Anxiety. Stress. Fear. Failure. Indignity. Betrayal. How many wish that they were born knowing what they know now? Ask yourself how many would do things the same way over again? And how many would live their lives like me.


Folytatása

Összehasonlítás

Jack Reacher


Hasonló filmek címkék alapján