Isten nem ver Bobbal (1991) 73% 56★

Falra mászom a Bob Wiley-féle emberektől, így annyira nem tudtam élvezni ezt a másfél órát. Vártam, hogy a végén kerékbe törik, kibelezik, feldarabolják… de nem az a műfaj volt, ami ezt megengedte volna.
A kissrác (Charlie Korsmo) kiemelkedően jó volt, kár, hogy nem maradt a szakmában.
Közben meg azon gondolkodtam, hogy Bill Murray képes lenne-e egy full komoly karaktert eljátszani arra a megállapításra jutottam, hogy nem.

Aranyos kis vígjáték egy hipochonderről aki az új pszichiátere agyára megy még a szabadságán is. Bill Murray zseniális alakítása!

Gyerekkoromban rengetegszer láttam. :) Már szinte el is felejtettem, hogy létezik ez a film, pedig anno a retinámba égett Murray minden mozdulata. Nem is találhattak volna megfelelőbb emberkét a szerepre.
Kellemes, a határokon belül maradva idegesítő, egyszer mindenkinek ajánlható. :)

Nagy kedvencem a Monk c. sorozat, így némileg ismerősnek éreztem a helyzetet. Bob Wiley ugyanúgy erősen OCD-s alkat, mint a nyomozó, de, bár egyre tehetségesebb figurának bizonyul, a film alapvetően az orvoshoz való ragaszkodását mutatja be, persze egyre őrültebbé váló szituációkban. Bill Murray tökéletesen felvette a szerepet, szinte mintha csak rászabták volna, de a Marvin családot alakító emberek is tökéletesen asszisztálnak hozzá. Persze a film „főellensége” a Richard Dreyfuss által alakított Leo Marvin, aki mindent megtesz, hogy megszabaduljon az egyre kellemetlenebbé váló betegtől, amivel igencsak jó komédiaforrás lesz. Mindennek ellenére nekem tulajdonképp a doki erősen irracionális volt: míg a film első harmadában a viselkedése tökéletesen észszerű, utána igazán lehetett volna egy kicsit empatikusabb. Habár az is igaz, hogy mint pszichológus, valószínűleg van elég gondja, és talán kicsit féltékeny is arra a Bobra, aki olyan tökéletesen megtalálta a családdal a közös hangot.
Mindenesetre ettől még egy kiváló vígjátékot látunk, ami érdekes, és jól keveri a geghumort a karakterrajzzal.