Kedvencelte 3

Várólistára tette 62


Kiemelt értékelések

Barby2005 

Na hát azt hiszem ilyen az, amikor a Netflix bemutató és a filmzene, vagyis egyetlen egy zene, szóval ez a kettő együtt jobb, mint az egész film :D pár héttel ezelőtt jött szembe a Netflixen ez a film. Nagyon megörültem neki, a leírás is tetszett, megnéztem az előzetest, teljesen szíven ütött, el is érzékenyültem miközbe néztem, így még megnéztem kb. kétszer-háromszor :D És természetesen eldöntöttem, hogy imádom, látnom kell! Hát, tegnap megnéztem. És sajnos nem adott annyit, mint gondoltam. Nem annyira ismerem Sorrentino munkásságát, (azt hiszem az Ifjú pápa első évadát láttam, ami hozzá köthető) így lehet ez is gond volt, hiszen nem tudtam pontosan, hogy mire vállalkozom. Szinte már-már művészfilm hatása van ennek a filmnek. Nagyon olasz (néhol nagyon amerikai), nagyon közel van a művészfilmhez. És nem akarok bántó lenni, de ez a kölyök, aki a főszereplő, nem tudom hol szedték össze, de tuti azért kapta a pénzét, hogy tud-e még bugyutább, szerencsétlenebb fejet vágni percről percre. Tud. Ez a srác ugyanolyan arcot vág a 2 órás filmben elejétől a végéig. A végén már konkrétan idegesített az arca. (Könyörgöm, csukd már be a szád, és vágj már értelmes arcot!!! Vagy sírj. Nevess. Bármi. CSAK CSINÁLJ VALAMIT!!!) Nekem nem tetszett az ő alakítása. Az apa alakítása viszont annál jobban, imádtam Toni Servillo alakítását :) Így röviden ennyi. Azt hiszem túl magasra tettem a lécet az előzetes megnézése után.


Népszerű idézetek

Ódor_Endre 

– Miért nem veszünk távirányítós tévét, mint mindenki más?
– Ne butáskodj! Kommunista vagyok.

Ódor_Endre 

– Az emberiség rettenetes. Nem mondták még neked?
– Nekem senki sem mondott semmit.

Ódor_Endre 

– Itt van Focale bárónő?
– Úgy néz ki, mint II. János Pál pápa.
– Tényleg.
– De a pápa szexibb.

Ódor_Endre 

– Mit mondott még Fellini?
– Semmit. Közben telefonált egy újságíró. Fellini azt mondta neki: „A mozi semmire sem jó.
Csak figyelemelterelés.” Az újságíró visszakérdezhetett, hogy miről, mire Fellini: „A valóságról. A valóság vacak.”

Ódor_Endre 

– Tessék, a születésnapi ajándékod. Természetesen a B lelátóra szól.
– Köszönöm, Istenem!
– Ne neki köszönd! Én vettem a bérletet!

Ódor_Endre 

– Isten! A kezével lőtt gólt. Bosszút állt a remek argentin nép nevében, akiket elnyomtak az aljas imperialisták a Falkland-szigeteken. Zseni! Ez egy politikai tett. Forradalom.
Megalázta őket, érted?


Hasonló filmek címkék alapján