A II. világháborús film középpontjában egy német és egy amerikai pilóta áll, akik Norvégia fölött lelövik egymás gépét, ám hamarosan rájönnek, hogy a kemény, fagyos vadonban a túlélés érdekében szövetkezniük kell egymással…
Várólistára tette 16
Kiemelt értékelések
Az 5 csillag kizárólag Ronnak Rupert Grintnek szól. Kár érte, talán többet is ki lehetett volna hozni a sztoriból. Igaz történet alapján, én azt tudom, na de akkor is… Kár érte.
Több hasonló háborús történetet filmesítettek már meg. Amikor is az ellenségek a körülmények miatt össze kell, hogy fogjanak (pl: Fegyverszünet karácsonyra). És az igaz történetek tudnak a legszebbek, egyben a legszörnyűbbek lenni. Ebben a filmben is van 5 ember, akik eleinte kakaskodnak egymással. Ki hova feküdjön (vajon milyen különbség volt az ágyak között?) , kinek melyik térfélen van a helye, stb. Egy kis hatalmi harc. De az életben maradásért össze kellett csiszolódniuk. Kezdtek emberként egymásra tekinteni, és nem ellenségként. Aztán a történelem közbe szólt. Strunk volt a legjobb arc spoiler, megkedveltem :) .
Az ilyen jellegű, igaz történet alapján készült háborús történetek a legszebbek. Ezek a bizonyítékai annak, hogy még a legsötétebb órákban is vannak olyanok, akik emberek tudnak maradni. Háborúban senki sem nézi, hogy ki áll a fegyver csöve előtt, csak lő, hiszen ők az ellenség. Amikor mégis adódik egy váratlan helyzet, és szembe kell nézni azzal, hogy az ellenség is csak ember, a maga hibáival, álmaival, netán még arra is fény derül, hogy becsületes, jóravaló, akkor a biztosnak hitt eszmék meginognak.
Nekem nagyon tetszett. Jól felépített történetben meséli el, hogyan találkozik az öt katona (3 német és 2 brit). spoiler Azoknak, akik szeretik a második világháborús filmeket, mindenképp ajánlom.
Grint nagyot alakít. A többiek számomra kicsit patetikusak, műviek voltak. De végtelenül emberi és emberséges történet.