Várólistára tette 24


Kiemelt értékelések

Theana 

Lassan csordogál a történet, mélázik és bolyong a nagyvilágban. A hozzáírt zene elképesztően gyönyörű, néha gyomorbavágóan hatott együtt a színészek által generált drámai feszültséggel. Sondia és főleg Kim Yuna hangja egész egyszerűen belevisz a mélybe. Nagyon topon van ez a sorozat, a My Mister talán, ami ehhez hasonló. Reflektál az életről, a kihívásokról, a megtalált apró örömökről, olyan, mint egy hosszú vers. Nagyon esztétikus a maga nemében, nem kell egzisztencializmusra gondolni, ami romokba dönti a világunkat, inkább csak sokat mereng és sodródik sokáig, míg bele nem ütközik egy kődarabba, aminek a közelében biztonságban érzi magát és újra erőre tud kapni, hogy folytassa az útját, bármerre is legyen az.
A részek alatt szinte mindegyik szereplővel lehet szimpatizálni, amellett, hogy nem felejtjük a negatív tulajdonságaikat. Nagyon szerettem a doramában, hogy ilyen összetett volt a karakterek terén. Kang Jae egy hatalmas rejtély számomra, ezt a legpozitívabban értem. A ruhatára a pinterest táblám és amilyen flegmán tudott nézni (vagy inkább közömbösen?), you know.
A vége megmondom őszintén kissé összezavart. spoiler
Mindenesetre régen láttam olyan sorozatot, amivel ennyire együtt tudtam érezni, szinte együtt lélegeztem a szereplőkkel. Olyan rövid időnek tűnt, amíg néztem…


Népszerű idézetek

Theana 

Lee Sun Joo: Have you quit being an idol singer?
Kang Min Jung: (…) Yes, I quit. But I’ve never started [only been a trainee], so I don’t know if I can say I quit.
Lee Sun Joo: Why did you quit?
Kang Min Jung: There’s no future. You see, in the idol group market the CEO is the same for decades, but the kids change like products, rising and falling. It doesn’t matter if they’re popular at first, they can’t last for 30 years. An idol group isn’t Cheetos. (Little bit later.) So I’m going to become a CEO.

1. évad 5. rész – Nameless Pain
1 hozzászólás
Theana 

Lee Bu Jung: Where did it all go wrong? Where must I start over?

1. évad 16. rész – A Starry Day
Theana 

Lee Kang Jae: Just because he fell behind doesn’t mean you can abandon him like an animal. We’re humans. (…) Spend money on your kids, if not your brother. Your heart is where your money is.

1. évad 3. rész – Being Invisible
Theana 

Lee Chang Sook: You’re working hard. If you think about it, youth is so lonesome without a particular reason. Nobody talks about it. But it’s harder than growing old.

1. évad 5. rész – Nameless Pain
Theana 

Lee Kang Jae: What are the top 3 hardships of the 21st century? (…) Listen up. First is pollution, fine dust, glaciers melting, you know, right? Second is the gap between the rich and poor. Noblesse oblige. Lastly, third: relationships. For the first two, there's nothing I can do. Recycle, stop using straws. Don't use straws, okay? And when I have money, donate, that's about it. But with relationships, there's a lot that I can do for that.

1. évad 6. rész – A Woman I Know
Theana 

When did it all go wrong?

1. évad 6. rész – A Woman I Know
Theana 

Lee Kang Jae (in his thoughts): When did I take a wrong turn? (…) I followed my heart and walked to the other side. But in the end, I am back where I was. (…) I didn't get a step closer. And I didn't get a step farther.

1. évad 10. rész – Back Where I Was
Theana 

Lee Bu Jung: Have you ever thought of quitting?
Lee Kang Jae: Quitting? (He sighs.) Sometimes. When I choose something I shouldn’t, when I must get off although I don’t want to. Then once again, I get on a different carriage. I do it because I want to make money and there’s nothing else to do. Also because I’m lonely. It’s too late for me to go to school or work at a regular job.
Lee Bu Jung: Why? You’re still young. Why do you think that?
Lee Kang Jae: Because… I don’t want to lose. I don’t want to compete with strangers. I don’t want to fight. I know I’ll lose.

1. évad 12. rész – Lost Articles
Theana 

Lee Bu Jung: Dad, I didn't become anything.

1. évad 1. rész – The Right to Be Human

Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján