If I Can't Have Love, I Want Power (2021) 72% 6★

Úgy érzem, hogy a látványvilág és a zene miatt tényleg érdemes volt megnézni, de a történet nem tetszett… Lehet, hogy nekem van furcsa felfogásom vagy rosszul látok valamit a sztoriban, de nem igazán világos számomra hogy a főszereplővel együtt kéne éreznünk vagy épp ellenkezőleg.
Ha együtt kell éreznünk vele, miért? Csak mert nő és terhes…?
Az egésznek olyan hangulata volt számomra, mintha a nézőnek ezt a karaktert csodálni kéne. Viszont azon kívül, hogy sajnáltam, mert bántalmazták, más nem volt ami miatt azt éreztem volna, hogy szimpátiát vagy tiszteletet érdemelne. Pláne nem csodálatot…
Lehetett volna benne egy kicsit több kidolgozotság és kevesebb önimádat.

Korábban is hallgattam dalokat Halsey-től, de a tavalyi karanténidőszak alatt kaptam rá igazán a munkásságára, aminek köszönhetően egy újabb gazdag érzelemvilágú dalokat alkotó énekesnőt avathattam kedvencemmé. Az idén augusztusban megjelent albuma mellé bejelentett kísérőfilmmel rendesen felcsigázta a kíváncsiságomat, az előzetesekből kibontakozó gótikus, misztikus, a nőiséget ünneplő történettel azonnal megvett magának. Az utóbbi időben szinte mindegyik értékelésemben szóba került az, hogy nekem milyen elvárásaim voltak a filmmel kapcsolatban, és ezek mennyire teljesültek, úgyhogy a változatosság kedvéért ebből az értékelésből se fogom őket kihagyni. Én úgy képzeltem, hogy a cselekmény a komplett album köré fog épülni, tehát az összes dalnak meglesz a maga helye a sztoriban, de végül csak nagyjából a felük hangzott el; ezzel alapjáraton nem volt bajom, a hangulatot, az érzelmeket így is sikerült átadniuk. A legfőbb problémám abból fakadt, hogy tulajdonképpen egy 50 percesre duzzasztott videoklipet kellett néznem, ahol a külsőségek, a pazarul fényképezett drónfelvételek a fő helyszínül szolgáló várról, a szebbnél szebb és minden második jelenetben eltérő ruhák, a sokszínű és kifejező sminkek nagyobb jelentőséget kaptak, mint az elmesélni kívánt történet. A többféle korszakra (valahol a 17. és 19. század között) hajazó atmoszférával egyértelműen a nők akkori, elnyomott helyzetére akartak reflektálni, illetve arra, hogy ezek bizonyos része még manapság is megtalálható a társadalmunkban, azonban a zavaros, túlságosan szimbolikusra vett cselekményvezetésből nem sok minden derült ki arról, mit is gondolnak pontosan az alkotók erről a témáról. A film leírásában megemlítették, hogy a várandósság, az anyává válás is fontos szerephez jut a történetben, amit (és az album nagy részét is) egyébként az énekesnő babavárása inspirált, és szerintem erről se hangzottak el érdemi mondanivalók, talán csak annyi vizuális üzenet a meztelenül járkáló Halsey kapcsán, hogy a nők állapotosan is merjenek magabiztosak lenni, valamint akkor is lássák magukat szépnek és vonzónak (ez mondjuk egy nagyon pozitív üzenet, szóval ezért mindenképpen jár a dicséret). Ami az énekesnő színészi képességeit illeti, sajnos eléggé ripacsra vette a figurát, a drámai kamerába bámulásai, a túljátszott érzelmi reakciói és a történet szempontjából feleslegesen erőltetett brit akcentusa miatt Lila királyné karakterét se megkedvelni, se sajnálni nem tudtam, a többiek pedig annyira marginális szereplők voltak, hogy nem lehet róluk semmilyen lényegi dolgot elmondani.
Összességében nézve a filmet, hangulat és látvány tekintetében remek volt, elbeszélési és színészi szinten azonban akadtak hibái, hiányosságai. Egyszeri nézésnek elment, a továbbiakban viszont inkább az albumot részesítem előnyben. „All of this is temporary…”