A törpök nem fakulnak. Az egyik okos, a másik ügyes, a harmadik csinos, a negyedik mindenben megbotlik – és a legtöbbjüket meg szeretné főzni egy Hókuszpók nevű, kissé kétbalkezes, de nagy macskabarát hírében álló varázsló.
Hupikék világukra most egy új, az eddigieknél is nagyobb veszély… [tovább]
Hupikék Törpikék: Az elveszett falu (Hupikék törpikék 3.) (2017) 134★
Képek 11
Szereposztás
Kedvencelte 15
Várólistára tette 58
Kiemelt értékelések
Ezt most láttam először, de tetszik. :-D Bár volt, amit hiányoltam kissé belőle, de így is nagyon jó volt. Szórakoztató volt, vicces, látványos, nagyon színes, és pörgős. :-D A zenék is jók voltak, de a szinkronhangok egy kicsit furcsák voltak, főleg Törpapáé, és Hókuszpóké. XD Még mindig nagyon szeretem a Hupikék törpikéket, mindegyik törpöt, annyira cukik, és a sztori is tetszik, habár ez egy kicsit jobban modernizáltabb animáció, mint az első két része, de így is jó volt. :-) Szerethető, és élvezhető volt. Nagyon bírtam a kis katicát, és a nyuszikat, a kis repülő sárkányokat. :-D spoiler Kár, hogy eddig kihagytam ezt. :-D
Hát halljátok, Hókuszpók tényleg roh@dt rémisztő ebben a változatban. Nem tudom, lehet csak azért ijesztő, mert ronda… De végén még engem is kirázott a hideg. Jaj.
Egyébként aranyos kis mese volt, de nem az igazi. Mind az eredeti rajzfilmsorozat mint az előző két rész, sokkal, de sokkal aranyosabb. A végén amúgy: spoiler
Tehát aranyos ez is, de ez nem az igazi. Ha kihagyod, nem hagysz ki semmit. De ha megnézed, szerintem nem veszítesz semmit. És hála az Égnek, magyarul néztem, így nem kellett Demi vernyogását hallgatnom.
Hát én ezt imádtam!!! Minden egyes perce fantörpikus volt! :D Azt hiszem ez az egyik új kedvenc mesém. Az előző 2 hupikék törpikék film nem lopta be magát a szívem be, de ez annál inkább. Minden nagyon jó volt benne. A történet kifejezetten tetszett, hogy spoiler Meg ez az egész másik, elveszett falu. spoiler Zseniális.spoiler A zenék is nagyon jók voltak. A végét még meg is könnyeztem. Csak ajánlani tudom. Hajrá Törposztag! :D
Meg lehet nézni, de azért tökéletesnek nem mondanám. Engem végig nagyon zavartak azok az apró mozdulatok, mimikák, amik mind jelen vannak az összes amerikai rajzfilmben, ami a túljátszás túljátszása.
A design jó volt, követte az a eredeti Peyo-féle stílust, bár azt megint csak szokni kellett, hogy a törpök szeme kék. (Mi más?)
A sztori nem egy nagy durranás, gyerekeknek mondjuk izgalmas lehet, de nem igazán kánon, kivéve Törpmama, aki itt más nevet kapott. Eléggé ráment a látványra, kicsit olyan kalandjáték feelingje volt az egésznek.
A karakterekről… Szerintem a legjobb és a legpozitvabb karakterfejlődésen Okoska esett át, itt nem egy idegesítő, minden lében kanál okostojás, hanem egy tehetséges okostojás, kicsit feltaláló, és ez jó. Ügyifogyi a kötelező szerencsétlen karakter, akinek egyetlen cél a léte, hogy nevessenek rajta. Törperős és Hókuszpók az, aki semmit sem változott a sorozatbeli és képregénybeli karakteréhez képest, Törpilla teljesen megváltozott, és Törpapa meg egy nagy rakás szerencsétlenség.
A szinkron fura volt, de ez előfordul néha. Gyerekeknek biztos nagy élmény, főleg, ha nem látták előtte a sorozatot, nekem nem volt akkora.
Hát ez nagyon nem illik a sorozatba. Eleve az egész film animált, szemben az eddigiekkel, ami még elmegy, de a karakterek is máshogy néznek ki.
A magyar szinkronnak meg gratulálok, hogy Szabó Sípos Barnabást választották Törpapa hangjának. Rohadtul nem illik hozzá.
A történet amúgy nem rossz, de a végét nagyon el csöpögösítették.
Valamint kihagyták az előző részben behozott két "mű"karaktert, és senki nem „törpint” egyetlen egyszer sem, ami törpenetes.
Érdekes volt, hogy harmadiknak már egy olyan Hupikék törpikék egész estés filmet nézhettem, ami végig animáció. Imádtam az előző kettő élőszereplős filmet, viszont nem tudtam volna már elképzelni, hogy mit hozhattak volna ki folytatásnak. Szóval örültem neki, hogy most ez csak róluk szólt. Nagyon tetszett az új grafika is, bár néhány szereplőnek más volt a szinkronhangja, mint a megszokott, és ez egy kicsit zavart. De ez csak személyes hülyeségem. Az alap törpténet is nagyon tetszett, hogy lényegében az egész Törpilláról szól. Örültem, hogy spoiler. Ami kicsit fura volt nekem, hogy teljesen normálisan beszéltek. Mármint nem helyettesítettek semmit a „törp” szóval. Ez már annyira meg van szokva nekem, hogy érdekes volt hallani őket normálisan beszélni. A vége nagyon meglepő volt számomra. Mármint persze, hogy gondolható volt, hogy spoiler. A vége viszont spoiler
Nem volt annyira szörnyű. Véletlenül futottunk bele a tvben. Végig néztük.
Tetszett hogy törpilláról szólt.
Egy nagyon aranyos mese a falu egyetlen lányáról, Törpilláról. Barátságról, bátorságról, kalandokról. Petrával (7 éves lesz) néztük, és végig lekötötte a figyelmét. Újranézős.
Meglepődtem, hogy mennyi embernek tetszett, én meg csak forgattam a szemem végig a nézése közben.
Engem rettentően zavart, hogy mennyiire belevonták a modern dolgokat a filmbe. Katica fényképezővel selfi…. Ez a vicc netovábbja….
Rettentően irritált, hogy a férfi karaktereket szinte a nullával tették egyenlővé. Fel se tűnt volna, ha nincsenek. Szegény Törpapa is valami infantilis vénember lett. Ügyifogyi pedig rettentően túl lett tolva, inkább idegesítő volt mint vicces.
A történet faék egyszerűségű, sablonos. A grafika egyáltalán nem kiemelkedő. Nem hagy valami mély nyomot az emberben a nézése.