Hukkle (2002) 77% 35★

Mestermű – mellesleg megtanítja nézni is a nézőt, ha épp nem állt még készen hasonló remekművekre.

A szegénység és a nyomor kiöli a lelket az emberből…
Kétszer kellett megnéznem egymás után, hogy megértsem, mennyire összetett ez a film. Apró részletek, amik felett elsiklottam először, de aztán helyrekerült minden. A mérget keverő bába, aki a varró asszonyoknak osztja pénzért a halálos kis üvegcséket, a gondoskodónak látszó feleség, aki szép lassan elteszi láb alól az öregét, a tálat kinyaló gyermek temetése, a megetetett cica kimúlása, horgászférj a víz alatt és a vizesflakonból sietősen maradékot kiöntő feleség, az ajándék borosflakon a rendőrfiúnak, és az ablak mögül leső anyja, a szobakonyhában betegen fekvő két fiú és az apa és az őket etető leány, mind olyan részlet, ami zseniálissá teszi a filmet.

Jó volt látni ezt a filmet. Pontosabban nézni és hallgatni. Mivel inkább a hangok domináltak, adták meg azt az érzést, amiért azt mondom, hogy engem megfogott ez a film. Mégpedig úgy, hogy beszédet szinte egyáltalán nem hallhattunk. Úgy volt számomra művészi, hogy nem erőltetett. Bár ez a művészi jelző kicsit megtévesztő lehet, mivel csak egy ezredfordulókörnyéki kis falu egy napját láthattuk, mégis az összkép nekem nagyon tetszett.

Tipikus magyar, falusi életképek sorozata. Közönyös, minden értelemben szegény emberek mindennapi semmilyensége. (A beteg macskát és daganatos kutyát szörnyű volt nézni. Talán ezt gyűlölöm a legjobban a magyar falvakban: láncon tartott, rosszul táplált állatok végnélküli szenvedése a nagy semmiért.)

A film egyébként erősen öncélú, de a fényképezés igazán jól sikerült.