Kedvencelte 14

Várólistára tette 61


Kiemelt értékelések

pernilla

Töredelmesen bevallom, hogy nekem ez nagyon bejött!

DE:
Mindenféle fórumokon hasonlítják ezt a sorozatot a Broenhez, Broadchurch-höz, meg hogy igazi skandináv krimi stb. Hát, lehet, hogy annak szánták, de azért legvadabb rajongásom ellenére is be kell sajnos látnom, hogy ez nem az a szint…
A bűnügyek érdekesek, szövevényesek, jók a fordulatok, de a történetvezetésben lyukak vannak, tele van logikátlan lépésekkel és a józan észnek ellentmondó döntéseket hoznak a szereplők sorozatosan.
Pl.: Karppi meg Nurmi sorozatosan belemegy egyedül, erősítés/fegyver/telefon nélkül olyan helyzetekbe, amibe talán még egy zöldfülű kisrendőr se menne bele, nemhogy nyomozók. Persze, tudom, lehet izgulni, hogy jajj, vajon, hogy jönnek ki majd ebből a helyzetből. De annyiszor előfordul, hogy az már nevetséges. Ja és természetesen egymást mentik meg sorozatosan, mert az olyan romantikus! (Egyébként tényleg! :D)
Aztán, az, hogy Nurmi mellétippel a dolgoknak, az még elmegy, végül is Karppit kellene itt a nagy észnek tartanunk, de két évad alatt sem sikerül minket meggyőznie arról, hogy ő egy kompetens nyomozó, és ez már gáz. Túl sokszor kapnak szerencsés véletleneket, deus ex machinákat, amik, hogy, hogy nem, épp továbblendítik őket a nyomozásban. Kicsit átlátszó és idegesítő.
Idegesítő, mert ott van benne a potenciál, ha nem csúszna el hülyeségeken, tényleg ott lehetne broadchurchi magasságokban, de nem igazán jön össze a készítőknek.

És hogy akkor miért is tetszik nekem ennyire?
– a gyönyörű finn tájak, drónfelvételek, zuhogó hó, jég, zimankó: ez mind jöhet, levesz a lábamról bármikor.
– egyszerűen jók a karakterek! A kis mellékszereplőktől kezdve a főszereplőkig majdnem mindenki jól ki van találva, illenek a sztoriba, a színészek jól hozzák őket, élvezet nézni. Az Usko Bergdahl lányait játszó kislányok milyen ügyesek már!
– személyes drámák beleszövése a történetbe. Engem mindig nagyon érdekelnek a személyes szálak, nemcsak arra vagyok kíváncsi a krimiknél, hogy ki/hol/hogyan/miért ölte meg, hanem szeretem, ha a nyomozók fejébe/életébe is belemászunk kicsit. Itt ez elég hangsúlyos, úgyhogy ez nálam plusz pont.
– Karppi és Nurmi karakterdinamikája nagyon ott van. Két totál lelkisérült ember, az egyik hiányait pont a másik tudná betölteni, ugyanakkor a személyiségük teljesen más, ezért állandó a feszültség köztük. Néha kicsit közelednek egymáshoz, aztán eltávolodnak, jól ki van találva, és a színészek részéről jól van „eljátszva”, ha szabad ilyen csúnyán fogalmazni.

Összegezve:
Ha az ember úgy ül neki, hogy nem zavarja a lassan kibontakozó történet (az eleje nagyon lassú!), eldönti, hogy jó adag suspension of disbelieffel indul neki és nem akad fent a logikátlanságokon, hagyja magát elvarázsolni a finn tájaktól és a karakterektől, akkor ebből a sorozatból hatalmas guilty pleasure lehet a műfaj kedvelőinek.

Kincsanna 

Nem akartam értékelést írni, mert @Ascyra olyan szépen megfogalmazta: spoiler
Extra nehezítés: nekem nagyon nehéz volt finnül nézni, tök érdekes nyelv, de mivel egy szót sem értek belőle, folyamatosan olvasni kellett. Úgy meg nehéz a képet is figyelni. Úgyhogy elég sokszor visszatekertem: most már értem, mit mondanak, lássuk akkor mi történt…

1 hozzászólás
Sister

Így, két évad megnézése után, azt hiszem, már ideje lenne értékelnem szövegesen is. :)

Ez egy kifejezetten lassan építkező, apránként összeálló sorozat, ami szerencsére nem olyan brutális (leszámítva a harmadik évadot, az messze a legkeményebb), cserébe remek karakterdrámákkal tarkított. Elsőként itt van a főszereplő Sofia Karppi nyomozó, aki nemrégiben veszítette el férjét, és így teljesen egyedül marad, hogy ellássa két gyerekét. Sakari Nurmi nem kevésbé sérült lélek, ő is küzd a maga démonjaival. Muszáj kiemelnem, mennyire szuper a kémia a két rendőr között, tökéletesen kiegészítik egymást. Egyedül azt nem tudom megérteni, miért éreznek folyamatosan késztetést arra, hogy életveszélyes helyzetekbe sodorják magukat… Ezt még mindig nem tudtam megfejteni.

Iszonyú különleges a finn környezet és nyelv, én elképesztően élvezem, és határozottan megfejeli az egész sorozatot. A vágóképek nagyon igényesek, a Hesinkiben játszódó jelenetekért odavagyok (főleg, hogy nemrég barangoltuk be a várost mi is), és az egésznek van egy magával ragadó, borzongató, ízig-vérig skandináv hangulata.

Aki szereti ezt a műfajt, ne hagyja ki! Érdemes adni neki egy esélyt.

2 hozzászólás
Imoran 

Ah, de kár hogy vége, úgy nézném még sok évadon keresztül. Szépen lassan beszippantott, imádtam a kamikáze Karppit a loboncával és a megközelíthetetlen(nek tűnő) Nurmit, annyira megszerettem mindkettőjüket. Nagyon jók a nyomozati dolgok, az esetek, Karppi igazi kopó, sajnos a munkája sokszor elsőbbséget élvez mindennél, aminek Henna és Emil issza meg a levét, a gyerekek saját kis drámiái is izgalmasak önmagukban. Ami feltűnt, hogy mindig valami külső ráhatás/szerencse miatt úsztak meg húzós életveszélyes dolgokat és persze Nurmi egy rejtett polihisztor, röhögtem, amikor kiderült, hogy ja tud búvármerülni, helikoptert vezetni, bombát gyártani és mellesleg orvosnak tanult és beszél minimum +3 nyelven. Nagyon szórakoztató volt, ahogy a két nyomozó közti adok-kapok is (Kinyitnád az ajtót? :D). Sajnálom, hogy nincs több évad, biztosan újranézem, finnül, csodálatosan kopogós-ropogós nyelv.

Kontra_Judit 

Így az első évad után, megint csak megállapítottam, hogy a skandináv krimik nem félelmetesek, de van benne izgalom, tetszik a nyomozók stílusa (főként a nők nagyon vagányak) és az egész hangulata.
Persze a valódi gyilkos kilétét soha sem tudom kitalálni, de Karppi okosan gondolkodott és végül a 12. rész végére csak kisakkozta, hogy akikre addig gyanakodott a nyomozó csapat egyik sem a valós elkövető.
Ahogy az elején indultak Nurmival, olyan jó volt látni, hogy pozitívan alakult a kapcsolatuk.

A 3. évad is jól felépített történet volt. Izgalmas, főként mivel a gyógyszergyár kísérleteiről szólt. Sok hullával, megfejtendő szinbólummal. spoiler

csokidani 

Ket resz utan sem jott meg az erzes. Sem a sztori, se a szereplok, se a kivitelezes, se a zene; semmi.
Nem csillagozom be, de egy 5-6-,nal nem adnek tobbet ket epizod utan.
Az a baj, hogy egy eleme sincs amibe belekapszkodhatnek hogy ravegyen a tovabbnezesre…

Hirvi

Elfogult vagyok, mert alapvetően nagy északi krimi rajongó vagyok és jól bírom a finn filmek lassúságát is. ( A múlt nélküli ember tényleg lassú, a Holtszél ahhoz képest izgalmas, pörgős). A nyelvvel sincs problémám, így semmi sem akadályozott a sorozat élvezetében. Vannak benne kicsit kifacsart logikájú részek, felesleges drámai szálak, de ezt leszámítva egy nagyon jó finn sorozat, hangulatos, érdekes és sokszor izgalmas is.


Népszerű idézetek

pernilla

Nurmi: Miért akarná megölni magát?
JP: Miért ne? Magányos volt. Se nő, se barátok. Finnország vesztett sífutásban. Az élet szar. Ennyi elég egy finnek, hogy megölje magát.

1. évad 9. rész – Az irgalmas szamaritánus

Nurmi: Vita est tempus optimum hominis. Az élet az ember legszebb időszaka.

1. évad 12. rész – A kezdet

Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján