Holdfényév (2002) 69% 28★

Már a második filmet láttam, amiben Jake Gyllenhaal elveszíti a barátnőjét/feleségét. Az a baj, hogy szinte ugyanazt a negatív színészi alakítást hozta mindkettőben, pedig ő tényleg jó színész, de talán ezek a szerepek nem neki valóak. A film tetszett és érdekes volt látni, ahogy egy apa és anya hogyan nem pusztul bele a gyerekük elvesztésébe. Joe jelenti számukra a napfényt és a megnyugvást, akivel a gyász napjain foglalkozni tudnak, de Joe lassan tovább kell lépjen, ráadásul titkol is valamit a szülők elöl. Dustint és Susant imádtam. Jó kikapcsolódás volt.

Igazából csak a színészek végett adtam 5 csillagot, mert ha csak a történet végett kellett volna adnom, akkor lehet, hogy maradok 4 csillagnál. Kicsit szégyellem, hiszen egy szomorú és gyászos ok végett volt ilyen a hangulat az egész filmben, de szégyellem bevallani de nagyon untam az egész filmet elejétől a végéig. Ez amúgy lehetett volna nem tudom, csak egy órás is.

Erős a kezdés, és ahogy halad előre a film, kicsit talán veszít a lendületből, de még a végére is marad azért „szusz”.
A Hoffman-Sarandon páros ütős, jól passzolnak az abszurd, fekete humorral átitatott részekbe.
A beállítások végig nagyon szépek, jók a vágások is, és a filmzenék, azok egyszerűen fantasztikusak.
Azt gondolom, méltatlanul mellőzött film, megnézni pedig felszabadító élmény.

Jake Gyllenhaaltól kiráz a hideg. Ellen Pompeo miatt néztem csak meg, mert őt viszont nagyon szeretem. Elég lassú film, számomra unalmas is volt egy kicsit. Egyszer megnézhető.