Here (2024) 73% 3★

Manapság is elveszek néha abban a régen kitalált álmodozásomban, hogy láthatatlanul a nagyszüleim gyerekkori házát meglátogatom, és ide-oda ugrálva az időben érteni próbálok olyasmiket, amikről fogalmam sem lehet. Amikor pár perc után rájöttem, hogy ebben a filmben leállították a kamerát egy tipikus amcsi ház nappalijában, és ezt a pontot és irányzékot a legvégéig megőrizve a hely történetét mutatják be, örömmel ismertem fel ezt a vágyamat.
A film egésze viszont inkább a kritikai érzékemet piszkálgatta. Fő alkotói bizonytalanságként azt azonosítottam, hogy ingadoztak a hely története és egy konkrét személy története között, és egyik mellett sem tudtak teljes erővel elköteleződni. Úgy értem ezt, hogy ha a hely története a hangsúlyos, akkor az egyes időszakokat nem elég illusztrálni, legfeljebb valamilyen mikrotörténetet mutatva, miközben egy kitüntetett korszak (a főszereplő párosé, illetve a szülőkkel együtt két generációé) messze kiemelkedik az egész szövetből. Ha viszont a Hanks-Wright duó felől nézzük, akkor meg túl sok fölösleget látunk, hiszen kettejüknek van egy erőtere, és amit ez az erőtér nem tud megtartani, annak ki kellene esnie. Talán a legevidensebb ez a hátradönthető támlájú széket feltaláló párosé. Vagyis van egy főbb történetünk, és teljesen szabálytalanul vannak még független epizódok, enyhén kötődő helyszínek és csak úgy felvillantott pillanatok. Az arányok nem stimmelnek.
Nem lett hát ez egy fajsúlyos alkotás. Viszont az alkotók játszottak egy jót az ötletükkel, könnyed kézzel és még könnyebb lélekkel, és ezt a könnyedséget, úgy érzem, sugározza a film is felénk, nézők felé.

A film elvarázsolt, és megmelengette a szívem. Annyira emberi, bájos, szerethető alkotás. Tom Hanks és Robin Wright nagyon jól játszottak. Érdekesek voltak a képi megoldások, és látni, hogy az idő csak telik-múlik, mindennek van kezdete és vége, ám akad, ami tartós, bár semmi sem tart örökké, az emlékek mégis nagyon fontosak! ♥