Hat hét (2022) 79% 55★

Teljesen véletlenül bukkantam erre a filmre a Netflixes magyar filmek között keresgélve. Meglepett, hogy eddig soha nem hallottam róla, bár az nem csoda, hogy a „szüljünk mindenáron” országunkban az örökbefogadás és gyermekvállalás e részével nem kiemelten foglalkoznak, csak a lényeg, hogy gyarapodjunk.
A film nyíltan bemutatja azt a hat hetet, amíg a biológiai anya meggondolhatja magát az örökbefogadás véglegessége előtt. Elsősorban az anya oldalát láthatjuk, de valamilyen szinten az örökbefogadó szülők által megélt nehéz hat hetet is.
Nagyon tetszett a színészi játék, és jó lenne, ha több figyelmet kapnának a hasonló komoly témájú filmek itthon is.

Már a film előtt ismertem azt a fantasztikus és a legkevésbé sem kontraproduktív szabályozást, miszerint örökbefogadás esetén, a szülés után csak 6 héttel válik jogerőssé a határozat, azaz addig meggondolhatja magát a vér szerinti anya. Nem tudom, hogy emiatt, mindenesetre sokkal a bennem élő kép (hálás vagyok azért, hogy egyik oldalról sincs erről tapasztalatom) sokkal nehezebb annál, mint amit a film átadott. A cél, hogy érzékeltessék ezt a kritikus időszakot, hogy bemutassák, milyen plusz nyomást helyez az állam arra, akin már amúgy is keletkezett egy seb, sikerült, és üdvözlendő a téma, mindenesetre számomra inkább azt érzékeltette, milyen kiszolgáltatott helyzet(ek)et teremt a szegénység (nem mintha e nélkül ne lennék vele tisztában). Erőltetik, hogy a biológiai anyánál maradjon a gyerek, holott, ha valakit nem akarnak 100%-osan, teljes lelkesedéssel, az megérzi, és mindig is meg fogja, ennek pedig szükségtelen leírni a pszichés hatásait és következményeit.
Nagyon hiányoltam, hogy nem mutatták be, hogyan élik meg ezt az időszakot az örökbefogadó felek is. Enélkül is el lehet képzelni, de azért ennek is helyet adtam volna.

Sikerült totálisan bevonódnom Zsófi történetébe, nagyon együtt tudtam érezni ezzel a kitörni akaró, az álmaiért mindent feláldozó, felelős döntésekre képes, szorgalmas lánnyal, akit nem megajándékoztak, hanem inkább megátkoztak az élettel. Persze ő sem tökéletes, sőt, sok tekintetben gyarló, mégis jobb sorsra érdemes ember, akit Román Katalin érzékeny, ugyanakkor átütő alakítása hoz igazán közel a nézőhöz. És bár a film igen nehéz és kényes kérdéseket boncolgat, én az elsőtől az utolsó pillanatig drukkoltam a főhősnőnek, hogy vigye véghez a tervét, és váltsa valóra az álmát. Ezzel szemben az éremnek két (sőt még több) oldala van, és teljesen átélhető az örökbefogadó szülők nehéz helyzete is. Mégis, minden amellett szólt, spoiler

Meg kell még említeni, hogy eme súlyos kérdések és döntések alatt pedig mindvégig ott zajlik a 2020-as évek magyar rögvalósága, amit hihetetlen természetességgel és realizmussal adott vissza a rendezőnő, Szakonyi Noémi Veronika, akit kizárólag dicsérni lehet ezért az első nagyjátékfilmjéért. Az tuti, hogy nem ettől a filmtől lesz bárkinek is vidámabb a napja, de szerintem nem szabad struccpolitikát folytatni, és igenis szembesíteni kell magunkat azzal, hogy ilyen dolgok bizony megtörténnek, kis hazánkban is, ami meg olyan, amilyen.

A Hat hét minden téren jól működik és többet tartogat. Még akkor is, ha vannak kicsit kopottas, vagy éppen közhelyes megoldásai is. Ilyen például a feldúltságot levezetni hivatott bulijelenet, vagy a metaforaként érkező Rudi papagáj jelenléte. De akár a korábban említett álomjelenet is kizökkentően hathat az addigi realista hangulatban. Az is hiányérzetet kelthet, hogy sem a cselekmény, sem a történet szintjén nem bocsátkozik aktuálpolitikai kérdésekbe, mint ahogy igazán erős állításokat sem fogalmaz meg témájával kapcsolatban. Mégis érthető ez az alkotói döntés. Mert a Hat hét elsősorban egy dokumentarista igénnyel rögzített személyes fejlődés és változástörténet. Másodsorban pedig egy szomorú társadalomkép is, ami a személyes történet mögött finoman festi meg egy komplex problémahalmaz szociológiai lát- és kórképét. Hiába is próbálják meg döntéshozók számokra redukálni az emberi sorsokat.

Bővebben: https://www.roboraptor.hu/2022/09/27/hat-het-film-kritika/