Hangok a falból (2017) 59% 32★

Érdekesebbnek indult, mint ami lett belőle, ezért csak azoknak ajánlom, akik:
A) Emilia Clarke nagy rajongói, mert ő szokás szerint gyönyörű, és ezúttal olaszul (is) beszél.
B) Örömmel szemlélik a gyönyörű toszkán tájat és/vagy egy hatalmas, ódon olasz villát.
A történet túlontúl kiszámítható, az egyetlen érdekességet a misztikus elemek behozása jelenti, de a végére még azt is sikerült leegyszerűsíteni… Egyszer nézős.

Napokig csengeni fog a fülem: Jakobjakobjakobjakob. Mást sem lehetett hallani, csak azt hogy Jakob, hol üvöltve, hol suttogva, hol egymásután százhuszonhatszor, hol csak egyszer a falból kiszűrődő hangon. Az idegbaj kerülgetett… nem is tudtam élvezni a látottakat, pedig a hangulat még meg lett volna, de ez a büdös kölök (pardon) mintha nem néma, hanem süket lett volna. A történet elég abnormális volt már a legelejétől fogva. Milyen anya az olyan, amelyik spoiler? Nem csoda, hogy szegény fiú meghibbant. Aztán persze kiderült, hogy senki sem normális.
Vártam valami nagy odacsapást, de úgy elnyújtották az agonizálást, hogy a végére már teljes mértékben kifulladt az érdeklődésem.
Jóindulattal közepes alkotás, amit pár napon belül úgyis elfelejtek.

94 iszonyat hosszú és gyászos perc. Azt hittem (mert a plakátja sem normális) lesz valami olyasmi poén a végén, mint több hasonló baljós hangulatú filmben, pl. a spoiler. Nem lett ilyen, viszont a végén spoiler Ha nehezen birkózol a gyászoddal és halomra kell nézzél gyásszal küzdő embereket szomorú zene közben, akkor oké, tedd. Viszont tudd azt is, hogy: spoiler. Na most innen indulva és mert ez a film címe is, nem tartom jónak és hasznosnak, még annak se, akinek gyászos filmre van szüksége, mivel nem önerőből és belső munka által oldódik, hanem körmönfont misztikum segítségével. A tartalom: spoiler
Az első 3 percben kiderül, hogy Verena ilyen családterapeuta-nevelőnő, aki csak addig van a házban a problémás gyerek mellett, amíg az meg nem gyógyul, aztán bőrönd, és megy a következőhöz. Így kerül sorra Jakob, aki 'dzsékob', a hely pedig a buszról leszállva máris ködös, enyészetes, nyikorgó kapus, rozsdás kopogtatós, mint ahol évtizedek óta meghaltak és nincs aki gondozza a környezetet, pedig számszakilag volnának ehhez elegen. Dzsékob az anyja halála óta nem akar megszólalni, és a helyzetet a szintén gyászával küzdő apja sem tudja jól kezelni, szóval adja magát, hogy jöjjön inkább egy harmadik, aki talán varázsütésre megszólaltatja a gyereket. A nevelőnő nem is fog mást csinálni végig, mint spoiler. Csakhogy, mert miért is ne tenne ilyet bárki, Verena spoiler Ezen a ponton a férj hirtelen kiborul, spoiler. És valóban, Verena egyből spoiler. Tulajdonképpen ezután tök érdekes 3 perces jelenetsor van, és tuti ebben van mindennek a kulcsa is, mert azután a toscanai Klaus (aki Csókás Márton) spoiler Klaus neve nem tudom mikor hangzik el, de nem is ez a nagyobb bajom, hanem hogy nem egyértelmű a végén a megoldás, hogy milyen úton lett kiből ki és miből mi. Vannak filmek, fent írtam is az egyiket, amelyik sokáig hülyít ugyan, de a végefelé simán rájössz, hogy kinek hol a helye. Ezt itt nehéz megtenni, úgyhogy tök hálás lennék, ha megírná valaki, hogy mi történt a végén – onnantól, hogy spoiler

Egész érdekes filmélmény. Halvány gótika – valamiért ez a szókapcsolat jutott róla eszembe. Nyomokban horrort tartalmaz, és a 19. századi gótikus regényekre emlékeztet a sztorija (egy nevelőnő egy hatalmas kastélyba költözik, hogy segítsen az árva kisgyermeken, és eközben az apjáról / gyámjáról álmodozik – Henry James, Charlotte Brontë bekukucskál), de nem merészkedett túl messzire. A fő jelenet, amely meg kellett volna határozza az egész filmet, úgy 10 másodpercig tartott….
Nem baj. A legutolsó képkockáért – Amy Lee felhangzó hangjáért és Emilie Clarke arckifejezéséért – már megérte megnézni.