A gunyoros közéleti és médiakritika középpontjában egy tévésorozat áll. A végvári csaták idején játszódó film amatőr főszereplője, a sörgyári melós, Prohászka Feri lángra lobbantja a magyar nők szívét. A sorozat kirobbanó sikert arat, hevíti a magyar öntudatot. Az elharapódzó törökellenes… [tovább]
Gyula vitéz télen-nyáron (1970) 31★
Képek 11
Szereposztás
Kedvencelte 6
Várólistára tette 14
Kiemelt értékelések
Ez a film zseniális. Remekül mutatja be a sztárrá válás útját és annak velejáróit, a tévésorozatok készítésének háttérmunkáit, valamint a naiv nézőközönséget, akik mindent elhisznek (Feri, te ezt hagyod?) Ezek után tökre el tudom hinni, hogy egyesek tényleg ki akarták szabadítani Izaurát..
Ez inkább szatíra, mint vígjáték. Egyrészt a média, a televízió hatalmáról szól, hogy hogyan lehet manipulálni a nézők seregét, kondicionálni egyes népcsoportok gyűlöletére például, és hogyan lehet erősíteni – akár hamis mítoszok által – a nemzettudatot. Vicces az a jelenet is, amikor a sporthírekben teljesen más töltetet adnak a valójában történteknek – ó, mennyit számít a narráció!… Ugyanakkor a nézők tömege is nyomást tud gyakorolni a televízióra – a reklamáló levelek, telefonok, tiltakozások hatására a sorozat hősét visszakövetelhetik a képernyőre, ühümm, valamilyen formában.
Zseniális szatíra, maró poénokkal. A sztárrá válás és a sorozatkészítés minden velejáróját bemutatja, miközben végig vicces marad.
Népszerű idézetek
– Uram, ezen az országon rajta ül a turáni átok! Széthúzás, marakodás, egymás pocskondiázása. Ha erről akar filmet csinálni, van anyag bőven!