A tanú (A tanú 1.) (1969) 91% 377★

Nagyon rég nem nevettem ennyit filmen. Szomorú, hogy ez a világ közelebb van hozzánk, mint hinnénk. Jönnek majd a békaemberek és az ürgék is lassan kiugrálnak a fekete kocsikból…Szegény Dezső!

Alighanem A Legjobb magyar film, ami valaha készült.
Szólások, közmondások tucatjait ajándékozta az ország több generációjának ("az élet nem habostorta", „a nemzetközi helyzet egyre fokozódik”, „kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk”, „Bástya elvtársat már meg sem akarják gyilkolni? Én már sz..t érek?!”, „elnézést, Virág elvtárs, ez az ítélet”, „ha én valamit szeretek magamban, az a szerénység”, „az a gyanús, ami nem gyanús”, „nem jut eszembe, hogy mit nem sejtettem”, és még sorolhatnám), melyek közül sokan talán már nem is tudják, hogy a sokat hangoztatott parádés közhely eredetileg A Tanúból származik.
Érdekes módon annak ellenére, hogy még eléggé gyerekfejjel láttam először, azonnal megfogott magának, azóta számát nem tudnám megmondani, hányszor megnéztem, a forgatókönyv szövegét talán fejből fel tudnám mondani.
Egyszóval, egyetemes kedvenc! :)

Minden idők egyik legjobb magyar filmje. Alapvetően vígjáték, hiszen az egész egy hatalmas szatíra, mégis van benne valami végtelen szomorúság, hiszen tudjuk, hogy a film nem sokat túloz, hogy mindez valóban megtörtént, hogy hazánknak volt egy olyan korszaka, ami ehhez a filmhez alapanyagot szolgáltatott. Ami ebben az igazán meglepő, hogy csaknem kortárs eseményeket mutat be, aminek a létrehozásának a lehetősége persze jelzi, hogy már nem a Rákosi-féle kemény diktatúra idejében forgatták – persze nem is engedték bemutatni. A tanú egy sor mára szállóigévé vált mondatot tartalmaz, fergeteges poénokat, amik hallatán egyik szemünk sír, a másik nevet (jó, elég sok esetében egyik szemünk is nevet). Kevés olyan felnőtt van az országban, akinek az olyan kifejezések, mint a kommunista szellem vasútja vagy a magyar narancs ne jelentene semmit. De a film legfelejthetetlenebb értéke kétségtelenül Őze és Kállay elképesztően zseniális, magával ragadó és hiteles alakítása.

Legelőször talán tinikoromban láttam. „Akkor még nem tudtam” értékelni a poénjait.
Felnőttként viszont rögtön a kedvencem lett. Bármikor meg tudom nézni és még mindig jókat mulatok az egyszerű, de jóindulatú Pelikánon. S amióta a szakdolgozatomat a koncepciós perekről írtam, más szemmel látom az egészet.
Ne feledjük : „a nemzetközi helyzet fokozódik. ” :-)

Hiába szatíra, azért túlságosan valós és túlságosan magyar. Óriási „poénokkal” teletűzdelve, amik azóta szállóigévé váltak.
Azt kell mondjam, hogy a legmegfelelőbb színészt választották Pelikán elvtárs szerepére, Kállai hatalmasat alakít.

Egyszer régen, nagyon régen, kb. 6 évvel ezelőtt, még nyolcadikban mutatott belőle részleteket a töri tanárunk. Akkor nem nagyon tetszett (mondjuk nem is néztük meg rendesen, elejétől a végéig), de most nagyon is. Mondjuk hasonló fordult meg a fejemben ahhoz, amit Pelikán is mondott: „Lehet, hogy én vagyok a hülye, de ez akkor sincs rendben.”

Nagybetűs filmtörténet, nem hiába szállóige szinte minden fontosabb jelenete.

Nem is értem, hogy maradt ki eddig ez a film az életemből. Többször belefutottam már a tévében is, de persze akkor elkapcsoltam, hogy ne maradjak le az elejéről sem.
Nagyszerű film, óriási szövegekkel. Biztosan újra fogom nézni még párszor.

A magyar szatírai egyik remeke. Vicces és valós, mondanivalója jól érzékelteti a kor szellemiségét, ideológiáját, felejthetetlenen jelenetekkel átszőtt remekmű.

Örök kedvenc, nagyon sokszor láttam már és talán az egyetlen film, amiből ilyen sokat tudok idézni. :)