Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten (Kapa és Pepe 1.) (1998) 71% 64★

Van ez a film.
Meg van a néző.
A képlet akkor működik, ha a kettő között van kokain.
Nagyon, nagyon, nagyon sok kokain.

– Ja, megveszem a Várat, mondtam már?
– Tényleg?
– Aha.
– Most?
– Aha.
– De hát ott van egy új kiállítás.
– Kidobatok onnan minden szart, kiveretem a falakat, nagy amerikai konyha, úszómedence, persze, rendbe hozom az egész kócerájt.
[…]
– Kapa, ez a hajó is a tied?
– Igen. Minden az enyém itt. Csak a Parlamenten szaroznak, azt nem tudom megvenni.
– Hát az nagy is, nem? Nem lenne nagy?
– Hát. Nagy az udvartartás is, tudod.

[Ezt utálom/imádom a Jancsóban. A nagy realizmusát.]

Azt hiszem, a nem teljesen és kategorikusan elutasító Kapa-Pepe szkeptikusok is még leginkább ebben a filmben találhatják meg ennek a bizonyos ezredfordulós Jancsó hexalógiának a lényegét, értelmi velejét. Bár úgy emlékeztem, hogy jóval korábbi alkotás, a lámpás mintegy lezárja a kilencvenes években/kilencvenes évekről szerzett tapasztalatokat, majd térben és időben, sőt, párhuzamos univerzumok közt ugrálva tárja azokat a néző elé. Mindeközben Mucsi Zoltán talán élete egyik legjét alakítja Kapaként…

Tetszetős eleme ennek a filmnek, hogy minden kockája, pillanata, a DVD tokjából leforgácsolódó kis műanyagdarabkája eleven 90-es évek hangulatot áraszt. Ráadásul van benne egy átfogó egyetemesség – az egyszerű melós kissé közhelyes alakja mellett a menő üzletemberek, maffiózók, a mozival egy időben már a Barátok közt által elénk tárt új magyar elit világa jelenik itt meg kiparodizálva, sztereotipikusan, de mégiscsak az egész jelenség ütőerére tapintva. Tény, a Jancsó által alkalmazott filmnyelv és esztétikum finoman szólva is nehezen befogadható, hiába izgalmas, de a nyolcvanhoz közeledő rendező részéről meglepő frissességről és merészségről árulkodik – ami bizonyos szemszögből nézve tekinthető persze médiahekknek is, de hát a társadalomkritikus él ezáltal is kiteljesedik.
No de amit Mucsi produkál… Kapaként először, egyébként pedig talán még nem is olyan kiforrott és végleges Kapaként, vagy nem vegytisztán Kapaként. Őt azért élvezet nézni, és érdekes is, hogy miként a hat moziból kollektív emlékként leginkább Kapa kivágott és önálló életre keltett őrjöngései maradtak meg, maga Mucsi is ebbe a bizonyos leegyszerűsített, közérthető Kapa-figurába szorult bele majd húsz évre – ha nem örökre…

Türelmet igénylő, de a maga módján nagyon is szórakoztató és értékes film a lámpás, ezzel együtt sem meglepetés, de teljesen érthető a rá adott összes pontszám egytől tízig.

Az egyik legjobb (magyar) film. Félévente megnézős.

A film kellően megragadja a 90-es évek hangulatát. Nem hibátlan, néha követhetetlen, de ezt a Jancsó féle filmektől már megszoktam.

Imádom azt a tipikus, utázonzhatatlan Jancsó-Hernádi / Mucsi-Scherer stílust, ami legtöményebben talán ebben a filmben mutatkozik meg. Legjobb barátaimmal kb. 15 éve egyik örökbecsű fő forrása a közös társasági aranyköpés-gyűjteményünknek.
A mínusz fél csillag csak a film végének szól, ami már néhol véleményem szerint túlerőltetett, az nem annyira tetszett. Kicsit olyan érzésem van minden megnézéskor, mintha az utolsó néhány jelenetre elfogyott volna a „muníció”, amit megpróbáltak erőből pótolni…