Gyémántok (1975) 70% 3★

Nemhogy eleinte, de körülbelül a sztori közepéig biztos voltam benne, hogy ez a film nem fog működni. Legnagyobb és feldolgozhatatlanul érthetetlen problémájának az tűnt, hogy Robert Shaw-t olyan szerepre választotta be Menahem Golan, aminek az eljátszására egyszerűen alkalmatlannak tűnik. Eleve a film első tíz perce ezt bizonyítja nekünk, amikor Shaw önmaga ikertestvérét eljátszva, váltott kamerás szögből filmezve karatézik magával! Azt hiszem, lesz, aki itt fogja kikapcsolni a lejátszót – de ő fog rosszul járni!

Amikor ugyanis a lényeg – ugye egy heist film esetében nem spoiler lényegként a nagy rablási szekvenciára hivatkozni – elindul, váratlanul minden helyére kerül! Shaw, bár fizikailag biztosan nincs már ekkor a toppon, jóval többet teljesít, mint azt pár évvel a Cápa után bárki kinézné belőle, de a sztori ezen része teljes mértékben reálisan kezeli a korát és a fizikumát. Maga a rablás természetesen a korszak témába vágó filmjeihez hasonlóan kissé öntörvényű, úgy értem: mindig bemutatják nekünk az atombiztos páncélszekrényt és a hozzá vezető tekervényes utat, de természetesen a főhősök megtalálják majd a módot a bejutáshoz – ez pedig bőven nem is annyira körmönfont, mint gondolnánk, illetve a való élet realitásaira gondolva elképzelhetetlennek tűnik, hogy ne számítottak volna ilyen irányú behatolásra a tervezők.
Shaw partnere a mozi egésze, illetőleg a rablás kapcsán Richard Roundtree, aki hiteles a szerepében és jól is mutat a filmben, de a két főhős között furcsán nincs semmiféle kémia, egyszerűen nem összeillő párosok, de még erre is tudok legyinteni: a gazdag megbízónak és a gyakorlatias végrehajtónak nem feltétlenül kell együtt rezonálnia. A biodíszlet Barbara Hershey sajnos tényleg biodíszletként funkcionál csak a sztoriban, illetve a nagyon tekintélyes filmográfiával bíró Shelley Winters szinte bizonyosan csak azért került bele a produkcióba, hogy a neve ott legyen a plakáton és talán bevonzzon néhány bónusz nézőt – egyébként teljesen értelmetlen a jelenléte és maximum csak utalgatni tud egy hozzávetőlegesen humoros mellékszál lehetőségére.
Elmondhatjuk egyébként a filmről, hogy Golan és a Golan-Globus produkciók ikonikus nyolcvanas évekbeli olcsó és sokszor elég minőségietlen filmjeihez képest ez egy száz százalékban valid bűnügyi mozi a hetvenes évek közepéről, amit készíthetett volna akár a Gaumont is. Minőségét tekintve semmi sem utal benne csökkentett költségvetésre, igényesen filmezték, jól rendezték meg, okosan válogatták össze a színészeket – ha volt itt potenciális spórolási tényező, akkor az maximum az izraeli forgatási helyszín lehetett, de ezzel az ég világon semmiféle probléma nincs.
Amivel probléma van, és ez sokkolóan erős még leírva is, az a karatézó Robert Shaw, főként a parókában önmaga ikertestvérét játszó Shaw. Nem is tudok túllépni rajta, főleg nem értem, miért kellett erőltetni ezt a koncepciót. Miért nem lehetett ezt a szerepet egy simán csak idősebb, de más színész által alakított testvérre bízni? Talán mert ő maga is hiteltelen és nehezen értelmezhető elnyomott, folyton bizonyítani vágyó öcsként? Tudja fene…

Nem rossz a film, ne kapcsoljuk ki az első negyed óra után, és akkor jól fogunk szórakozni rajta!