Gwaenchana, Sarangiya (2014–2014) 91% 31★

Ez a sorozat maga volt a tökéletesség számomra. Egyenest megy is a kedvenceim közé. ^-^

Másodjára is imádtam! ♥ Mindent szeretek ebben a doramában. Jó a történetfelépítés, a zenék, szerethetőek a karakterek. Négyes fogatunkat nem lehet nem szeretni. Mindenből van benne egy kicsi. Annak ellenére, hogy drámai dolgok is vannak benne, sokszor jókat lehet derülni rajta. Illetve érdekes figyelemmel kísérni, ahogy „bemutatják” az egyes betegségeket. Lényegében egymást gyógyították már azzal, hogy támaszt nyújtottak egymásnak. :)
Valószínűleg nem ez volt az utolsó újrázásom. :)

Ez úgy volt,…

… hogy imádtam ezt a sorozatot. Viszont nem tehetek róla, de az utolsó részek teljesen lehoztak az életről. Egyszerűen nem bírtam el a szereplők fájdalmát, így az utolsó két részt csak most néztem meg.
Sajnálom, mert így nyilván nem teljes az élmény, ráadásul pont a mélyponton hagytam abba, kicsit kellett volna csak kibírni. :D
Mindenesetre zseniális volt, imádtam! Tervben van, hogy megnézem majd újra és gyanús, hogy a kedvenc gomb is meg lesz. :)
Gyönyörű sorozat betegségről, gyógyulásról, kitartásról, fájdalomról, hűségről és szeretetről. Nézzétek! :)

Ps.: a színészek mind, egytől egyik fantasztikusan játszottak, bár az is igaz, hogy nagyszerű karaktereket kellett megformálniuk.
A zenéért plusz pont jár! <3

Oké első és legfontosabb tény: Büntetni kéne, hogy egy hapsi ilyen jól nézzen ki…komolyan mondom, amikor elkezd mosolyogni és belehabarodni Hae Su-ba egyszerűen ahh♥
Történet szépen fel van építve két szempontból is. Az egyik alapján az eleje határozott vígjáték, annak ellenére, hogy minden pszichiátriai eset elég komoly. Jól bemutatja, hogy egy-egy rendellenes viselkedés mögött a félelmeink/traumáink rejtőznek. Aztán ahogy haladunk a sztoriban egyre komorabb és szomorúbb a történet, ahogy bontakozik ki előttünk Jae Yeol múltja. A vége felé úgy éreztem, mintha egy tehervonat jönne felém aztán átgázolna rajtam. A vége viszont tökéletes lett, visszatértünk a kezdeti bolondozáshoz. Másik meg maga a sztori, szépen épül fel és záródik. Már ha csak azt nézzük, hogy mind a pszichiáterünknek mind a sztárunknak valós komplexusa van és tulajdonképpen egymást „gyógyítják ki”.
Karakterek: Most kivételesen a női karakterrel kezdek. Gong Hyo Jin szuperül játszotta a karakterét, az elején a pszichiáter, aki képtelen bármilyen szexuális érintésre, tudja a problémáját, de képtelen kezelni míg végre rátalál méltó „ellenfelére”. Jópofa volt, mégis nagyon önfejű, néha pofozni való, de Jae Yeol nagyon szuperül kezelte:) Hát hol bujkáltál eddig Jo In Sung? hogyhogy nem találkoztam veled még? bár ahogy nézem ezután a sorozat után el is tűnt, csak idén jött ki egy filmmel. Noh mindegy. Jae Yeol karaktere nagyon összetett, nem lehetett egyszerű eljátszani. Nem nagyon tudok róla sokat írni spoiler nélkül, így csak annyit mondok a vígjáték részében nagyon jó volt, de amikor a dráma rész jött remekelt. Szerettem kettejük kapcsolatát, mindkettő ami a szívén a száján ember és szuperek voltak a kezdeti csatározásaik:) Hae So családját úgy ahogy van nem szerettem,kedves apuka kivételével. A ház határozottan zajos volt Dong Min dokival és a többiekkel. Ez egy kétélű dolog egyrészt zéró magán szféra, más oldalról, ha viszont baj van összetartanak és felkarolnak.
Vesszek meg, de nekem ez nagyon tetszett, még ha a kétharmada felé kicsit lassúnak éreztem a haladást:)
Kinek ajánlom? azért ez nem egy hiper pörgős hatalmas fordulatokkal rendelkező sorozat, előre lehet látni a problémákat , így igazából a kérdés a „hogyan tudjuk ezt megoldani?”. Sok a pszichológia benne, amit én nagyon szeretek, de ebből adódóan másoknak lehet kicsit lassú a történet menete. Ettől függetlenül én személy szerint ajánlom megnézésre:)

Nyílt, őszinte sorozat. Nem könnyű téma, témák, remekül feldolgozva. Arról már nem is beszélve, hogy a koreai doramaktól nagyon eltérően és szokatlanul nyíltan van szó a szexről… Le is esett az állam rendesen nem egy és nem két jelenetnél.
A színész gárda remek, egytől egyig mindenki nagyon jól hozza a karakterét. In Sung-tól ez az első sorozatom, de biztos nem az utolsó. Hyo Jin, meg csak Hyo Jin. Jó és kész.

Ebben a sorozatban imádtam a két főszereplő egymással való viszonyát. Azt, hogy őszintén kimondták, amit gondoltak, és nem játszmáztak egymással, a félelmeikből nem építettek falat, mint ahogy mi csináljuk leginkább a kapcsolatainkban. Hogy szembe mertek nézni minden problémájukkal, pedig nem kevés akadt nekik. A pasas meg ha elkezd mosolyogni… vagy egyszerűen csak szeretni…
Amit nem annyira szerettem, hogy a lakótársak, mennyire belemásztak a másik életébe, tudomást sem véve a magánszféráról, személyes térről, megőrülnék.
Az együttlakók, mint egy mini Jóbarátok, tele poénnal, ami nem baj, de a sorozat maga kőkemény dráma, és a poénok csak egysíkúan itt repkedtek… és a csaj családját sem bírtam, elég képmutató volt az anyja, és számomra nem érthető a motivációja… és mi lett csávókám anyjával, így éli le az életét tudatlanságban?