A Gonjiam Elmegyógyintézetet 1996-ban zárták be, legendák keringenek róla. 2013-ban a világ hét legijesztőbb helyei egyikének választotta a CNN.
A történet szerint 1979-ben a 42 beteg öngyilkos lett, az igazgató pedig eltűnt. Az elhagyatott elmegyógyintézetről furcsa történetek kezdenek… [tovább]
Gonjiam (2018) 44★
Szereplők
Wi Ha Joon | Ha Joon |
---|---|
Park Sung Hoon | Sung Hoon |
Lee Seung Wook | Seung Wook |
Oh Ah Yun | Ah Yeon |
Park Ji Hyun | Ji Hyun |
Yoo Je Yoon | Je Yoon |
Moon Ye Won | Charlotte |
Park Ji Ah | az elmegyógyintézet igazagtója |
Kedvencelte 4
Várólistára tette 43
Kiemelt értékelések
Gonjiam (2018) 73%
Eddigi életem során íme az első horror, amin kicsit is összerezzentem. Pedig kézikamerás és nagyon gagyinak tűnt, meg sem akartam nézni. Kicsit lassan indul a történet, de nagyon beszippantott már a hangulata is és tetszett az elmegyógyintézet, mint helyszín. Ez igazán nekem való, para film volt.
Gonjiam (2018) 73%
Nem lesz életem filmje, mert azért annyira nem nagy szám sztori szempontjából, de be kell valljam, hogy én ezen annyira betojtam, hogy csak több felvonásban bírtam megnézni. Nem vagyok egy ijedezős típus, annyi horrort nézek, hogy már kiégtek az ilyen reléim majdnem teljesen, de szerintem eddig ez volt a legijesztőbb, ami valaha elém került.
Gonjiam (2018) 73%
A HORRORFILM!
Ha valaki azt mondja, hogy nem lehet jó kézikamerás horrort készíteni, szerintem jobb, ha belenéz.
Gonjiam (2018) 73%
Wow. Úgy voltam vele a megnézés után, hogy erre rá kell pihennem. De végül is, miért tenném? Friss az élmény, most írjam ki magamból.
Hogy én mi mindent vártam ettől a filmtől! Horrort este szoktam nézni, mikor mindenki alszik, fejhallgató fel és hadd szóljon. Erre is ez lett volna a terv, de a híre megelőzte. Lényegében bárhol jártam, istenítették a filmet és az itt olvasott értékelések is még magasabb szintre emelték az elvárásaimat. Még úgy is sokat vártam ettől, hogy utálom a kézi kamerás filmeket.
No, de lényeg a lényeg, a vélemények ismeretében úgy döntöttem, egyszerűen csak besötétítek itthon, és nem elalvás előtt ülök neki. Jól is tettem.
Bealudtam volna.
Ezt az elpazarolt másfél órát sem kapom már vissza, ugye?
Fél óra telt el a filmből, amikor ránéztem, hol is tartunk és azt mondtam, itt szoktak elkezdeni alakulni a sztorik. Itt kezdi az ember beleélni magát. Fél óra felvezetés belefér.
Közel egy óránál jártunk, amikor fogadtam magammal, hogy végig bírom-e nézni anélkül, hogy beletekernék. (Nyertem!)
Egy óra tíz perc. Végre egy jelenet – kemény 10 másodperces –, amire azt mondom ütős és hangulatos.
Másfél óra. Vége. Elpazaroltam másfél órát az életemből.
Milliószor láttuk már ezt a koncepciót és őszintén… Buzzfeed Unsolved nagyobb hatással van rám és inkább paráztat, mint ez valaha is képes lenne rá. Nem számít a körülmény, éjszaka vagy nappal, egyedül vagy társaságban.
Oh és azok a feleslegesen túljátszott vinnyogások és visítások…! Jaj nekem…
Gonjiam (2018) 73%
Hát igen, megint én leszek az ünneprontó… :D
Nekem nem tetszett, pedig imádom a kézikamerás horrorokat, de ez valahogy… olyan érzésem volt, hogy már százszor láttam ilyet. Talán az lehet a baj, hogy már kisgyerekként a Ház a kísértet hegyent és hasonló borzalmakat néztünk, szóval az elmegyogyós környezet már annyira nem tudott meghatni. Ezt is végigásítoztam, majdnem elszenderedtem többször is, de aztán valamelyik szereplő artikulálatlan rikácsolása folyton kiverte az álmot a szememből.
A szereplőket nem tudtam sajnálni, aki ilyen ostoba, az egye meg, amit főzött. A sálas lány meg magassarkú csizmában ment a szellemtúrára, ó, te jó ég… (Tudtam, hogy lesz valami a sállal, ha én kísértet lennék, én is azzal szórakoznék.)
Az erdős rész volt a legparásabb a lányokkal.
És van egy hatalmas pozitívuma a filmnek: spoiler
Gonjiam (2018) 73%
Lesz egy nap mire kilazulnak az izmaim annyira besz@rtam…..
Tényleg nem tudnék belekötni.Szép történetfelvezetés, poénok amik lelazítanak, szimpatikusak lesznek a szereplők, aztán bumm. Változatos volt, nem volt benne két egyforma elem, amikor vártam volna egy klisés elemet akkor pont nem az történt és úgy. A helyszín is huuuuuhhhh naggyon rendben volt, nem volt túltolva otthagyott tipik elmegyogyis berendezésekkel mégis majd összvevisszva csináltam magam és az agyam dolgozott helyettem, elképzeltem mi hogyan történhetett.
Jár a 10, pacsi!
Gonjiam (2018) 73%
Tyű ez nagyon jó volt. Tetszett h nem csapott bele a lecsóba, jó volt a felépítés, jó kis banda jött össze és jó volt köztük a kohézió; tetszett a lazázás. Aztán ahogy belecsaptak a sztoriba, na az igen. Jó volt a helyszín, jók és hitelesek voltak a szereplők, és azért kellően beszaratós is volt. Jók voltak a hangok, zörejek, és a félelem tárgyai is.
Kiemelkedően jó kézi kamerás horror, soha rosszabbat!
Gonjiam (2018) 73%
Tényleg jobb, mint az amcsi Grave Encounters! Ha valaki el tud vonatkoztatni attól, hogy felirattal kell néznie ( nyilván aki tud koreaiul annak nem :D) annak szerintem szuper élmény lehet bár azt azért hozzátenném, hogy szinte csak az utolsó harminc percben indul be konkrétan a sztori, addig kapjuk az amcsi kézikamerás horrorokból már jól ismert tipikus ökörködést: bulizás, készülődés, megérkezés a helyszínre, sétálgatás, még egy kis ökörködés, még több sétálgatás stb. De az uccsó harminc perc tényleg nagyon erős, piszok feszkós és ijesztő. A színészek ugyan baromi jól alakítanak, de nem nagyon került közel hozzám senki. Izgulni izgultam, mikor a végén mutatják hogy kivel éppen mi történik, de nem lett konkrétan egy szereplő sem kedvenc VISZONT!!! utálni sem utáltam senkit, ami még egy jó pont…talán, aki hátramaradt a sátorban az volt unszimpatikusabb, de őt se utáltam.
Ha esetleg van olyan aki a film eleji csiga tempó miatt lemondott róla, annak ajánlánám, hogy adjon neki még egy esélyt, de ha nem akarja az elejétől végig kínlódni a baromkodós/bulizós részeket az tekerjen az uccsó harminc-harmincöt perchez, mert az piszok jó.
Maga a sztori amúgy faék egyszerűségű, sok helyről merítettek kiváltképp a Blair Witch Projectből, de volt itt egy kis As Above So Below meg egy egészen lehelletnyi Conjuring. A történetben tehát nincs semmi újdonság, de a megvalósítás és a kivitelezés, mikor szereplőink már kezdik elfogadni, hogy tényleg egy igazi hauntingba futottak bele, na az nem semmi!
Gonjiam (2018) 73%
Kegyetlen lassan indul be. Eltelt több mint 1 óra a filmből és még mindig nem történt az égvilágon semmi érdekes. Aztán az utolsó félórába elkezdtek végre ijesztgetni is, azonban belőlem már semmiféle reakciót nem tudott kiváltani.
A vélemények alapján sokkal jobbra számítottam.