Egy család egy régi átokkal…
És egy lány, ki örökre megváltoztatja életüket…
Történetünk főszereplője a 16 éves Tohru Honda, kinek apja elhagyta őt, anyját pedig egy balesetben elvesztette. Nem volt hová mennie, mert nagyapja építkezett, így sátrat vert az erdőben, mit sem sejtve… [tovább]
Így második újranézésre még mindig tartom, hogy a 2019-es remake sokkal nagyobb hatást gyakorolt rám, és nem kifejezetten csak a grafika miatt. Pedig a grafika igazából itt is egészen jó, a maga módján kifejezetten bájos, és viszonylag tetszik a szereplők kinézete is – bár azért az új verziót sokkal jobban szeretem. De tekintve, hogy 18 év van a két feldolgozás között, ez teljesen érthető. Egy évvel idősebb nálam a sorozat xD Viszont Tohru kinézete itt kissé irritált az elején, a 2019-es évad legelején is vonogattam a szemöldököm, mert nekem kicsit már túl szerencsétlen, „virág nő a fején” típusnak tűnt. És persze ez teljesen igaz, és pont ezért is imádom a csajszit, de itt a rajzolása és a szinkronja is rátett egy lapáttal, szóval az első két rész kicsit elijesztheti a nézőket. Az angol szinkron nem volt annyira vészes – ami itt csak annyit jelent, hogy nem szenvedtem tőle semmiféle halláskárosodást és/vagy mentális sérüléseket bár Ayame hangja annyira nem illett a karakterhez, hogy már közelített hozzá, de azért mindenki jobban jár, ha az eredetivel nézi. Köszönöm még egyszer @Netta88, hogy segítettél nekem, hogy már a japán szinkronnal tudjam másodjára megnézni. Az őszinteség kedvéért azt azért hozzá kell tenni, hogy Tohru hangja néha az idegeimre ment, illetve szegény Yuki-nak nemcsak a lányos külseje, hanem – az akkor 33 éves – női seiyuja miatt is főhetett a feje, és bár a hölgy már akkor elég tapasztalt szinkronszínész volt, nem értem, miért nem tudtak egy fiatalabb férfit felkérni helyette. spoiler
A történet még mindig jó, itt már láthatjuk Yuki Ayame boltjában való látogatását, és az általam eléggé felesleges karakternek tartott Motoko-san szerencsétlenkedését is, ami csak a remake második évadában került elő. Viszont emiatt kevesebb idő jut arra, hogyan is találkozott pontosan Uo-chan és Hana-chan Tohruval, amit kicsit sajnálok, mert az itteni rövid flashbackek korántsem voltak olyan hatásosak mint a remake, ahol mindketten egy-egy külön részt kaptak. Bár érthető, hogy miért nem volt rá idő.
Nem tudtam nem összehasonlítani a két adaptációt, és bár összességében nem hagyott hátra nagy hiányérzetett ez a verzió sem, rám a remake jelenetei sokkal nagyobb hatást gyakoroltak. Az egyetlen, amit itt jobban szeretek, az Kyo titkának leleplezése, mivel itt sokkal drámaibb, és igen, sokkal brutálisabb is volt. Nem tudom, melyik verzió mangahűbb, viszont ha ez, akkor nagyon tetszett, hogy itt meg merték lépni ezt is. Mivel a manga még futott, ezért elkerülhetetlen volt az original ending is, ami kifejezetten jól sikerült. Karakterhű volt, és bár óhatatlanul hagyott maga után hiányérzetet, egy korrekt lezárás volt.
Valamint ki kell még emelnek, hogy az OP aranyos volt. Összességében nem bántam meg, hogy ezt a feldolgozást is megnéztem, azonban ez sajnos nem került bele a kedvenceim közé.
A Fruits Basket első két része eléggé fura volt.
Őszintén, ki költözik be egy sátorba, hogy ne legyen senkinek a terhére? Aztán a Yuki Fan Club is nagyon idegesítő volt.
Ám ahogy haladt előre a történet, úgy derültek ki a karakterekről háttérinfók. Egyedül a fan clubos részeket éreztem igazán feleslegesnek.
Amiben az anime nagyon erős, az a karakterdráma. Szinte mindegyik szereplő terhelt, mivel viselik a Soumák átkát, és igazán csak Tooru, egy külső szemlélő által sikerül fellélegezniük.
A gondom csak az volt, hogy nem igazán éreztem a megoldást. Sok a szereplő, egy-egy karakterre kevés idő jut, így a megoldásokat nem igazán éreztem erősnek. Ahogy azt sem, hogy az anime hangulata két véglet között ingadozik. Egyszer elmegy egy iskolai vígjátékba, majd bedobják a drámabombát. A vége pedig nagyon erős váltásra sikerült.
Hondáról is érdemes beszélni, mert ő egy tipikus önfeláldozó karakter. Ahogy Kyou meg is jegyzi: mindig csak mások érdekeit tartja szem előtt, saját magával keveset foglalkozik.
Nem egy kihagyhatatlan alkotás, a hangulata nagyon hullámzó. Nálam hangulatanime lett.
Nos, első sorban, senkit se tévesszen meg az, hogy ilyen lassan haladtam vele, mert ez nem azért történt, mert nem szerettem, hanem azért, mert közbe mindig nekifogtam valami mást is nézni illetve olvasni, s leragadtam azoknál. De nagyon szerettem.
Nincs viszonyítási alapom, hiszen nem ismerem a mangát, az újabb verziót se láttam még, viszont várólistás anime volt, s gondoltam, előbb inkább ezzel az első feldolgozással kezdeném a megismerését, s nagyon tetszett. Szerintem a grafika is rendben van, nincs sok ismeretem ebben a világban, de ha nem tudnám róla, hogy te jó ég ez egy 20 éves anime, akkor nem mondanám meg, hogy ilyen „régi”.
Nagyon tetszett a történet alapja, hogy a legtöbb szereplő átváltozik különböző állatokká aszerint, hogy a kínai horoszkóp melyik évében születtek, s ez alapján próbáltam azt is besaccolni, hogy melyik szereplő hány éves lehet, vagy melyik évben születhetett, de ez nem igazán ment :D Szerettem, hogy inkább szereplőcentrikus a történet, hiszen sok különböző karakter volt külön-külön bemutatva. Nagyon szerettem Tohru-t, szerintem kell, hogy legyenek ilyen pozitív kisugárzású szereplők is még akkor is, ha sokaknak inkább idegesítőnek tűnnek. A fiúkat is szerettem, Yukit és Kyot, mindketten külön helyet foglalnak a szívemben, na de Momiji és Kisa… hát megzabálnivalóak ❤ Yuki rajongói táborától kirázott a hideg, Akito pedig fujj, örülök, hogy belőle nem sokat láttunk.
Nagyon bájos egy történet, igazából ha nagyon akarja az ember akár egy nap alatt is ledarálhatná. 10* :)
Kellemesen csalódtam az animében. Azt hittem, hogy gagyi lesz, de tévedtem. Rengeteget nevettem rajta, főleg Kyo és Yuki veszekedésein.:) Bár az angol szinkron rettentően irritált…
Voltak itt hullámhegyek és hullámvölgyek, de összességébe véve egy érdekes alapötlettel és jó karakterekkel dolgozó anime. Helyenként nagyon leült nekem, és nem is értettem miért kell ennyi szálat megmutatni. A végkifejlettől sokkal többet vártam, legalábbis ami a minden jó, ha a vége jó – előtti momentumokat jelenti bár a hajtépés ott volt a szeren rendesen.
Tetszett! :D Vicces, szórakoztató és még tanulni is lehet belőle! Mindenkinek ajánlom!
Still, my mother always said it's better to believe than to doubt.
