Én a vízilovakkal vagyok (1979) 82% 220★

Ünnepekkor mindig közös Bud Spencer & Terence Hill maraton van a családdal. Annyiszor láttuk, hogy már fejből tudjuk mi következik, de még mindig megunhatatlan. Imádom a párosukat, a poénokat, a bunyókat, mindent. És a zenéje is nagyon jó.

PS: Én is a vízilovakkal vagyok! :)

„Some people aren't nice to lions/Some people aren't nice to hippos/We better think twice let's try it be nice/Grau grau grau”

Rég nevettem ilyen jót. Annak idején mikor apummal folyamatosan néztük a tévében leadott Bud és Terence filmeket, nekem csak annyi maradt meg belőlük, hogy pofonokat osztogattak és mindig a jó oldalon álltak és mindig sikerült nekik legyőzni a rosszakat. És sokat lehetett rajtuk nevetni. Igaziból a filmek lényegét abszolút nem fogtam fel.
Most, hogy ezt újranéztem mit is mondhatnék. Még mindig sokat lehet rajta nevetni, még mindig osztogatják a pofonokat és még mindig győznek a rossz ellen. :D

Van egy kis bónusz egzotikum ebben a filmben, pontosabban abban, hogy a páros a hetvenes évek végén még egyszer elhagyta Miami vonzáskörzetét, és csinált egy mozit, ami újra a hetvenes évek elejének útkereső, poszt-western hagyományaira hajaz a leginkább. Igaz, az idő múlását remekül bizonyítja, hogy ez a koncepció messze nem sikerült olyan jól, mint az évtized elején készült igazi „kalandfilmjeik”.

Az Én a vízilovakkal vagyok idején a két főhős szólókarrierje már gőzerővel pörög, Piedone kétévente osztja a pofonokat, Hill pedig túl van a dráma műfajjal flörtölő Menni vagy meghalnin. Zsebben az És megint dühbe jövünk, a Bűnvadászok, papíron kész a recept a kényelmes és költséghatékony, de bombasikerű duófilmek számára – de Spencer és Hill mégis visszamegy Afrikába. Szerintem ez retrospektív szemmel nézve minimum izgalmas és furcsa, de egyben nagyon kielégítő is, mintha az útkeresés nem ért volna véget a kincsek meglelésekor.
A dologról egyébként vélhetően Zingarelli tehet, aki korábban csak Spencert rendezte mellékszereplőként, de producerként végig jelent volt a páros hetvenes évek eleji produkcióinál. Afrika egyébként az olasz filmesek kedvelt forgatási helyszíne volt, nagy valószínűséggel anyagi megfontolások okán, illetve a tökélyre fejlesztett családbarát vígjátékoknak is remekül meg lehetett ágyazni az állatokkal, a szegényeken és elesetteken trónoló pökhendi gazdagokkal – tulajdonképpen a közeg és a film alapkoncepciója tökéletesen passzol a modern Spencer-Hill produkciók lelkületéhez, amihez képest a krimiként is érdemben funkcionáló Piedone-sztorik már ekkor is egy minőségi szinttel előrébb jártak.
A film maga amúgy Spencer-Hill közhelytár, meglepő módon nincs benne igazán látványos és igazán nagy volumenű bunyó, tomboló slapstick humor helyett is több teret kap valamiféle fanyarság, egy kis savanyúság – a magyar szinkronban Szersén Gyula erre remekül ráerősít, sokat elvesz Hill szépfiús imidzséből, amit korábban Ujréti végig és következetesen támogatott. Írják egyébként az IMDB-n, hogy Joe Bugner dél-afrikai akcentusa megdöbbentő színészi kvalitásról tanúskodik, de erről mi idehaza lemaradtunk – vicces, de szerintem Magyarországon épp az lenne a szentségtörés, ha valaki nem a klasszikus szinkronokkal nézné ezeket a mozikat.

Többet nem tudok mondani erről a filmről, mert nincs benne sokkal több: kicsit fáradt, kicsit túlságosan sokat bíz natúran magára Afrikára és a történet közérthető aspektusaira. Vastagon nem a legjobb Spencer-Hill film, de idehaza benne van a kánonban. Nem lehet vele nagyot tévedni – a pontszám tárgyilagosan a filmnek szól, nem a duó kedvelőjeként általa kiváltott élménynek/nosztalgiának!

Bár nekem ez egy kicsit a kevésbé kedvenc Spencer-Hill filmek közé tartozik, azért így is egy zseniális film, ami hozza a páros humorát, a megfelelő cselekményt és most egy kifejezetten fontos (és sajnos ma is aktuális) üzenet és háttér is van benne. Sokat nevettem rajta, ahogy illik a páros munkáitól.

Nem tudom miért ezt a címet kapta a film, de ez legyen a legkisebb gond. A lényeg, hogy tetszett :D

Én is a vízilovakkal vagyok! :)
Imádom, s már milliószor láttam gyermek korom óta. Szerintem egy alapmű.

A párosnak ezt a filmjét láttam talán a legtöbbször. Videokazettán is rongyosra néztem gyerekkorban, de DVD-n is sokszor láttam. (Ez volt az első BSTH DVD-m). Kedvenceink ismét testvérek, látszólag ismét ki nem állhatják egymást, de összefognak a rossz fiúk ellen. A film alaphelyzete egy kicsit hasonlít Az ördög jobb és bal keze 1-2. törénetekre, azonban a helyszín most a 20. századi Afrika. A film különlegessége, hogy Bud Spencert hallhatjuk a saját hangján énekelni (Grau, Grau, Grau). Egyedül csak Újréti hangját hiányoltam.

A kedvenc filmem tőlük. A mai napig megvan videókazettán, csak sajna az utolsó 2-3 perc hiányzik, ettől függetlenül nagyon élveztem gyerekkoromban. :)

Hasonló kaptafára épülő film, mint a Hill-Spancer páros összes többi alkotása, csak most afrikában mentenek állatokat közben.
Jó poénjai vannak és ebben van az egyik legepikusabb bunyó.

Gyerekkoromban minden évben előjöttek a klasszikusok, és én, ha tehettem rendszerint megnéztem őket, úgymint a Kincs, ami nincs, a Nincs kettő négy nélkül, a Különben dühbe jövünk, a Banános Joe. Azokat a filmeket szerettem a leginkább, ahol ez a fergeteges színészpáros, Terence Hill és Bud Spencer együtt játszottak. Most, hogy egyik szeretett színészem 2016.06.27-én jobb létre szenderült tiszteletére egy olyan filmmel szerettem volna megemlékezni róla, amit még nem láttam tőle. Így esett a választásom az Én a vízilovakkal vagyok című alkotásra.

Bár a film eleji vízipacik nagyon aranyosak, hóember legyek, ha tudom miért ez a film címe.

Terence és Bud bácsik ismét fergetegesen játszanak össze, az egyik a mogorva nehézsúlyú pofonosztót hozza, a másik pedig a bohókás, piszkálódó akrobatát. Mindig is imádtam, hogy Terence fákról ugrál le, tigris bukfenceket vet, valamire felkapaszkodva levegőben páros lábbal rugdal, míg Bud tárgyakon át törve egyszerűen leveri a rossz fiút, mint egy cölöpöt. A pofozkodások mellett a humort sem mellőzik filmjeikből, és mindezen dolgok, amiket ezen bekezdésben leírtam, erre a filmre is igazak.

Spencer mindig kibaltázik Buddal, aki a maga lassú víz partot mos módszerével, mindig visszafizeti a szívességet. Nyúzzák egymást, de ha baj van összefognak és leosztanak pár pofont a rosszfiúknak. spoiler

Kedvenc jeleneteim közé tartozik spoiler

Annak ellenére, hogy nincs különösebb története szórakoztató, laza, és természetesen a jó győzedelmeskedik. A jókedv és a pofonok garantáltak. Remélem jövőnk generációja is megismeri majd őket.

Bud bácsi nyugodjon békében.