Egy zuhanás anatómiája (2023) 80% 116★

Végül is folyamatosan ítélkezünk, nem igaz? Ő jó, kedves, a másik meg egy álnok kígyó. Nézünk jobbra-balra, és csak úgy szórjuk a címkéket. Ó, és ez nem csak a fejünkben történik, hanem ítéletünket szívesen hirdetjük. Ahogy olvasom a különféle értékeléseket, kritikákat, állandó elem a feleség racionális hidegségének vagy éppen a férj dühöngő tehetetlenségének a felhánytorgatása. Mit is jelent ez? Azt, hogy az ítélkező érti, pontosan érti, mi történt. És ez jó, mert akkor vele ez bizony nem. Soha, ilyen, semmi körülmények között. Ha-ha.
Ugye, látszik, mit művelek? Ugyanazt. Olvasom az ítéleteket, és ítélkezem az ítélkezőkön. Semmivel sem vagyok különb.
Hogy értem-e? Nem. Legfeljebb magát az ítélkezés szokását. Kényszerét. Hisz érdekes játék az élet. Látjuk a sok tanút. Mindegyik abban a tudatban szólal meg, hogy nagyon is számít, amit mond, és egyikőjük sem bizonytalan. Mindegyik, kivétel nélkül, állást foglal egy olyan ügyben, amiben alig-alig van konkrétum. Nem zavarja meg őket, hogy életekről döntenek. És ez tényleg ilyen. Minek hívnának oda, hogyan is vehetnél részt benne, ha nem vagy biztos? Minek is mondanánk el annak a kollégának, hogy a Juli egy álnok pletykagép, a Józsi meg egy törtető szélhámos, aki nem vevő erre. Aki még csak ellent sem mond, sőt inkább elbizonytalanít. Az a kolléga nem jó semmire. Az élet nevű játékba legalábbis semmi értelme bevonni. A drága időnket is minek vesztegetnénk olyanokra, akik határozott kijelentések helyett szöszmötölnek csak?! Sikeres úgy nem lehet senki…
Nem tudok franciául, ezért ragadhatnak meg szavak elemi erővel. Amikor felvillant a főcím, eszembe jutott Camus műve, La chute = A bukás. Az utolsó magyar kiadás fülszövegét idézem: „a 20. század emberének pusztító őszinteséggel megírt vádirata önmaga ellen”. A bukás, az esés nem csupán fizikai. Nyilván itt valaki a földre esett, mert… Ugrott? Lökték? Vagy tényleg csak esett, véletlenül? Ha úgy nézzük, egy pillanat műve. Ha úgy, akkor jóval hosszabb a történet. Úgy már lehet tágítani a bevontak, érintettek, felelősök körét: házaspár, család, ismerősök, a szakmai környezet… az emberiség.
Ha az én életemet kezdenék el szétcincálni, akkor mire jutnának? Mire tudnának jutni? Bármire? Egyszersmind az ellenkezőjére is?
A vádlott érthetően jóval több figyelmet kap, mint a gyermek. Pedig ő az egyetlen kulcsfontosságú tanú. És érintett. Története ebben a filmben neki van igazán. Számára van leginkább tétje annak, hogy megérti-e, mi történt. Készen áll tanulni a felnőttektől. Látja, ahogy azok tesztelik az elméleteiket. Így tesz ő is. És aztán megtanulja, hogy bizony egy adott ponton dönteni kell. Állást foglalni. Mert ez a játék olyan, hogy egy adott ponton minden állásfoglalásnak számít. A kívülmaradás is kedvez valaminek. Úgyhogy felveszi a piros ruhát, és bemegy a sok szürke közé, hogy vallomást tegyen. Hogy az események menetének irányt adjon. Ő adjon irányt. Ez is egyfajta bukás? Nem mondanám, hogy ezzel elveszíti a szárnyait. Inkább csak ráeszmél, hogy az ember nem angyal.

2023-ban több olyan filmet lehetett látni, amelyik a tudásunk bizonyosságával/bizonytalanságával foglalkozik. Hogyan különböztetjük meg a valóságot a fikciótól, honnan tudjuk egy eseményről, hogy tényleg megtörtént, és hogy mi is történt egyáltalán? Régi probléma ez, de a technikai fejlődés mai szintje mellett talán most különösen aktuális. Ebben a filmben történt valami, meghal egy ember. De a halál itt nem ad minden tekintetben biztos tudást, hiszen nem tudni, hogyan ment végbe, ki/mi okozta. Az igazságszolgáltatás tehát kezébe veszi az ügyet, és innentől kezdve megindul az esemény boncolása, kíméletlen részletességgel.

Az „anatómia” eljárása feltételezi az objektivitást: a boncnokot feltehetőleg nem fogja óriási meglepetés érni boncolás közben (kivéve, ha a filmet Guillermo del Toro rendezi, mert akkor lesz nagy meglepetés), biztos tudása van az emberi test felépítéséről, szerkezetéről, a szervek elhelyezkedéséről. A vádnak ebben az esetben azonban nehéz dolga van, mert bár egyértelműen ő képviseli az anatómiai módszert és hivatkozik a bizonyítékok objektivitására, már azt is nehéz megállapítania, hogy ebben a családban ki és hol helyezkedik el a személyes viszonyok hálózatában, kié a felelősség a kapcsolat megromlásáért? Milyen rekonstrukcióhoz elég az a töredékes forrásbázis, amire kénytelen alapozni? A film végig izgalmas bizonytalanságban tartja a nézőit, a szereplőkről folyton új információk derülnek ki, a megítélésük változik, hol árnyaltabb, hol negatívabb lesz annak megfelelően, ahogy sokasodnak a bizonyítás érdekében mozgósított módszerek.

Végül arra lyukadunk ki, hogy abban az esetben, amelyben spoiler. A miértek megválaszolásához ugyanis a kétségkívül szükséges anatómián kívül már kell fantázia, fikció, konstrukció. És értékítélet, az erkölcsi felelősség vizsgálata: mert ha spoiler

Sandra Hüllert egyéb szerepeiben is nagyon kedvelem, itt is remekül formáz meg egy olyan karaktert, aki sokat sejtet, de keveset mond magáról. Akkor is, ha ezzel saját esélyeit rontja. Sandra személye rideg, megszólalásaival pedig az esetlegességet, a többértelműséget hangsúlyozza. És akkor felmerül, hogy ki az objektívebb, aki a többszólamuságot hirdeti, vagy aki az egyetlen értelmezés véglegessége mellett száll síkra? Nincs egyértelmű válasz erre a filmben, bár azért azt érdemes hozzátenni, hogy mindez nem jelent korlátlan relativizmust: tudást lehet ugyanis szerezni erről a családról a történet alapján, a film inkább azzal játszik, hogy minden bizonyosság mellé egyben valamilyen kétség is társul, s fordítva – egy eredetileg hihetetlennek, hazugságnak tűnő állítás később akár igaznak is bizonyulhat. Az a kérdés is érdekes lehet, hogy vajon nem a részletes anatómia okozza-e a bizonytalanság növekedését?

Negatívumként a végét tudnám felhozni bizonyos szempontból. spoiler

Írták még egy értékelésben, hogy a kutya kapjon Oscart. Szerintem is.

Fun fact: a Fall angolban/németben egyszerre jelent esést és eseményt is, és most lehetne okoskodni, hogy milyen yolo move volt a rendező részéről ilyen többértelmű címet adni, de az eredeti nyelv az francia, úgyhogy nem is annyira fun ez a fact.

Hosszadalmas illetve egy erősebb gyomrost vártam volna a végére. Ezt leszámítva egy baromi terjedelmes részletekbe menő, kitűnően megírt, meghökkentő pillanatokat tartalmazó, nagyrészt tárgyalótermi dráma, frenetikus színészekkel, de részemről a kutyát jelölném leginkább Oscar-ra, viccen kívül.

Tier filmje remek arányérzékkel felépített alkotás, ami szinte sosem válik didaktikussá, sem részrehajlóvá, sem pedig szenzációhajhásszá. Ha krimiként állunk hozzá, csalódhatunk, másrészt pont azért zseniális, amiért felrúgja ezt az elvárást azzal, hogy folyamatosan elbizonytalanít, és szereplői is megbízhatatlan elbeszélők. Így pedig az igazság mint olyan nem is létezik, tehát nincs semmi, ami kiderüljön.

Bővebben: https://www.roboraptor.hu/2023/12/31/egy-zuhanas-anatom…

Nagyon erős dráma. A történet középpontjában egy tragédia áll és nekem különösen tetszett,hogy ezt nem krimi irányba vitték el,hanem inkább a megözvegyült nőre és a fiúra koncentrált a sztori.
A forgatókönyv remek,a drámaiság nagyon hitelesen van ábrázolva,néha ugyan kikacsintunk a krimi vonalra is,hogy megtudjuk,hogyan alakult a tragédia,de a fő műfaj nem ez és szépen kihangsúlyozódik az,hogy a család hogyan éli ezt meg és hogyan dolgozza fel.Nem is járunk sok helyszínen,ami csak elősegíti azt,hogy részesei lehessünk mi is a történéseknek,egyetlen percre sem dob ki minket a sztori,nincsenek felesleges momentumok,csak tömény dráma.
A színészi alakítások is rendkívül nagyszerűek,főleg Sandra Hüllert tudom kiemelni,aki nagyszerűen testesíti meg azt,milyen mikor egy idegen országban élsz,nem az ország nyelve az anyanyelved és így kell boldogulnod akkor,ha valami komoly dolog történik.Mellette talán a Danielt alakító Milo Machado Graner emelkedik ki,sokszor hiteles volt az őrlődés az anyja és az apja között.
A hangulat is helyén volt a filmben,a rendezés és az operatőri munka kiváló és az egyes jeleneteket átvezető zenei betétek is szépek voltak.Nagyon behúz a film és nem ereszt,gondolkodásra késztet.Nem is az számít igazán,hogy hogyan alakult ez a tragédia és hogy ki tette,hanem hogy milyen hatása lett a családra és ennek nagyon örülök.Gondolkodtat a film és sokáig az emberben marad.Talán csak a mellékszereplők kiemelésének hiánya miatt kap tőlem nyolc pontot,de amúgy jó filmélmény volt.

Az Anatomy of a Fall egy beszélgetéssel indul. Látszólag nem sok jelentősége van, de annyi minden benne van azokban a percekben… Mialatt ezt nézzük, egyre inkább elkezdett valami – feszengető módon – idegesíteni. Az, amely a karaktereink beszélgetésében is fennakadásokat okozott. Aztán ugye kis idő elteltével történt valami…

Mondhatnánk, hogy a film legnagyobb kérdése az, hogy gyilkosság, baleset vagy öngyilkosság történt-e, de szerencsére a készítők ennél merészebbek voltak. Talán nem is ez a legnagyobb kérdőjele a történetnek, hanem az, hogy miért is alakultak úgy a dolgok, hogy egyes karakterek szerint szinte bármelyik eshetőség lehetséges lett volna.

Egy vérbeli európai mozgóképet láthatunk viszont ebben a 151 perces drámában. Egy olyan kis utazás ez a családi élet árnyékosabb oldalába, amelyet aztán nagyon nehezen felejt majd el az ember. Akár szeretné, akár nem…

Nagyon tetszett a film felépítése, a tárgyalásos részek, valamint az, hogy amikor a legtöbb film már leülne – pláne ilyen játékidő mellett –, akkor ez padlógázzal belegázol az ember lelkébe.

Volt a filmben jó néhány erősebb pillanat, de ettől még a csúcspont helye és ideje annyira egyértelműen meghatározható, hogy kár is lenne pontosabban megjelölöm azt. Szerintem az egyik legdurvább és legnyersebb diskurzus volt, amelyet valaha láttam… Nem feltétlen pusztán a szavak szintjén, hanem mélységét, annak finomságát, részleteit és tartalmát tekintve.

Nyilvánvalóan persze nem csak drámából áll egy párkapcsolat. De itt sem idő, sem tér, sem szándék nem volt a legszebb pillanatokat megmutatni. Ez a film tényleg egy zuhanásról szól. Arról, hogy bizony van amikor már valami lehet menthetetlen. (Aztán persze ki tudja ugye…)

A színészek nagyon erősek voltak, a dráma ütött, a konfliktusok és a párbeszédek pedig teljes pompájukban, illetve életszagúságukban kongatgatták meg bennem a vészharangokat. Valami mintha égetett, szinte tépkedte volna lefelé az arcomat.

Teljes ajánló / kritika:
https://www.hidegnyomon.hu/2024/01/25/anatomy-of-a-fall…

Ez a film egy csomó Európai filmdíjat zsebelt be (Legjobb film, rendező, forgatókönyv, vágás és női főszereplő) + Aranypálma. Az biztos, hogy nagyon jó alapötletből építkezik a film, és érdekes volt látni a svájci jogrendszert is (mármint a bírósági ülést, hisz jóformán csak amerikai filmekben látunk ilyet, és ott máshogy működik), mégis valahogy a vége nem ütött nálam annyira. És kicsit hosszú is a film.

Posledný #kinozážitok v tomto roku č. 21 bol Európsky film roka 2023 (+ Najlepšia réžia, Najlepší scenár, Najlepšia herečka, Najlepší strih) a Zlatá palma Cannes 2023. Zaujímavý námet, ale trošku pridlhý film.

Nehéz leírni azt, mennyire jó ez a film, mert nem lehet „agyon dícsérni”, ahhoz (és ezt nem negatív értelemben gondolom) túl földhözragadt. Valaki meghal. Nem tudjuk mi történt. Valakit megvádolnak. Nem tudjuk bűnös-e. Az egyetlen szemtanú pedig a vak fiú. És a kutyája. Képtelen vagyok olyansmit mondani, ami ne tetszett volna benne. Briliánsan kivitelezett az egész minden téren. Viszont az ízlésem nem olyan tökéletes mint ez az alkotás. Szóval szubjektív véleménnyel csillagozok. Én ennél a kicsit extravagánsabb mozit szeretem.

Rettenő érdekes film volt, már az első jelenetben hihetetlen feszültséget keltett. Először együttéreztem Sandrával, aztán egyre inkább vált taszítóvá számomra, nagyon kifinomultan érték el ezt a hatást a film alatt. Igazából a végére nem is az lesz már a lényeg, hogy gyilkosság vagy öngyilkosság történt-e, hanem hogy milyen előítéleteink és hiedelmeink vannak, nagyon érdekes volt a kisfiú nézőpontjába helyezkedni a tárgyalás végére. Sandra monológja hihetetlenül erős volt, az egyik legjobb jelenet a Marriage Story óta.