Egy tökéletes nap (2015) 81% 70★

Címéhez méltóan tökéletes volt. Bár ha A Shit Day lett volna, akkor is tökéletes lenne (heh, utólag belegondolva, az a cím is illett volna hozzá) Tim Robbins már a The Lucky Ones alatt is bebizonyította, hogy rohadt jó a road movie-kban és valamiért arra asszociáltam, hogy ez is valami olyasmi lesz. Hát nem. Ugyan szénné röhögtem magam a párbeszédeken – bár az elején kicsit aggódtam a többnyelvűség miatt, de szerencsére magukkal cibáltak egy tolmácsot, így a szerb rész, ha sajátosan is, de át lett ferdítve angolra. Viszont amikor Sergi López feltűnt, elvesztem. Ahogy közeledett hozzá Del Toro, láttam a fején, hogy nem angolul fog megszólalni és igazam is lett. Szóval az a rész kiesett (szerencsére nem volt hosszú). Nem is értem, miért vinnyog a sok agyalágyult amerikai, hogy felirat nélkül nézhetetlen a film. Most ezért az egy spanyol dialógusért?!
Na de vissza a filmhez. Az elsőre röhejesnek tűnő helyzet – miszerint a háború sújtotta Balkánon kötelet kell szerezni, hogy egy hullát ki tudjanak húzni a kútból – nos, másodjára is röhejesnek tűnik… Erről filmet csinálni? De működik. Méghozzá nagyon is jól. Elhiteti a nézővel, hogy végig fogja nevetni az egész utazást, majd egy olyan pofáncsapás érkezik a semmiből, ami egy pillanat alatt visszarepít a valós helyszínre vagyis a háborúba. Kegyetlenül lecsendesedett utána a film és azt hittem innentől már arra is képtelen leszek, hogy egy mosolyt kicsikarjak magamból. Öhm… a végén elmorzsoltam egy könnycseppet. Hogy a drámától, vagy a röhögéstől, azt nem árulom el.
Az egyetlen negatívuma a filmnek a helyszín… a spanyol táj annyira jellegzetes, hogy egyáltalán nem sikerült elhitetniük, hogy ez bizony a Balkán. Szóval ez gáz volt. De csillagot mégsem tudok levonni emiatt, mert ha valós helyszínen forgatnak, lehet, hogy már semmi sem lenne a stábból.
Ja, és a zene. Húúú. Manson ’Sweet Dreams’-jét már sok helyen ellőtték, de itt aztán tényleg ütött.

Zseniális, tökéletes! Keserédes film, egyszerre kemény dráma és szórakoztató vígjáték. Tele van vicces helyzetekkel és szövegekkel, miközben a háttérben megmutatja a háború nyomorúságát és borzalmait is. A színészek kiválóak egytől egyig! (Örülök, hogy nézni kezdtem Del Toro filmjeit, mert lehet sosem láttam volna ezt, és kár lett volna kihagyni.) Emelem kalapomat a stáb előtt, sok-sok ilyen filmet még!

Hajszálra az a fajta humor, amit keresek, kutatok, és nehezen találok. Az elején nem is mertem megnyugodni, nem beetetés-e, de aztán megkönnyebbültem, a film nem akart kitépni egy darabot belőlem, helyette adott pár igazán emlékezetes tanulságot. spoiler Azt hittem, brutálisabb lesz, de nem lett, köszönet érte. Így nem rettenti el az embereket, és jobban észreveszik, milyen háborús övezetek vannak néhol a világban, és hogy ott is mennyi eszük van az egyszerű embereknek.

A karakterek annyira elevenek voltak, hogy féltettem mindet abban a szürreális, mégis nagyon közel hozott környezetben, ahol voltak. Önként, vállvetve. Csodálatraméltó a ténykedésük, nem sokan tették volna azt, amit ők. Önironikus is volt a végén a film, mit meg nem tesznek, aztán ugye, ember tervez, Isten végez. Nem ismertem előtte ezeket a színészeket, de a főszereplő már megint annyira karizmatikus, hogy csak na, és a többiek is a helyükön voltak. A kiscsaj pattogása nagyon tetszett, kevesen merték volna felvállalni a helyében.

Kedvenc jeleneteim: spoiler

Az ismertető alapján tehát, ha nem is tűnik annak a humoros filmnek, maximum fekete humorosnak, kifejezetten élvezhető darab. Én biztos, hogy kedvencet avatok.

Sajátos látásmódú film, én értékelem az ilyeneket, mégis először nehezen hangolódtam rá. Majdnem abbahagytam, aztán meg egyre jobb lett. Vígjátékot ne várjon senki!
Benicio Del Toro alakítása a legjobb, és az utolsó jelenetek.

Atyaég, a befejezés! =)

Egy tökéletes film :) (végre!) A humor és a dráma mindvégig remekül lett adagolva, a karakterek mind szerethetőek, külön tetszett, hogy a francia Sophie-t francia, a Puerto-Rico-i Mambrút Puerto-Rico-i, a bosnyák Damir-t bosnyák (…satöbbiek) színész/nő keltette életre, így sokkal hitelesebb volt a játékuk. (Spohie-t egyenesen imádtam, ő került a szívemhez legközelebb) Egyébként a kezdetben nonszensz történet és a mögötte megbúvó eszement bürokrácia és a még annál is eszementebb szabályok, törvények, egyezmények hihetetlennek, sőt elképzelhetetlennek hatottak eleinte, de ahogy haladtunk a történetben egyre inkább úgy éreztem, hogy ez az egész sztori – ha nem is pont ilyen formában – de akár a valóságban is megtörténhet… Durva. Kemény. Azért most, egy majdhogynem két órás balkáni körút után erősen elgondolkodom a jövőben azon, hogy mennyire is rossz itt nekünk az életünk.
Örüljünk annak ami van.
Például ennek az alkotásnak itt.

(Nem mellesleg össze-vissza szégyellem magam, mert Tim Robbins-t csak köbö a film 20. percében sikerült felismernem. :) :) Hát mennyire jól áll már neki az ősz haj/szakáll!!! Na és Beno pocakja?)

A boszniai háború végnapjai, egy kútba dobott hulla kihalászásának története. Fanyar, keserű humor, a háború, a kegyetlenség csak szekunder jelenik meg a filmben, de így is hatásos. A két főszereplő néha talán túl kávbojos, de ezáltal a film által olyanokhoz is eljut az üzenet, akik amúgy sosem néznének meg egy háborús filmet.

Adott egy ötfős segélyszervezeti csoport egy háború sújtotta kis faluban: két nagy öreg, egy zöldfülű, egy ellenőrzésre beesett aktakukac és egy helyi fickó. Egy hullát kell kihalászniuk egy kút mélyéről, de nincs kötelük. Elindulnak kötelet szerezni. Ez történik ezen a tökéletes napon. Már az Országúti bosszú (2014) ban is feltűnt, hogy imádom ezeket a lassú, roadmovie-szerű, „igazából semmi nem történik”-filmeket. Mi kell ahhoz, hogy szeressem? Ütős háttértörténet, ütős színészek és ütős zenék – hát, itt is volt mindegyik.
Szerettem a kis csoportot, főleg a két öreg pasit, bár folyton cinkelték egymást, teljesen egy hullámhosszon voltak és bevédték a többieket. Mambru fantasztikus volt, ahogy a helyzeteket kezelte és mindenkire képes volt úgy tekinteni, mint akinek lehet segíteni, minden problémára úgy, hogy meg lehet oldani. Egy hihetetlenül jó ember, pont ilyennek képzelek el egy segítőt a háborúban. Nem sok filmet láttam eddig, amiben Benicio del Toro szerepel, de ez most nagyon betalált, imádtam benne! Tim Robbins meg minél öregebb, annál menőbb, de így van ez színészéknél… Ez a kicsit kettyós karakter is nagyon jól állt neki; sose lehetett tudni, hogy nem normális, vagy pontosan tudja, mit csinál vagy mindjárt belök egy poént, amitől lefejeled az asztalt (megvolt mindegyik).
A többiekről semmit nem tudok írni, ez a két fickó vitte el a hátán az egész filmet, szerintem. ((Pikali Gerdát hanyagoljuk már, nincs más szinkronhang a világon??))
A háború épp annyira jelent meg, hogy érezd át, de ne üljön rá a válladra, ne vidd magaddal a film után jobban, mint amennyire kell. Ebből a szempontból a Jojo Nyuszi (2019) jutott eszembe, hogy azért abban is voltak durva dolgok, de a film alapvetően nem erről akart szólni, így elnéztél mellette.
Szóval nagyon tetszett, az biztos, hogy többször is megnézem még!

Több részletbe néztem, mivel megzavartak ezért annyira nem tudtam élvezni. De nagyon tetszett. Több ilyen kéne. A szereplők is jók voltak, vicces is volt, de azért párszor megkönnyeztem rajta. Később tuti előfogom még venni, mert a zenék is olyan jók voltak benne.

Nekem ez tetszett. Nem egy szokványos film. Egy fura élethelyzet amivel indul a történet, aztán hamar ki is derül, hogy semmi nem az aminek látszik. Kicsit mission impossible… és nagyon balkán. Aztán indul az újabb „tökéletes nap”

A film gyengeségének rovom fel, hogy a karaktereket felületesen ábrázolta és így nem igazán tudtam közelebb kerülni hozzájuk.
Maga a történet kissé elnagyolt és mondhatnánk, hogy súlytalan is. A párbeszédeket sem éreztem messzemenőkig mélynek.
Viszont az tetszett, hogy hőseink hogyan pattannak le a helyzetekről meg hogy az egész háborús rendszerben mennyire tehetetlenek legtöbbször.
A vége meg gyönyörű befejezés. :)