Egy botrány anatómiája (2022–2022) 73% 80★

Ha nagyon komolyan akarnám venni magam, azt mondanám, ez a sorozat elég tiszteletlenül bánik a választott témájával. A központi konfliktus és a felvetett kérdés (pl.: hol húzódik a durvaság és az erőszak közötti határ? Félremehet-e a metoo-mozgalom?) alapvetően fontosak lennének, és erről beszélnünk kell, de amíg a készítőknek fogalmuk sincs arról, mit akarnak írni (politikai krimit? tárgyalótermi krimit? családi drámát? bosszúfilmet?), és nem tudják eldönteni, mennyire képesek komolyan venni saját magukat, addig a végeredmény csakis ennyire béna lehet. A dialógusok mesterkéltek, a képi megoldások borzalmasan ostobák, a zárás logikátlan. Van egy jó lendülete az egésznek, és Rupert Friend is oké, de ez kevés. A végeredmény nagy jóindulattal is csak gyenge közepes, David E. Kelley meg remélem, kicsit azért érzi, mekkora távolságra van ez a Big Little Lies-tól, de akár az Undoingtól.

Kicsit elpocsékolt időnek érzem. 6 rész mindenképp felesleges volt ebből az egészből, hiszen minden egyes újabb résszel arra számítottam, hogy kicsit többet leplezünk le a „rejtélyből”, ehhez képest csak egy helyben topogtunk és nem haladt a történet sehova. Ráadásul nem tudom hogy vagytok vele, de számomra felfoghatatlan, hogy valaki ne ismerjen meg valakit 20 év után, pusztán csak azért, mert máshogy hordja a haját, ez akkora baromság… De mindegy is.
A tárgyalás végkimenetele kb. egy mondatból sejthető: spoiler, ugyanakkor pont ez a mondat lett volna az, amit simán ki lehetett volna magyarázni úgy, hogy az ne legyen félreérthető, de az ügyésznő meg sem próbálta, ettől lett nekem komolytalan az egész.
Egyet kell értenem az előttem szólókkal, sok lehetőség rejlett ebben a történetben, de nem igazán sikerült eldönteni a készítőknek, hogy melyiket is akarják igazán elmondani.
6 csillagot azért adtam végül a filmnek, mert sokáig beszélgettünk arról, hogy mennyire ítéljük mi szexuális erőszaktevőnek a főszereplőt és mennyire akarták a nők is ezt a bizonyos együttlétet.

Voltak jó pillanatok és jó hangulatok benne, Rupert Friend kifejezetten tetszett benne és Sienna Miller sem volt rossz. A forgatókönyv viszont nem tetszett, a nagy csavar kifejezetten butára sikerült. Összességében átlagos, megérte megnézni, de nem baj, hogy nem készült több rész.

Hát-hát, nem mondom, hogy tövig rágtam a körmöm, de boldog elégtételt éreztem a végén, ami miatt érdemes volt megnézni. Tetszett az ügyésznős csavar, onnan már jóval izgalmasabbnak találtam. Ez a James karakter pont az a férfitípus, akiktől hányni tudnék…

Nem vagyok egy kommentelő típus, és mégis, ez a se nem borzasztó, se nem zseniális, de elképesztően cringe minisorozat rákényszerít, mert muszáj kiemelnem, hogy mennyire botrányos szappanoperát csináltak egy amúgy kifejezetten érdekes alapkoncepcióból, ami egyébként nem is indult olyan rosszul. A feleslegesen pörgő kameranézet, azok az eltúlzottan drámai „esések” (miééééért?), az a negyedik rész végi csavar, úristen :DDD abba bele sem megyek, hogy a Kate és James közötti szópárbajban nem egyszer elhangzott, hogy Olivia nem mondott semmit Jamesnek, nem kommunikáltak verbálisan, hogy aztán benyögjön egy ilyet, hogy „tudta, hogy akarta, mert azt mondta, hogy hell yes”, és senki nem kérdőjelezte meg, Kate csak úgy hagyta elúszni az egyértelmű ellentmondást.
Rupert Friend és Michelle Dockery azért elég markánsan hozták a karaktereiket, Sienna Miller alatt viszont szerintem többször is rezgett a léc.