Eddington (2025) 55% 11★

Igazából, nem most néztem meg, hanem két napja, de nem tudtam milyen értékelést írjak róla. Nehéz, mert a film több témát is érint, olyanokat, amik nem csak gyarlóan és sajnálatosan emberiek, hanem napjainkban, a közelmúltban is megtörtén(hetet)t (?). A film feléig azt gondoltam, hogy oké, ez nem újdonság, sőt unalmas, mert rengeteg Covid-dal kapcsolatos film született már az utóbbi években. Aztán, elszabadult a pokol (több módon is) és onnantól kezdve más műfajúvá vált a film. Joaquin Phoenix, aki nem kedvencem, ebben a szerepben nagyon jó volt és vele kapcsolatban mindig van egy olyan érzésem, hogy jól alakítja a szerepeit, de bármikor robbanhat és nem is kicsit. A kisvárosi seriff és a polgármester (Pedro Pascal) konfliktusa spoiler a történet alapja, de annyi minden történik még, amire figyelni kell, hogy ez csak egy kis szelete az egésznek és nem csoda, hogy több, mint két órás lett a film.

A rosszul időzített premier csimborasszója. Ez a film lényegesen nagyobbat ütött volna, ha valamikor 2020–2021-ben küldik mozikba, a covid és a többi, a társadalmat igencsak megmozgató (és pláne megosztó) eseményekre szinte azonnal reflektálva, azokkal kvázi együtt élve. Így viszont nem csak megkésett szatíra lett belőle, hanem egy otromba csorba is, már ami Ari Aster karrierjét illeti (bár ezt úgy mondom, hogy az Amitől félünk nem csúszott még át rajtam), bár itt lehetne hozni nagyjából a film összes karakterét, pontosabban szólva az őket alakító színészeket, mert hogy az itteni szerepeikkel bizonyosan nem fognak túlzottan dicsekedni a jövőben. Phoenix mintha nem is értette volna a karaktert, akit játszott, Pedro Pascal biológiai díszlet (mondjuk én őt alapból rettentő túlértékeltnek tartom, de pszt!), Emma Stone-t meg imádom, de ide halál fölösleges volt őt castingolni, mert ezt a szerepet BÁRKI eljátszotta volna tök ugyanígy.

Egyébként a film papíron szatíra, legalábbis igyekszik-vergődik, de csak néha kapja el a fonalat. Szenved pár pofontól a szektásodásra hajlamos társadalom, ahogy a politikai bal-jobb is bekap néhány horgost jobbról-balról (hogy stílszerű legyek), de egyébként a film a nagy egészét tekintve egy identitászavaros massza, ami eleinte szimplán csak dögunalom (a létező összes filmes szempontot ideértve), aztán aranyosan átmegy valami definiálhatatlan őskáoszba, de meg kell mondjam, ezt a részét kifejezetten adtam. Egy percre nem bírtam komolyan venni a látottakat, bár abban nem vagyok biztos, hogy tényleg ez volt e a cél.

Nehéz igazságos verdiktet mondani az Eddingtonról, mert ahogyan Aster korábbi munkái, ez a mű is minden ellentmondása, kellemetlensége és kifogásolható részlete ellenére egy összességében támadhatatlan elképzelést ad ki – egyúttal egy olyan filmet, amelyet utólag sokkal könnyebb tisztelni és nagyra tartani, mint benne létezni. Érezni ugyan, hogy az író-rendező munkássága mely stíluselemekbe fog előbb-utóbb belefásulni, de amíg egy ilyen nemhorrorral is egy hátborzongató víziót tud festeni korunk közállapotairól, addig nehéz lesz megkérdőjelezni Ari Aster alkotói döntéseit.

Bővebben: https://www.roboraptor.hu/2025/08/26/eddington-film-kritika/

Meglepően sótlan, még ha a Beau is afraid már mutatott erre utaló nyomokat. Pedro Pascal valóban nem hiányzott bele, nem ártana ha nem csak pofára, húzónév miatt sóznának rá a szerepeket, hanem az ő skillsetjét igénylő munkáknál merülne fel inkább a neve. Szóval a film nem igazán szól semmiről. Az amcsiknak most úgy jön át, hogy a COVID-19 alatt harapódzott el így a helyzet, de nyilván ez már csak az utolsó csepp volt a pohárban és bárki aki online közösségi oldalakat használ jóval az előtt is tapasztalhatta amiről a film szól. Az pedig a teljes káosz ami az ideológiák által megfertőzött-megszállt népesség állandó versengéséből és összeütközéséből fakad. Mindenkinek szüksége van egy olyan narratívára ami azt igazolja, hogy ő a jó ember, ő a hős, sokaknál ez kb úgy fest, hogy ő száll szembe a tudatlanok és radikálisok/rendőrök/pedofilok/mélyállam sötét seregeivel. Az Eddington nem igazságkeresés ebben a zűrzavarban, pusztán kissé szatírikusan rámutat, hogy az országban ahol játszódik és ahol a fegyverviselés is milyen szabadosan zajlik mindez miként robbanna be. Jó nyomon jár, sokkal jobb nyomon mint azok amik ha árnyalják is a bemutatott álláspontokat, de eldöntik kinek van és kinek nincs igaza. Viszont ez még mindig kevés, hogy egyfajta alaktalan lázálomba sodor, hátha majd megmagyarázod a rendező helyett, mint Jordan Peele filmjeit. Ha nem is kifejezetten idealisták, Aster majdnem annyira szereti megalázni és megsemmisíteni a protagonistáit mint Trier, de soha nem adja meg igazán az illúziót, hogy ezek valódi hősök és így az egész procedúra önmagába fordul: inkább kínos feszengést vált ki, hogy ezt most tulajdonképpen szórakoztatásnak szánja? Mert hát…

Maradjunk annyiban, hogy a zsenialitás, a vízió még mindig ott lappang a rendezőben, csak ennél sokkal kiforrottabb és összeszedettebb művek kellenek, hogy legalább felejthetők ne legyenek.