Szitu van (2022) 77% 7★

A bakteriológusnak készülő fekete srác, a rakétatudósnak készülő latino srác és a partizós fekete srác véletlenül „elrabolják” a fehér tinilányt, akit eszméletlenre piálva és drogozva találnak meg, mert segíteni is akarnak neki, de nem is merik kihívni a rendőrséget a körülmények fényében. Az alaphelyzet egy jobbféle Agymenők (2007–2019) epizódot idéz, és a film nem rest kiaknázni és a végtelenségig feszíteni a szerencsétlen szitu abszurditását.

Ugyanakkor nem hagy arról sem elfeledkezni, hogy az a paranoia, ami az „emberrabláshoz” és egy rakás szokatlan kármentési reakcióhoz vezet, egyébként teljesen megalapozott. Mialatt nézőként hol az oldaladra dőlsz, hol a könnyeidet törölgeted a röhögéstől, sorra érkeznek annak a megerősítései, hogy a srácok nem túldramatizálnak, amikor az életüket féltik a szemtanúktól és a hatóságoktól.

Az egyre menthetetlenebbül összegabalyodó félreértés-láncreakció humor faktora nem oltja ki a megrázó tudatot, hogy milyen bénító lehet ilyen rettegésben élni. A főszereplők nem a nulláról indulnak a társadalom szemében, hanem mínuszból; néhány átgondolatlan lépés vagy hatáskörükön túlmutató félreértés potenciális bűnbakot csinál belőlük, fehér emberek szavára és társaságára van szükségük, hogy megbízhatónak tűnjenek, és egy előkertjükben Black Lives Matter táblát tartó házaspár majdnem rájuk hívja a polgárőrséget, mert rögtön azt hiszik róluk, drogot árulnak.

A feszültség és a komédia, a komoly társadalomkritikus vonások és a vígjáték elemek ritka jól eltaláltan egészítik ki és erősítik egymást, mégpedig azért, mert a komédia egyfajta stresszkezelési-és védekezési mechanizmussá válik a növekvő, feltartóztathatatlan nyomással szemben. Minél nagyobb a bonyodalom, annál nagyobb a pánik, minél nagyobb a pánik, annál nagyobb lesz a bonyodalom. A hibák csak gyűlnek, de nem azért, mert a szereplők szerencsétlen idióták; hanem mert nem lehet megfontoltan és észszerűen cselekedni, ha hajszálak választanak el tőle, hogy bedilizz az idegtől.

Ahogy telik az idő, a karakterek és a néző is érzik, hogy egyre csökken az esélye, hogy ennek jó vége legyen. Az utolsó fél órában már kb. csak görcsösen keresztbe szorítottam a kéz-és lábujjaimat, hogy ne lőjék le egyiküket se.

Most így hirtelen az a benyomásom, hogy nagyon jó kis film. Ott vagyok egy picit problémában, hogy olyan érzésem van, mintha két különböző megközelítést mixeltek volna össze. Egyrészt ott a véletlen emberrablásos komédia, ami sorra adja a szerencsétlenkedésből fakadó poénokat, másrészt viszont van egy sokkal komorabb, feszültebb vonal is, ami a főszereplők feketeségéből és amiatti megítélésükből adódik. Bár nekem kicsit szokatlan ez a váltás, mert a legvégéig nem tudtam, hogy valami vidám befejezést kapunk-e, vagy a mondandót egy tragédiával nyomatékosítják a készítők, de összességében talán pont emiatt a feszült-röhögős ellentét miatt volt olyan izgi és nézhető.
megnéztem, hogy egyébként szatírának van címkézve, talán így jobban érthető is