Kedvencelte 2

Várólistára tette 21


Kiemelt értékelések

sipiarpi 

Az utóbbi időben több indiai filmet láttam, akadt köztük jobb és rosszabb is. Ez a jobbak közül való és mivel igaz történeten alapul nem esik bele az indiai filmekre jellemző „bármikor, bármiről énekelni” – számomra fura – szokásába. A film eleje Khan karakteréről szól, bár egész végig épít rá. A lányai trenírozása és versenyei során háttérbe szorul, de nem túlságosan. Voltaképpen története a tipikus esete az álmaink a gyerekeik által történő megvalósításnak.


Hasonló filmek címkék alapján