Kedvencelte 3

Várólistára tette 60


Kiemelt értékelések

Törpillaa 

Szeretem az igaz történeteken alapuló filmeket, és ez is nagyon tetszett. Tanulságos, és lenyűgözően bátor volt Jessica, hogy mindezt végig csinálta 16 évesen, le a kalappal előtte. :) A sztori végig nagyon érdekes volt, és teljesen lekötötte a figyelmemet, a családtagokkal együtt izgultam, Jessica utazását, spoiler A vége is tetszett, és a színészek játéka is jó volt, az óceán látványa pedig lenyűgözően csodálatos volt, mint a delfinek és a bálna látványa is, meg a szivárványé a vihar után, na meg a csillagos éjszaka, az egyszerűen gyönyörű volt, ahogy vissza tükröződött, elállt tőle még a szavam is, imádtam a látványát. :D Szórakoztató volt a film, a zenék is jók voltak, a szereplők is, a sztori is tanulságos, és inspiráló, szerintem majd újranézős is lesz ez nekem valamikor még az tuti. spoiler

Haspók 

Kövesd az álmaidat, ne tántorítson el tőlük semmi. Egy fiatal lány vitorlás útja a föld körül, miközben fél Ausztrália neki drukkol. Aranyos film volt.

EszgéGabi

Egy régi vicc jutott eszembe először erről a történetről, ami a vak és a vakmerő közötti szójátékon alapul. Piszkosul vakmerő vállalkozás ez a terv még egy tapasztalt régi vitorlázónak is, megállás nélkül megkerülni a földet, nem még egy ilyen kislánynak, aki a Pink nevezetű hajójával indul útnak, a rá váró fizikai és lelki megpróbáltatásokat nem kellőképpen átgondolva. Fantasztikus ennek a gyereknek az elszántsága és kitartása minden értelemben. Végig lehet izgulni az utat, szépek a tengeri képek, vele együtt csodáljuk és aggódunk, mi lesz ebből. A felnőttek felelősségének kérdése többször is eszembe jutott, miközben néztem. spoiler

SissyesSuzy 

Nem számít hány éves vagy, ha küzdesz az álmaidért, meg is tudod őket valósítani!
Ez a történet pontosan erről szól. Amíg nem mutatták be a bevágott valódi videókat Jessica-ról, nem hittem, hogy ez igaz történet alapján készült! Voltak benne jelenetek, amik megindítóak voltak és olyan jelenetek is voltak, amikért nagyon izgultam, hogy sikerüljön! Szerintem nagyon jól sikerült film! :)

zsuzsyb

Minden fiatalnak látnia kell ezt a filmet. Minden anyukának is. És… hát mindenkinek. Nem emlékszem mikor láttam filmet, amelyik ennyire felemelő és izgalmas egyszerre, ráadásul történelmi. Merthogy történelmi.

eve58 

Most fejeztem be! Még tobzódnak bennem az érzések!
Annyi biztos, hogy imádtam!!!
Bővebben (talán) majd később…

Kontra_Judit 

Hú, ez a történet. Én biztosan nem mertem volna bevállalni, le a kalappal Jessica előtt! Azért amikor elmerült a hajó…fejjel lefelé és közelítve a tenger mélyére az nem volt semmi! Nagy szerencse is kellett ehhez az úthoz és jó nagy adag bátorság!

Dorothie

Hát, ez fantasztikus volt! Teljesen magával ragadott az egész, a hangulat, az érzelmek…
Nem tudok semmit a vitorlázásról, és a fizikához sincs sok közöm, szóval, ha voltak is hibái ilyen téren, én nem érzékeltem őket, a színészek viszont nagyon odatették magukat, kitűnő munkát végeztek. Nem sűrűn nézek életrajzi filmeket, de azt hiszem, ez még csak nem is egyszernézős kategória lesz, biztosan terítékre kerül majd még. Jessica hatalmas motiváció lehet mindenki számára, ha egyszer elkezdek tanítani, biztos bekerül a gyerekekkel megnézendő filmek közé!

Litta

Emlékszem, hogy annak idején valamelyik hazai tinimagazinban olvastam egy rövid cikket Jessicáról, és nagyon megragadt bennem, hogy fiatal kora ellenére ennyire bátor és elszánt. Amikor pedig a napokban a Netflix feldobta az ajánlót, nem is volt kérdés, hogy ezt meg kell néznem. Szeretem az ilyen igaz történet alapján készült filmeket, és ez sem okozott csalódást. Nem volt benne felesleges dráma, filmes klisé stb. tényleg egy izgalmas, jól összerakott történet szimpatikus főszereplőkkel. Az egyetlen hibának talán azt tudom felróni, hogy a CGI minősége nem mindenhol volt épp a legjobb (pl. a csillaos ég és a hullámokon hánykolódó hajó elég mű hatású volt), illetve szerintem ezt a történetet simán ki lehetett volna bontani hosszabban, én elnéztem volna egy több részes minisorozatként is. Lényeg a lényeg, hogy nagyon tetszett, nem mostanában láttam ilyen jó filmet a Netflixen (ui. és végre-végre egy olyan film, amiben egyetlen LMBTQ utalás sincs!!! ez nagyon nagy szó!)

Sornyul

Hu,ez mennyire hangulatos, izgalmas film volt. Egy kalandvagyo ausztrál „kislány” és az ő támogató és osszetarto kis csapata (családja és a mentora.) Nem csak egy sima utifilm sok-sok izgalommal és viszontagsággal, hanem fejlődéstortenet is kedves és összetarto családdal.
Bár várható volt, hogy a leányzó sikerrel jár, de végig a kormunket ragtuk, főleg a nehezebb helyzetekben, hogy na, ebből hogy keveredik ki Jessica.


Népszerű idézetek

bonnie9 

– Orvosra van szükséged!
– Azt nem csomagoltam.


Hasonló filmek címkék alapján